| Mobile | RSS

Harmadik napja száz alatt a koronavírusos áldozatok száma

Kedden az új fertőzöttek száma is rendkívül alacsony volt, mindössze 493, de ebből még korai lenne messzemenő következtetést levonni.

2021. május 11., 09:49

Szerző: 168

Az elmúlt huszonnégy órában 99 új halálesetet rögzítettek a koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarországon –derült ki a napi kormányzati tájékoztatóból. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma keddre virradóra 493 volt, ami szintén bíztató adat, ez éppen 184 új esettel kevesebb a tegnap rögzítetthez képest, az azonban több hónapos tapasztalat, hogy a keddi adatok mindig jelentősen alacsonyabbak a többi napihoz képest – ennek oka, hogy ekkorra dolgozzák fel a hétvégi, eleve kevesebb mintavételeket.

Kórházban jelenleg 3282 főt ápolnak, közülük 379-en vannak lélegezgetőgépen. .A gyógyultak száma jelenleg 583 802 fő, az aktív fertőzötteké 180 285, ez azt jelenti, hogy tegnap óta több, mint 7700 embert nyilvánítottak gyógyultnak.

A legalább egy adag vakcinával oltottak száma 4 346 089 fő, közülük 2 530 147 fő már a második oltását is megkapta. A  regisztrált 16-18 évesek  szerdáig foglalhatnak időpontot az oltásra, amely e hét csütörtök és jövő hét kedd között lesz Pfizer-vakcinával. A 18 év feletti regisztráltak továbbra Sinopharm, AstraZeneca és Szputnyik oltásokat tudnak jelenleg interneten foglalni.

(Kiemelt képünk illusztráció. Oltóhely a Békés Megyei Központi Kórház, Dr. Réthy Pál Tagkórház egyik oltópontján Békéscsabán 2021. május 10-én. Fotó: MTI | Rosta Tibor)

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 135 megnézve, 1 alkalommal mai nap |