| Mobile | RSS

Csalás gyanúja miatt mondott fel a könyvvizsgáló a lélegeztetőgépeken kaszáló cégnél

BALOGH ZOLTÁN / MTIGAZDASÁG

admin

Vitéz F. Ibolya  2021. 04. 23. 05:48

Kilenc dolgozó, nyolcszáz lélegeztetőgép, és fejenként 1,2 milliárd forint bevétel: számokban az OTT-One Nyrt. tavalyi teljesítménye. Valami azonban gyanús lett a könyvvizsgálónak.

A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben felfüggesztette az OTT-One Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését. Az indoklás szerint a részvénytársaság könyvvizsgálója felmondta a szerződést, és ezzel az is veszélybe került, hogy a cégnek az előírt április 30-i határidőre elfogadott mérlege legyen. A jegybank határozatában a befektetők számára lényeges információ közlését hiányolta, vagyis az indoklást, hogy miért lépett vissza a könyvvizsgáló.

Az MNB viszont pontosan tudta, miről van szó, szabálytalanság észlelésekor a könyvvizsgálónak a felügyelő szervezetet tájékoztatnia kell. A jegybankot ráadásul nem csak a könyvvizsgáló felmondása aggasztja, közleménye szerint átfogó vizsgálatot folytat, és már feljelentést is tett a Fővárosi Főügyészségen. Hogy milyen gyanú miatt, arra cikkünk megírásáig nem küldött választ a nemzeti bank, de úgy tudjuk, ez nem a konkrét könyvvizsgálói esethez kapcsolódik.

A cég könyvvizsgálója a debreceni székhelyű REPORT & AUDIT Könyvvizsgáló és Adószakértő Kft., közelebbről Gyapjas István, aki 2016 óta végezte a könyvvizsgálatot, és megkeresésünkkor a titoktartási nyilatkozatra hivatkozott, így nem volt hajlandó konkrétumot elárulni a szerződésfelmondás okáról. Pedig izgalmas cégről és időszakról van szó. Mint korábban megírtuk, a tavalyi nagy állami lélegeztetőgép-beszerzési biznisz egyik részese volt az OTT-One Nyrt. A külügyminisztériummal 4,7 milliárd forint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal 7,7 milliárd forintos szerződést kötött 500, illetve 300 lélegeztetőgépre, ezen kívül hárommillió maszk szállításának is van nyoma.

Ez alaposan megdobta a kis cég forgalmát: 2019-ben mindössze 2,8 milliárd volt az árbevétele, 2020-ban a harmadik negyedévben már 11 milliárd felett tartott. A végeredményt nem ismerjük, hiszen az éves beszámolót – amint a jegybanki intézkedésből kiderült – a könyvvizsgáló nem hagyta jóvá. Addig egyébként nem is kereskedhetnek ismét a részvényekkel, amíg fel nem mutatják az elfogadott mérleget.

Az OTT-One a jegybank határozatának egyik felét már teljesítette, közzétette, miért mondott fel a könyvvizsgáló. A kissé nyakatekert szöveg alapján

csalás gyanúját észlelte, például egymásnak ellentmondó bizonylatokra bukkant, így nem vállalta a felelősséget a mérleg hitelességéért.

A problémát elég nagynak ítélhette, egyes tételek eltérő értelmezése esetén a könyvvizsgáló a cégvezetéssel egyetértésre szokott jutni, ha néhány mérlegtétellel kapcsolatban ez nem sikerül, a jelentéséhez korlátozott véleményt fűzhet, ellenvéleményt is megfogalmazhat, jelezve, hogy fenntartással kezeli a szóban forgó részt. Ha nem hajlandó elvégezni a hitelesítést, az átfogó problémára utal.

Ezt erősíti a cég közleménye, amely idézi a könyvvizsgálót:

a gyanított csalás fennállhat, illetve az adott partnerrel egyéb gazdasági ügyletek is előfordultak és folyamatban van, így valószínűsíthető, hogy a csalás esete nem elszigetelt jelenség lehet.

A szakember illegális előny szerzése céljából alkalmazott megtévesztésről is ír véleményében.

Az OTT-One nem ért egyet könyvvizsgálóval, szerintük jogellenes a visszalépése, hiszen folyamatosan egyeztettek, magyarázatot adtak a felmerülő kérdésekre, és az igényelt dokumentumokat is rendelkezésére bocsátották. Ezért nem fogadták el elsőre a könyvvizsgáló visszalépését, de miután hiába szólították fel a szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére, rendkívüli felmondással megszüntették a könyvvizsgálóval fennálló jogviszonyt, mégpedig súlyos szerződésszegés miatt – derül ki a céges közlésből. A történetet ezzel nem tekintik lezártnak, bejelentést tettek a Pénzügyminisztérium illetékes osztályánál és jogi lépéseket helyeztek kilátásba a visszalépésével összefüggő károk megtérítése érdekében.

Hogy mennyire izgalmas cég az OTT-One, arról a G7 írt először összefoglalót, felsorolva kolumbiai, dubaji, amerikai, kongói és nigériai üzleteit a hadiipartól a streamelésig. A kínai üzletről már nekünk nyilatkoztak, azt állítva, hogy Csengtuban egy üzleti partnerük révén jutottak a lélegeztetőgép-beszerzési lehetőséghez, és a magyar állami megrendelők kaptak az ajánlatukon. Tavaly nyár óta annyiban nem változott a helyzet, hogy a cégnek szokatlan módon nincs meghatározó tulajdonosa, 100 százalék a közkézhányad, nincs olyan befektető, aki 5 százaléknál többet birtokolna a részvényekből.

fecsego.eu/24.hu

Leave a Reply 89 megnézve, 1 alkalommal mai nap |