| Mobile | RSS

Nem létező rendszámú autóval követték a DK-s Czeglédy Csabát

A DK szombathelyi politikusát autóval követték, ő azonban trükkösen mögéjük került és lefényképezte a rendszámot.

2021. április 19., 13:30

Szerző: 168

A Fidesz rám küldte a titkosszolgálatot, megfigyelték a házamat és autóval követtek – számolt be Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi politikusa hétfőn közzétett Facebook-posztjában.

A politikus elmondása szerint amikor egyszer autóba ült, felfigyelt rá, hogy egy sötét színű autóból követik, azonban mivel nem volt helyismerete a vezetőnek, Czeglédy könnyedén mögé tudott kerülni, és le is tudták fényképezni a rendszámát. Ekkor jött azonban a feketeleves, ugyanis az ügyfélkapu rendszerén keresztül lekérdezve kiderült, hogy a hivatalos nyilvántartás szerint az autón lévő rendszám nem került kiadásra Magyarországon.

Czeglédy szerint ez is azt jelzi, hogy a hatalom megijedt, azonban aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a hatalom vajon hány embert követhet le, hallgathat le még rajta kívül.

(Kiemelt kép: MTI | Balogh Zoltán)

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 130 megnézve, 1 alkalommal mai nap |