| Mobile | RSS

A kínai diktatúra arcfelismerő kamerákkal kezdi megszállni Magyarországot

Amerikai Népszava June 9, 2021June 9, 2021

Barack Obama volt amerikai elnök mondta a napokban egy interjúban, hogy a diktatúra lépésről lépésre számolja fel a szabadságot, mint Magyarországon. Az emberek észrevétlenül fogadják el és szokják meg a jogfosztást. A kínai diktatúra még be sem költözött Budapestre, de a kínai arcfelismerő kamerák máris megjelennek Siófokon. Aztán majd átveszi a többi város is, Budapest is, és be lesz kamerázva az egész ország. Kínában és Hongkongban ezt nem bűnüldözésre, hanem az emberek ellenőrzésére és megfigyelésére használják.

Az amerikai kormányzat tiltólistájára került cég, a Dahua Technology szállítja azokat az arcfelismerő kamerákat Siófoknak, amelyeket a sétálóutcában helyeznek el. Az indok, hogy zsebtolvajokat és más köztörvényes bűnözőket fogjanak el. Ehhez túl nagy árat fizet Siófok közönsége, mert az arcfelismerő kamerákkal feladják a szabadságuk utolsó morzsáit is. Amerikában azért tiltják néhol a kínai mobiltelefonokat és közösségi platformokat, mert a kínai eszközök mögött ott áll a kínai titkosszolgálat, amely hallgatja és megfigyeli ezek használóit. Az arcfelismerő kamerák nemcsak az arcot ismerik fel, hanem képesek lehallgatni, leolvasni a beszélgetéseket is.

Ez a kínai totális diktatúra egyik legfélelmetesebb eszköze, és ettől a perctől kezdve mindenki dobja ki nyugodtan a GDPR-t, az európai adatvédelmi törvényt, mert ha ezt megengedik, akkor már nincs mit védeni a törvénnyel. Senki nem tudja, hogy a kínaiak mit hol és meddig tárolnak, mikor mire használnak fel, kiről mikor milyen adatokat gyűjtenek. Döbbenetes, hogy még be sem tette a lábát a Fudan egyetemnek álcázott agymosó ideológiai centrum és kínai kémközpont, de a kínai diktatúra máris megfigyeli a magyar embereket és elkezdte telepíteni ehhez az eszközeit.

Magyarország Orbán általi kiárusítása és gyarmatosítása megkezdődött. Eddig csak attól kellett tartani, hogy Orbán lépésről lépésre felszámolja a jogállam csíráit is, eltörli a szabadságot és a fojtogató diktatúrát befejezi, de mostantól ez a folyamat felgyorsul. A világ második szuperhatalma, a senki által nem korlátozott, nem ellenőrzött kínai kommunista diktatúra felgyorsítja a folyamatot, átveszi Orbán feje fölött az irányítást és lépésről lépésre totális kontrollt, totális diktatúrát vezet be. Cseppet sem túlzás az, hogy ha Magyarország Kína adósrabszolgája és gyarmata lesz, magyarok is eltűnhetnek nyomtalanul és kiköthetnek kínai munkatáborokban.

Aki nevet ezen, az nem ismeri a kínai diktatúrát, ennek a hatalmas országnak a stílusát, módszereit és erejét. Soha nem fogják megmondani, hova tűntek el egyesek, ahogy Kínában is így van. Ha a magyarok nem ébrednek fel, és most nem hozzák Orbán tudomására, hogy nem akarnak Kína gyarmata lenni, nem akarnak a kínai titkosszolgálat ellenőrzése és megfélemlítése alatt élni, akkor olyan terror és diktatúra áldozatai lehetnek, amilyen Magyarországon a történelemben még nem volt. A kínai állam figyeli a magyar lakosságot és ellenőrzi, ki mit csinál és mit mond, amit az orbáni bábkormány is átvehet idővel. Az állami megfigyelés legmagasabb foka érkezett el.

Kína az egész világon terjeszti az arcfelismerő rendszereit, az egész világra ki akarja terjeszteni a totális kontrollt. Orbán megnyitotta előttük az ajtót, és nincs megállás.

fecsego.eu/

Leave a Reply 45 megnézve, 3 alkalommal mai nap |