| Mobile | RSS

Saját fontoskodását és szerepeltetését reklámozza Szijjártó Péter

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2021 ápr 25.

Szijjártó Péter, külügyminiszter.

Megosztás

Sok mindennel. Sok mindennel, ami nem az ő dolga lenne. Legfőképpen saját fontosságának tudatosításával – elég egy pillantást vetni egykori munkahelyem, mai nevén Külgazdasági és Külügyminisztérium (röviden a továbbiakban: külügy) hivatalos oldalára, ami az ő népszerűsítő intézménye lett. A miniszter személyes honlapján is szinte naponta jelentkezik, hogy tudatosítsa, milyen sikeres. Sokat jár vidéki üzem-, és szolgáltatóközpontok avatására – ez sem az ő dolga lenne –, ahol megosztja a kormánymantrát a milliárdos kormánytámogatásokról, a munkahelyteremtésről és a versenyképesség növekedéséről. Csupa jó hír, ennek a tevékenységének nagy része azonban csupán látszólagos és valójában semmilyen érdemi tartalma nincs, ezek az események a kormánypárt  – és, ne áltassuk magunkat, a kezdődő választási kampány – reklámfórumai lettek.

Foglalkozik nemzetközi ügyekkel is, de ezt sem csinálja jól. Finoman fogalmazva is sajátosan értelmezi az együttműködést, ami amúgy a külpolitika lényege lenne: többségében kekeckedik, „üzeneteket” küld partnereinek az ezeréves országunk iránti tiszteletről és a magyar nemzeti érdekekről (bármit jelentsenek is) vagy éppenséggel arra oktatja őket, hogy foglalkozzanak a saját dolgaikkal. Nemigen látunk baráti gesztusokat, nem foglalkozik az államközi kapcsolatok fejlesztésével, nem erősíti az együttműködést természetes szövetségeseinkkel. Egyfelől rendszeresen leszólja más országok vezetőit és politikai tevékenységét, kedvenc céllövöldéje Brüsszel, de keresetlen szavakkal kiosztotta már az ukrán, a holland és az osztrák kollégáit is, miközben kikéri magának, ha ezeréves hazáját és „nemzeti értékeinket” bármilyen kritika éri. Fő ellensége a rosszindulatú nyugat-európai média, ezért cserébe rendszeresen megjelenik a putyinpárti Russia Today televízió műsoraiban. Hatáskörét messze túllépve, áthágva a nemzetközi protokollt, lényegében felszólította Joe Bident, hogy „először meg kellene válaszolnia a fia ukrajnai korrupciógyanús ügyeiben felmerülő kérdéseket, mielőtt újra Magyarországgal kezdene foglalkozni.”

Kedvence a türk-kínai-orosz háromszög, ahol főnökével együtt is otthonosan és örömmel mozog, ott nincsenek utasítgatások és kekeckedések, ott mindenki haver, a legnagyobb hülyeségekbe is belemennek, mint például a burgonyakísérleti  intézet megalapítása Üzbegisztánban. Egyéb együttműködésnek nem látszanak az eredményei.

A 2011-ben meghirdetett „külgazdasági-politikai program” célja az lett volna, hogy „csökkenjen a magyar gazdaság függősége a gyengélkedő Európától, és ehelyett inkább a gyorsan fejlődő keleti országokra összpontosítsunk”. Már maga a kijelentés is abszurd és nevetséges volt, miután a magyar gazdaság tökéletesen függő állapotban van mind Európától, mind Ázsiától, és könyörgő üzemmódban minden külföldi tőkétől. Pontosan mivel akarunk „összpontosítani”? A magyar gazdasági életben ma lényegében nincs már olyan márka, amit Hegyeshalomtól nyugatra is jegyeznének, és amivel a térségben piacvezetőként jelenhetnénk meg. „Nagy lehetőségeink vannak Vietnamban: a kereskedelmi forgalom elérte az egy milliárd dollárt” – így szól a hatásos bejelentés, a pontos adat 1,3 milliárd dollár, amiből 925 millió dollár vietnami export Magyarországra, a mérleg tehát eléggé szomorú.

Mindenben sikert kell mutatni – ez a mai kormány-kommunikáció alapja, és ebben Szíjjártó megtalálta a helyét. Valóban lehengerlő a stílusa, hablatyban kíváló, gyakran emlegeti Orbánhoz fűződő jó kapcsolatát. Ma egyetlen másik miniszter sem tud hasonlóan teljesíteni.

