| Mobile | RSS

Karácsonyék üzentek a magyar és a kínai kormánynak – felavatták az új utcatáblákat

Szalai AnnaPublikálás dátuma2021.06.02. 14:23


Fotó: Béres Márton / Népszava

Felettébb kínos helyzetbe hozta a Fudan Egyetemet a főpolgármester és Ferencváros polgármestere.

A leendő budapesti campus területén lévő Hídépítő utcát és a Helyi Kikötő utat több szakaszra bontva a kínai állam nem igazán kedvelt személyekről Dalai Láma, Szabad Hongkong, Hszie Si-kuang püspök, illetve Ujgur Mártírok útjára keresztelték át. Így a kínai magánegyetem hallgatóinak – ha valóban megépül ott a campus – a kínai rezsim által üldözött személyek és csoportok neveit viselő utcákon kell majd közlekedniük. A közterületek átnevezését Baranyi Krisztina kezdeményezte és a veszélyhelyzet idején alkalmazott szabályok szerint saját körben alá is írta az erről szóló önkormányzati határozatot, már csak a fővárosi önkormányzat jóváhagyására várnak, amelyet Karácsony Gergely szerint minden bizonnyal meg is fognak kapni. Az új utcatáblákat kedden délelőtt már fel is szerelték, a két önkormányzati vezető pedig szerda délelőtt élénk sajtó érdeklődés mellett fel is avatta. Azért élünk ilyen eszközzel, mert az 540 milliárd forint közpénzből felépülő egyetemi beruházás előkészítésébe és döntésébe egyáltalán nem vonták be az érintett önkormányzatokat, sőt megpróbálták azt eltitkolni Budapest választott vezetői és polgárai elől – jelentette ki Baranyi Krisztina. A kormány ugyan nem kíváncsi a választók véleményére, de az ellenzéki pártok igen, éppen ezért június 4-én „négy nemes” konzultációt indítanak a fővárosiaknak. Ferencváros polgármestere mindenkit arra buzdít, hogy nyilvánítson véleményt az ügyben. Ezt megtehetik a Budapest 20 pontján felállított sátrakban, illetve az aHang online felületén. Baranyi bízik benne, hogy a Nagyvásártelep környékén a kínai egyetem helyett az eredeti tervek szerinti diákváros épül majd meg. Emelje fel mindenki a hangját ez ellen a kínai állam érdekeit szolgáló beruházás ellen – buzdított Karácsony Gergely is, aki szombatra tüntetésre hívta nem csak a budapestieket, hanem az egész ország népét. Mint arra felhívta a figyelmet: a kollégiumok elsősorban nem a fővárosi fiataloknak, hanem a vidékről érkező egyetemistáknak biztosítanának lakhatást.

Fotó: Népszava / Béres MártonMi tartjuk magunkat a 2019-ben aláírt konszenzusos megállapodáshoz, azt nem a főváros, hanem a kormány veszi semmibe – mondta a Nagyvásártelep régi csarnokánál tartott mai sajtótájékoztatón a főpolgármester. A politikus szerint felfoghatatlan, hogy miért éri meg a kormánynak egy kínai magánegyetem érdekében sutba dobni a magyar diákok érdekeit. A közterek átnevezésével üzenni szeretnének a magyar és a kínai kormánynak is, kiállnak az emberi jogok védelme és a magyar érdekek érvényesítése mellett. A Kínával folytatott pragmatikus együttműködésbe nem fér bele ezek semmibe vétele – tette hozzá Karácsony Gergely. A két önkormányzati vezető a Népszava kérdésére elmondta, hogy a legutóbbi, Palkovics László Fudan-kormánybiztossal folytatott egyeztetés óta nem keresték őket a kormány részéről. Szintén lapunknak válaszolva leszögezték, hogy a kormányzati trükközés ellenére a Fudan számára kijelölt területen is vannak még önkormányzati területek, amelyeket az építkezés előtt valahogy meg kell szereznie az államnak a beruházáshoz.

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 57 megnézve, 1 alkalommal mai nap |