| Mobile | RSS

Plusz pénz érkezik a nyugdíjasoknak a héten

2021. június 8. A folyószámlával rendelkező nyugdíjasoknak a Kincstár pénteken írja jóvá az évközi rendkívüli nyugdíjemelést. Még ez a példátlan lépés sem lehet azonban elegendő ahhoz, hogy ellentételezze az időseknek a fogyasztói árak megugrását. Novemberben tehát újabb kiegészítés jöhet. Jövőre választási év jön.

A Magyar Közlönyben korábban megjelent rendelet alapján azoknak a nyugdíjasoknak, akik bankszámlára kapják járandóságukat, már pénteken jóváírják az évközi nyugdíjemelés összegét. Aki még mindig kápéban kapja a pénzt, annak egy kicsit várnia kell. A Magyar Posta minden hónapban 12 munkanapon át viszi ki a nyugdíjakat. A nyugdíjasoknak már tavaly novemberben kiküldték, melyik hónapban mikor kerülnek ők sorra.

Nem mellékes, hogy mekkora összegről lehet beszélni. A rendelet szerint az idei első öt hónap nyugdíjának 0,6 százalékát adják oda pluszban, júniustól pedig az év további részében havonta érkezik a 0,6 százalékkal emelt járandóság. A legszámosabb csoport tavaly – szinte pontosan minden harmadik nyugdíjas tartozott ide – 150-200 ezer forintot kapott havonta.

A mostani nyugdíjemelés számokban (Ft)
Jelenlegi nyugdíjJúniusi pluszJúniustól a nyugdíj
100 0003 000100 600
150 0004 500150 900
200 0006 000201 200
250 0007 500251 500
300 0009 000301 800
Forrás: Azénpénzem.hu számítás

A példátlan évközi emelés semmiképpen sem tekinthető valamiféle kormányzati ajándéknak. Erre ugyanis a megugró infláció miatt van szükség. Megjegyezzük, korábban is akadt év, amikor ezt meg kellett volna lépni, de akkor valamiért nem tartotta annyira fontosnak a kormányzat. Némiképp az is furcsállható, hogy már tavaly év végén megírtuk, miközben egy átlagos nyugdíjasnak nem egészen havi 4,2 ezer forint pluszt ad 2021 januárjában a magyar kormány, valójában inkább 5,4 ezer forintot kellene kapnia. Ha pedig mi tudtuk, akkor egészen biztosan ők is tudták.

Erre lehet számítani az év további részében

Az idén áprilisban a hivatalos statisztika szerint a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A nyugdíjasok kosara ugyanígy számolva 4,3 százalékkal került többe. Az idei első négy hónapban a drágulás átlagosan 3,6 százalék, a nyugdíjas háztartások körében pedig 3,4 százalék volt. Ez pedig önmagában nem ad magyarázatot a rendkívüli évközi nyugdíjemelésre, hiszen azzal 3,6 százalékos áremelést kompenzálnak.

A helyzet azonban amellett, hogy jövőre választás év jön, ami sok mindenre magyarázatot adhat, határozottan romolhat. A Danube Capital elemző cég arra számít, hogy az infláció áprilishoz képest májusban tovább, 5,6 százalékra gyorsult. Várakozásaik szerintjúniusban lassulhat, de még 5 százalék felett lehet a mutató. Ezt követően júliusban már jelentősen visszaeshet a dinamika, de várhatóan ekkor sem kerül 4 százalék alá az éves alapon mért infláció. Augusztusban pedig ismét gyorsulás jöhet. Éves átlagban – véli a Danube – 3,9 százalékos lehet az árszínvonal emelkedése. A drágulás mértékét eltérően érzékelik a háztartások – még akkor is, ha a hivatalos adatok körüli kételyeket teljesen figyelmen kívül hagyjuk. Mint ebben a hónapban megírtuk, a „szerencsétlenül” élelmiszert vásárlók a hivatalos 2,4 százalékkal szemben a szintén hivatalos számokat alapul véve is 11,3 százalékkal többet voltak kénytelenek kiadni ugyanazokért a cikkekért.Amennyiben pedig így lesz, akkor novemberben újabb 0,3 százalékos emelést kaphatnak a nyugdíjasok. Ez ugyan igencsak karcsú, de vaskosabb lehet majd a GDP alakulásához kötött nyugdíjprémium összege.Ha az idei növekedés a jegybank által már korábban várt csúcsára fut, akkor azok a nyugdíjasok, akiknek járandósága meghaladja a 80 ezer forintot, akár 50 ezer forintos egyszeri juttatást is kaphatnak.

Ebből a szempontból bíztató lehet, hogy nemrégiben Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a vártnál jobb első negyedévi adat szerint a növekedés nagyobb erővel térhet vissza a magyar gazdaságban. Mint kijelentette: megalapozottnak tűnik a második negyedévre előre jelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés.

Nézze meg, mennyit drágulhatott egy kosár!

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  nyugdíjnyugdíjasnyugdíjemelésinflációdrágulásnövekedésGDPnyugdíjprémium

fecsego.eu/ az én pénzem

Leave a Reply 97 megnézve, 1 alkalommal mai nap |