| Mobile | RSS

Nem kímélte Orbánt az amerikai külügy: “Magyarország jobbat érdemelne”

Írta Altruista -2021-04-29    

“Ironikus, hogy Magyarország polgárai évtizedekig elnyomásban éltek a Szovjetunió uralma alatt, és most újra azzal kell szembesüljenek, hogy növekednek az aggodalmak például a sajtó szabadságával kapcsolatban. (…) Ez teljesen ellentétes azzal, amit a magyarok érdemelnének”

– nyilatkozta Antony Blinken amerikai külügyminiszter a Telexnek adott rövid interjújában.

Blinken először adott interjút magyar lapnak. Sokatmondó, hogy azt a sajtóterméket választotta, melynek elődjét tavaly botrányos körülmények között foglalták el NER-hez köthető üzleti körök.

A magyar gyökerekkel is rendelkező külügyminiszter hangsúlyozta: az Egyesült Államok és Biden–Harris-kormányzat elkötelezett amellett, hogy megerősítse kapcsolatát a NATO-szövetséges Magyarországgal, ugyanakkor a magyar demokratikus intézmények, az emberi jogok és a jogállamiság értékei mellett is kiáll.

“A demokrácia szövetét a független hangok és független vélemények sokfélesége adja. Határozottan sürgetnénk a magyar kormányt, hogy biztosítson nyitott médiakörnyezetet”

– fogalmazott a külügyminiszter.

A kínai és orosz befolyásszerzéssel kapcsolatos aggodalmaikra is kitért. Blinken kiemelte: Európa kétségtelenül egy geopolitikai verseny középpontja, ahol Moszkva és Peking aktívan dolgozik az integráció ellen. Különböző módokon igyekeznek aláásni több közép- és dél-európai ország demokratikus és szuverén akaratát.

„Világossá tesszük az aggodalmainkat, és az alapelveinket is, amikor az emberi jogokról és a demokratikus intézmények állapotáról és a sajtószabadságról van szó”

– közölte

A teljes interjút itt tudják megtekinteni:

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 449 megnézve, 1 alkalommal mai nap |