| Mobile | RSS

Ki buktatja meg Polt Pétert?

KÖZÉLETKözzétéve 2021 jún 9.

Egy normális világban – Istenem, de sokszor leírtam már ezt az elmúlt tíz évben – az egész magyar belpolitikai életet, a hatalmi struktúrát megrengetne egy olyan nyilatkozat, mint amit Ihász Sándor adott a Hírklikknek. Ihász az ügyészi hierarchia talán harmadik lépcsőfokán állt fellebbviteli főügyészként, korábban majd egy évtizedig fővárosi főügyész volt, egy ideig aspiráns Polt Péter helyére is (lehet, hogy innen származnak a bajok). Karrierje hosszú ideig felfelé ívelt, a fellebbviteli főügyészség – noha kiemelkedő szerepkörnek mutatja magát –, valójában már egyfajta lefokozása volt. A Gyárfás-ügyben történt meggyanúsítása, a bűnpártolás vádja, és a szervezetből való eltávolítása, illetve annak módja azonban így is váratlan és brutális volt. Egyszerűen leszámoltak vele.

Az említett interjúból ez pontosan kivehető, és – állítom – sehol sem maradhatna következmények nélkül. Csak emlékeztetőül néhány mondat:

„Az ügyészség eljárása példátlan, alaptalan és szándékosan rosszindulatú, a nyilvánvaló célja a bosszúból való teljes kivéreztetésem, a totális egzisztenciális, mentális megalázás és az ellehetetlenítés. Lényegében egy ilyen eljárás az ügyészség diszkrecionális monopolhelyzetének kihasználásával történő joggal való visszaélés, ami bárkivel szemben tökéletesen alkalmas arra, hogy pszichésen, magánéletileg és a munkavégzést illetően is tönkretegyék.”

Nyilván elintézhető lenne egy kézlegyintéssel is, amit Ihász mond, hiszen egyértelmű vesztese, kárvallottja a Gyárfás Tamás elleni eljárásnak. Következésképp elfogult, ráadásul a leváltása óta eltelt hosszú idő minden egyes napja csak növelte a benne bujkáló frusztráltságot, amely egy ilyen interjú során, természetes módon tört fel belőle, és vádolta vádlóit igazságtalanul.

Mondom, le lehetne söpörni az állításokat így, és sajnos valójában ez is történik. Pedig itt nem egy egyszerű munkahelyi belviszály torz, külvilági megjelenéséről van szó, hanem a hazai bűnüldözés egyik – ha nem a legfontosabb – szervezetéről. Nem mellesleg, arról a szervezetről, amely Polt Péter irányítása alatt sokszor bizonyította, hogy elfogult, politikai kérdésekben erőteljesen érződik a legfőbb ügyész érzelmi – hajdani formális – kötődése a Fideszhez, Orbán Viktorhoz, és akit nemrégiben újabb kilenc évre megválasztottak az ügyészség vezetőjének.

Márpedig ez a szervezet erősen hierarchizált – mint ahogy az az Ihász interjúból is kiderül. Vagyis az első számú vezető utasításai alapján működhet, illetve konkrét ügyekben így is működik. Ezzel kapcsolatban, Ihász így fogalmaz:

„Tudom, törvényes kereteken belül, hogyan lehet manipulálni, meg formális lehetőségekkel irányítani egy döntést, egy ügyet. A működés visszásságait, a kiskapuit, az érdekérvényesítés lehetőségének formáit. Véleményem szerint, a szervezet öntörvényű, ellenőrizhetetlen, felelősség nélküli, számonkérhetetlen. Az ügyészség függetlensége teljesen formális. Ott mára igazodási vezérelv a feltétel nélküli lojalitás lett. A döntéseik, vagy azok elmaradása ellen érdemi, hatékony jogorvoslat sincs, hiszen egy-két kivételtől eltekintve, a felettes ügyész bírálja el az összes jogorvoslatot.”

A lojalitás itt kétirányú: kötelező annak lenni Polt Péter irányában, és erősen ajánlott a Fidesz felé. És most először fordul elő, hogy valaki, aki az ügyészség csúcsairól érkezik, ennyire egyértelműen rávilágít, mi is folyik itt politikai ügyekben évek óta, és miután újra Polt az legfőbb ügyész, ráadásul még kilenc évig, mi is fog folyni. És ebben akkor sem lesz változás, ha 2022-ben az ellenzék nyeri az országgyűlési választásokat, amit feltehetően az is nehezíteni fog, ha az ügyészség ismét beszáll a maga módján – ahogy korábban tette – a kampányba.

Az Ihász-nyilatkozat, és annak következmény-nélkülisége újra felveti annak kérdését: hogyan lehet eltávolítani törvényesen Polt Pétert a tisztségéből. Ha most, amikor ilyen egyértelműséggel derül ki számunkra, hogy az egész ügyészségi működés törvénytelennek tűnik, de ez nem mozgatja meg az ellenzéket, teljesen érdektelen a társadalom számára, akkor vajon lesz-e erő akkor, amikor minden törvénytelenséget papírokkal törvényesítve igazolnak? Hány ember életét lehet addig is, és majd a későbbiekben is tönkretenni, mert ez a politikai megrendelés? Polt magától, már soha nem fog visszalépni.

Szerző. Németh Péter

forrás: OLKT

Leave a Reply 113 megnézve, 2 alkalommal mai nap |