| Mobile | RSS

Ruandai elnök: nem jut elég oltóanyag a fekete kontinensre

 Az Egészségügyi Világszervezet május eleji adatai szerint A koronavírus elleni oltóanyagoknak mindössze 2 százaléka jut Afrikára. Ez ellen tiltakozik a ruandai elnök.

2021. május 29., 10:53

Szerző: 168/MTI

„Botrányosan hatástalan a védőoltások elosztása Afrikában” – vélekedett egy interjúban péntek este a ruandai elnök, Paul Kagame, aki szerint nem szabad láthatatlan falat emelni a beoltott és a be nem oltott országok közé.

Az afrikai oltóanyag-forgalmazásra – többek között az oltóanyagok méltányos, a legszegényebb országok számára nyújtandó COVAX nevű kezdeményezésre utalva – azt mondta a politikus, hogy továbbra is nagyon hatástalan.

Afrikában ugyanúgy szükség van vakcinákra, mint bárhol másutt. “Nem lehet, hogy egyeseknek van vakcinájuk, másoknak pedig nincs” – tette hozzá. Hangsúlyozta, nem jó, hogy Afrika nem kap védőoltást. Csak akkor van esély a koronavírus-járvány felszámolására, ha tisztességesen osztják el a védőoltásokat. Igazságosan kellene osztozni a rendelkezésre álló eszközökön – tette hozzá.

Azt is mondta, hasznos lenne az afrikai kontinensen is fejleszteni a vakcinagyártást, és nemcsak Afrika számára, hanem más kontinensek számára is.

A kérdésben korábban vonakodó Emmanuel Macron francia elnök pénteken dél-afrikai látogatása során azt mondta, hogy beleegyezik a vakcinák szabadalmainak ideiglenes feloldásába, ha ez lehetővé teszi a gyártási technológia átadását a szegény országoknak.

(Kiemelt képünk: Ruanda elnöke, Paul Kagame, a nemzetközi médiával készített interjú során beszél a kigali elnökségi irodában, 2021. május 28-án. Fotó: AFP / Simon Wohlfahrt)

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 95 megnézve, 1 alkalommal mai nap |