| Mobile | RSS

Gazdaság-informatika Diákok fejlesztettek tudásmegosztó portált a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. programozói versenyén



    Budapest, 2021. április 22., csütörtök (MTI)

– Középiskolás diákok fejlesztettek online kapcsolattartásra és közösségépítésre  is alkalmas tudásmegosztó portált nyílt forráskódú technológiák alkalmazásával a Belügyminisztérium és a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. programozói versenyén – közölte a NISZ Zrt. az MTI-vel csütörtökön.  

    A közlemény szerint a verseny azért jött létre, hogy megismertesse a fiatalokat a nyílt forráskódú, vagyis szabadon használható, fejleszthető technológiákkal, amelyek a magyar közigazgatásban is fontos szerepet töltenek be – írták.
    A szervezők célja hosszabb távon egy olyan nyílt forráskódú közösség létrehozása, amely egyesítené a most még szigetszerűen tevékenykedő kisebb közösségeket – tették hozzá.
    Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára a közlemény szerint elmondta, hogy a megmérettetésre egyre felkészültebb diákok érkeznek.
    Bancsics Ferenc, a NISZ vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a nyílt forráskód területén elengedhetetlen az online tudásmegosztás. Hozzátette, hogy a diákok által fejlesztett tudásmegosztó portálok összefogják a fejlesztőket, üzemeltetőket és felhasználókat, lehetőséget teremtve az online eszmecserére.
    Az idei Kódolj határok nélkül! verseny középiskolai kategóriájának első díját a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum és Kollégium csapata nyerte. A második a Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Technikum és Kollégium csapata. A harmadik helyezést a budapesti Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium csapata érte el.


fecsego.eu/MTI

Leave a Reply 150 megnézve, 2 alkalommal mai nap |