| Mobile | RSS

Gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség Fohsz Tivadar egykori fideszes politikus ellen

KÖZÉLETKözzétéve 2021 máj 28.

Az ügyészség vádat emelt a volt Budapest XVII. kerületi alpolgármester, Fohsz Tivadar ellen, mert az egykori fideszes politikus pornográf felvételt tárolt nevelt lányáról, amit még évekkel korábban, az általa titokban felszerelt kamerák rögzítettek a közös otthonukban.

Fohszot – érdekes módon – csak a felvételek tárolásával vádolták meg, azok készítésével nem, pedig a vádiratban arról írnak, hogy a kamerákat is ő szerelte fel, és a felvételeket is ő vágta meg. A készítésért jóval súlyosabb büntetést is kaphatna a felfüggesztettnél, amit az ügyészség indítványozott.Fohsz még 2011-ben, a feleségével és 16 éves nevelt lányával élt együtt budapesti otthonukban, ahol felesége és nevelt lánya tudta nélkül szerelt fel kamerákat több helyiségben is. Ezek a kamerák több olyan pornográf jellegű felvételt is rögzítettek, amelyeken Fohsz nevelt lánya volt látható. Fohsz a felvételeket megvágta, a videót pedig egy külön adathordozón rögzítette.Az egykori fideszes alpolgármester ellen az illetékes kerületi ügyészség gyermekponográfia miatt emelt vádat, és indítványozták, hogy a bíróság börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel. Emellett azt is indítványozták, hogy a vádlottat minden olyan foglalkozástól tiltsák el, ahol 18. életévét be nem töltött személlyel felügyeleti, hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.

Forrás:http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=PolitikaEsBunozes&AN=fohszvademeles&MN=PolitikaEsBunozes&LN=Hungarian

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 97 megnézve, 1 alkalommal mai nap |