| Mobile | RSS

Lebőgött Orbán a portugál újságírók előtt: óriási tudatlanságról tett tanúbizonyságot

“A gender jelentése valahol a nő és a férfi megjelölés között mozog, ezért utasítja el a Fidesz a nemek közötti egyenlőség fogalmát”

– így indokolta Orbán Viktor pénteken portugál újságírók előtt, hogy miért húzatta ki a fogalmat a lengyel kormányfővel egy közös uniós nyilatkozatból.

Mint ismert: az EU pénteken kezdődő portói szociális csúcstalálkozóján az EU vezetői egy nyilatkozatban kívánták elkötelezni magukat a szolidaritás és az esélyegyenlőség mellett a koronavírus-járványból való kilábalás során. A nyilatkozat egy korábbi verziójában az szerepelt volna, hogy az EU „elő fogja mozdítani a nemek közötti egyenlőséget”, Orbánék aknamunkájának köszönhetően ez azonban végül kikerült a végleges szövegből, helyette az került bele, hogy “Fokozni fogjuk a diszkrimináció leküzdésére irányuló erőfeszítéseket, és aktívan dolgozunk a nemek közötti különbségek megszüntetésén… és az egyenlőség előmozdításán.”

Orbán az újságíróknak azt is elmondta, Magyarországnak “saját szociális modellje” van, a teljes foglalkoztatottságra összpontosít, amelyhez már így is nagyon közel áll. Magyarország munkaalapú társadalmat hozott létre, amely teljes foglalkoztatottságra, erős családpolitikára, a hazai össztermék (GDP) 5 százalékát kitevő családtámogatásokra épül.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Magyarország számára alapvető, hogy a nőket és a férfiakat egyenlő bánásmód illeti meg.

“Keresztényként számára egyedüli problémát a gender, mint ideológiailag motivált kifejezés használata jelenti. A kifejezés jelentése tisztázatlan, valahol a nő és a férfi megjelölés között mozog”

– közölte az MTI szerint.

Hogy a helyszínen lévő újságírók vajon miért nem javították ki Orbánt, az jó kérdés, ennél nagyobbat ugyanis nem is “tévedhetett” volna a miniszterelnök. A gender csak a Fidesz szótárában keveredik össze a biológiai nemmel, amúgy a társadalmi nemre utal, vagyis azon tulajdonságokra és szerepekre, amelyeket a társadalom elvár az egyénektől a biológiai nemük alapján.

Orbán zárásként azt is elmondta, Magyarország nem kívánja összekeverni az ideológiai vitákat a nők és a férfiak közötti egyenlőség melletti szilárd elkötelezettséggel.

“Ezért a nemek közötti egyenlőség kifejezés helyett, a nők és a férfiak közötti egyenlőséget hangsúlyozza. Ez, a keresztényi megközelítés azonban mindig elutasításra talál”

– panaszkodott Orbán.

(24.hu nyomán)

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 86 megnézve, 1 alkalommal mai nap |