Fontos helye van a miniszter munkájában a konzulátus-avatásnak. Időt és energiát nem kímélve, ezeket mindig személyesen intézi. Csak az utóbbi időben járt Fiuméban, Durres-ben, Genfben, Miamiban, és legutóbb Hanoiban. Ilyenkor beszédet is mond, amit a kormánysajtó nagy lelkesedéssel idéz, és érdemes is idéznie, mert fontos dolgok hangzanak el. A miniszter általában kiemel vagy aláhúz, esetenként kifejt, ám mindig fontos dolgokról beszél és pontosan fogalmaz. „A másik szempont, amit világosan mutat ez a mostani alkalom, az az, hogy mi Magyarország és Vietnam együttműködésének nagy jelentőséget tulajdonítunk.”

Foglalkozott a miniszter Petry Zsolt ügyével is, pedig azzal éppenhogy nem kellett volna foglalkoznia. „Bekérettük  a német ügyvivőt”. A nemzeti érzésű olvasóknak még tetszhet is, hogy megdolgoztatjuk a külföldi diplomatákat, ahogyan André Goodfriendet is bekérették, amikor a CIA kötözködött Vida Ildikóval, de mi értelme van? „Bekéretni” magas szinten akkor szoktak diplomatákat, ha a két ország között komoly nézeteltérés támad, súlyos sérelem ér állampolgárokat vagy állami intézményeket. A „Petry-ügy”-ben szó sincs ilyesmiről, egy külföldön dolgozó labdarúgó önként nyilatkozott egy újságnak, és a nyilatkozat nem tetszett a munkaadójának. Ennyi történt.

A világjárvány megjelenésével a miniszter úgy érezte, eljött az ő ideje, most igazi nemzetmentő lehet. Elkezdődött a nagy jövés-menés Kínába, a nagy vásárlások bejelentése. Ezzel mintegy megelőztük „versenytársainkat”, akik nem voltak olyan furfangosak, mint mi. 2020 tavaszán „vérre menő küzdelem folyt a lélegeztetőgépek beszerzéséért, és a különleges piaci helyzet miatt minél többet vásárolt egy ország, annál drágábban tudta csak megvenni.” A külügyminiszter még – meglehetősen méltatlan módon – azt is kifecsegte, hogy az „uniós országok a pekingi magyar nagykövettől kérték el a kínai illetékesek telefonszámát”, amikor hirtelen vakcinára volt szükségük.

Mint utóbb kiderült, a külügy több, mint 18 ezer lélegeztetőgépet vásárolt, közel 400 milliárd forintért, aminek a felét egy maláj cégnek, a GR Technologies-nek fizette ki összesen 6258 lélegeztetőgépért. A miniszter törődött a hazai műszaki fejlesztéssel is: 2020 novemberében Vácon járt, ott mondta, hogy „napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab, világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott”

És még ott van előttünk a kínai vakcina, aminek beszerzésében is főszerepet kapott a külügyminiszter, de ennek „csak a politikai tárgyalásait folytatta le”, mint megtudtuk tőle magától. De hát mit is jelent ez a valóságban?

Amikor pedig a külügyminiszter éppen levegőt vesz, megjelenik a hazai köszolgálatiságban Menczer Tamás, a nemzetközi megjelenítéséért felelős, ám külföldön ismeretlen államtitkár, és üzen a hazai választóknak: „a magyar átoltottság és az oltási sebesség a duplája az uniós átlagnak”.

És ez még mindig nem minden: a hivatalos honlap hírt ad arról, hogy a miniszter „egyeztet a kapcsolatok fejlesztéséről Monacóval”, mert a „a két ország kifejezetten hasonló álláspontot képvisel a környezetvédelem és a digitalizáció fontosságával kapcsolatban”. Nyilván fontos a kapcsolatok fejlesztése Monacóval, sőt, szinte már látom is, hogy rövidesen nagykövetséget avat a miniszterelnök a két négyzetkilométernyi államban. Sőt, talán már a nagykövet neve is ott van egy cetlin a miniszter asztalán, ám most jön a közlemény lényege, a nemzetdicsőítő propaganda: „Büszkék vagyunk arra, hogy azon 21 ország közé tartozunk a világon, amelyek a járvány előtt úgy tudták növelni gazdasági teljesítményüket, hogy közben csökkentették károsanyag-kibocsátásukat.”

Vajon mi köze ennek Monacóhoz?

És mellesleg nem is igaz.

Magyarország messze a legrosszabbul teljesít a közlekedés üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló tervében. Ez derül ki ugyanis az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E)  jelentéséből.

forrás:OLKT

Leave a Reply 111 megnézve, 2 alkalommal mai nap |