| Mobile | RSS

A fidesz- KORMÁNY SZABÁLYOSAN ZSAROLJA AZ EMBEREKET!

KÖZÉLETKözzétéve 2021 ápr 30.

Egyre több helyről halljuk, hogy milyen nagy nyomás alatt vannak az emberek, hogy adassák be maguknak a kínai vakcinát.Természetesen mi mindenkit arra bíztatunk, hogy oltassa be magát, de megértjuk, hogy sokan tisztességtelennek érzik a fidesz-kormány eljárását.A tudományosan teljesen megalapozatlan hazudozás („a kínai vakcina jobb, mint a Pfizer”) mellett már egyértelmű a zsarolás is: folyamatosan tukmálják az emberekre a Sinopharm oltóanyagot (a háziorvosok szinte csak ezt kapják, a hetente kétszer kiküldött SMS-ekben is olyan időpontfoglalást ajánlgatnak, ahol a kínai oltásra lehet jelentkezni). Közben pedig már belengették, hogy csak az kapja vissza a régi élete darabjait, aki rendelkezik a „védettségi igazolvánnyal”. Vagyis aki nem hajlandó felvenni a kínai oltást, az nem mehet étterembe, múzeumba, nem viheti a gyerekét állatkertbe!

A kormány célja ezzel a zsarolással, hogy minél gyorsabban növekedjen a beadott kínai dózisok száma – ugyanis ezt az egyetlen mutatót tette meg a siker fokmérőjének (a pozitív tesztek aránya vagy az elhunytak száma nem érdekes).Minél hamarabb győzelmet szeretne hirdetni, akár azon az áron is, hogy pár ezren még meghalnak. A társadalmi szolidaritás hiányában bízik: abban, ha 26 ezer halott nem verte ki a biztosítékot, akkor 40 ezer sem fogja, az ő halálukat amúgy is rá lehet kenni az „oltásellenes” ellenzékre.Olyan ez, mint a migránsozás volt 2015 és 2018 közt, egyetlen dolgot kell megragadni és a hányingerig ismételgetni – így működik a Fideszes propaganda.

Mint mindig, most is leírjuk, hogy a kínai vakcina is lehet jó, ártani biztos nem árt, a veszélye legfeljebb abban rejlik, hogy hamis biztonságérzetet ad annak, akinél nem alakul ki kellő védettség. Ennek pedig különösen a több százezer kínai vakcinával oltott, 60 év fölötti honfitársunknál lehet jelentősége. Ugyanakkor megértünk mindenkit, akinek fenntartásai vannak. Van, aki a betegsége miatt szeretne modern vakcinát, van, aki egyszerűen nem bízik a kínaiban. Utóbbi is érthető: sokkal nagyobb lenne a bizalom a kínai vakcina irányába (is), ha nem egy titokzatos közvetítőcégen keresztül szerezték volna be, vélhetően duplán túlárazva; ha a gyártó hajlandó lenne bemutatni egy tisztességes 3. fázisú vizsgálat eredményeit, ami igazolja, hogy 60 év felett is hatásos a terméke; ha tisztességes engedélyezési eljáráson menne át az oltóanyag és nem lenne elég annyi, hogy máshol már használják.Ha ez a kormány tisztességes lenne, lehetőséget biztosítana a választásra – ehelyett megy a pitiáner zsarolás. Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy vannak készletek nyugati vakcinákból is, és folyamatosan érkezik is például a Pfizer oltóanyaga (csatolunk két grafikont, ami jól mutatja ezt): eddig több mint 3,2 millió dózis érkezett a fránya EU-s beszerzésből, ebből 2,2 millió Pfizer. Ennek egy részét nyilvánvalóan a második oltásra kell félretenni, de feltűnő, hogy mindig kitalálnak valamit, miért kell tartalékolni és miért nem lehet választási lehetőséget biztosítani az embereknek.

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 418 megnézve, 1 alkalommal mai nap |