| Mobile | RSS

Fudan-ügy: egyszerű trükkel kerüli meg a kormány Baranyi népszavazását

Nem kell a földetek, megoldjuk máshogy – üzent a Magyar Közlönyben a kormány, amely máris projektcéget hoz létre 400 milliós tőkével.

2021. május 5., 09:54

Szerző: Lengyel Tibor

Adjon-e át saját területet a IX. kerület és a főváros a kínai egyetem beruházásához? – ez lenne ugyanis a népszavazás lényege.

Megakadályozni nem fogja, de okafogyottá teheti a kormány a Fudan Egyetem ügyében Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester által szervezett helyi népszavazást – erre lehet következtetni a friss Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból, amely egyébként arról is rendelkezik, hogy 400 milliós tőkével mihamarabb alapítsanak állami projektcéget a beruházás előkészítésére.

Ismert, hogy a kínai egyetemet a kormány azon a területen tervezi megvalósítani, amelyet korábban a Déli Városkapu Fejlesztési Program részeként a budapesti Diákváros beruházás számára jelöltek ki, és amely – részben rozsdaövezeti – terület az állami tulajdonú földek mellett kisebb részben a Fővárosi Önkormányzat, egy jelentős részben pedig a IX. kerületi önkormányzat ingatlanjait is érinti.

Arról már egy korábbi, április 16-i kormányhatározat rendelkezett, hogy Palkovics László innovációs miniszter kormánybiztosként felügyeli a jövőben a Diákváros és a Fudan Egyetem beruházást, és neki kell gondoskodnia a két beruházási elem „megvalósításához szükséges fejlesztési területek Déli Városkapu Fejlesztési Program területétől történő lehatárolásáról”.

A friss, május 4-i kormányhatározat már ezt pontosítja azzal, hogy „a lehatárolás oly módon történjen meg, hogy a Fudan Hungary Egyetem megvalósításához szükséges fejlesztési terület kialakítása állami vagyoni körön kívüli területek bevonását ne igényelje”.

Vagyis a kormány szándéka, hogy a Fudan kizárólag állami földterületet érintsen, ne kelljen hozzá fővárosi és a kerületi ingatlanrész.

Ennek azért van jelentősége, mert Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere – Karácsony Gergely főpolgármester támogatásával – helyi népszavazásra készül: nem konkrétan a Fudan Egyetem megépítése ellen – bár az ennek akár 500 milliárdos, hitelből történő megvalósítását nem nézi jó szemmel –, hanem a beruházáshoz kapcsolódó önkormányzati vagyonátadással összefüggésben.

Baranyi a 168.hu-nak nemrég kifejtette: biztosan nem enged abból az eredeti, a kormánnyal eddig közösen tervezett projektből, miszerint Diákváros épül a területen. Arra, hogy Palkovics szerint megférnek egymás mellett a területen a Fudan Egyetem és a tervezett Diákváros létesítményei is, a kormány pedig mindkettőt meg akarja valósítani, Baranyi azt mondta, ez kizárt.

A polgármester szerint ugyanis „a Diákváros nem csak 8000 kollégiumi férőhelyet jelent, hanem élhető környezetet, kiszolgáló infrastruktúrát is mosodával, bolttal, zöldfelületekkel, sport- és kulturális funkciókkal, ha pedig ide beszorítják még a kínai egyetemet, a 7-8000 diákjával és 500 oktatójával, akkor nem tudom, mi marad a Diákvárosból.” 

Baranyi kijelentette: Ferencváros nem ehhez a módosított tervhez adta a felhatalmazást, ezért kérdés, hogy az új, megváltozott projekthez a ferencvárosiak hajlandóak-e átadni az önkormányzat ingatlanjait. Erről szólna a referendum, amit a friss kormányhatározat nem is gátolna, viszont okafogyottá tenne, legalábbis a Fudan Egyetem esetében, mivel az csak állami területet érintene.

Mivel a járvány miatt kihirdetett, és akár októberig is meghosszabbodó veszélyhelyzet alatt nem lehet népszavazást kezdeményezni, decemberben, vagy talán csak jövő év elején tarthatják meg a referendumot. A jelek szerint ebben a kormány viszont csak annyi mozgásteret hagy, hogy arról szavazhassanak: legfeljebb a Diákváros részére átadnák-e az önkormányzati területeket.

Frissítés:

Elértük Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestert, aki a 168.hu-nak azt mondta, hiába ígért korábban Palkovics László miniszter egyeztetést az ügyben vele és a főpolgármesterrel, ez nem történt meg, közben sorozatban jönnek ki a témában a kormányhatározatok. A friss döntésre, miszerint a Fudan Egyetemhez nem vennének igénybe önkormányzati területeket, úgy reagált: ezek nélkül sehogy sem jön ki a 26 hektáros terület, amit korábbi kormányzati nyilatkozatok szerint a Fudan elfoglalna, még úgy sem, hogy “mozaikszerűen” építkeznek. Mindenesetre a népszavazást mindenképp megtartják – tette hozzá.

(Kiemelt kép: Fotó: AFP | Hector Retamal)

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 134 megnézve, 1 alkalommal mai nap |