| Mobile | RSS

Vetélytársként, ugyanakkor szövetségesként is tekint Kínára Angela Merkel

Mondott ilyet is, olyat is a német kancellár.

2021. június 14., 22:04

Szerző: 168.hu/MTI

A NATO-nak megfelelő egyensúlyt kell találnia a Kínához fűződő kapcsolatokban, nem lebecsülve, de nem is túlbecsülve az országot – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben hétfőn, az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek egynapos csúcstalálkozóját követően tartott sajtótájékoztatóján.

„Ha megnézzük a kiberfenyegetéseket és a hibrid fenyegetéseket, ha Oroszország és Kína együttműködését vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a szövetség nem hagyhatja figyelmen kívül Kínát” – fogalmazott Angela Merkel. Azt mondta, Kína számos területen vetélytárs, de sok más területet érintően szövetséges. A NATO-nak fel kell készülnie a fenyegetésekre, de nagyon fontos, hogy Oroszországhoz hasonlóan fenntartsa a politikai párbeszéd lehetőségét Pekinggel – jelentette ki Merkel.

Emmanuel Macron francia elnök óvatosságra intett a távol-keleti országgal kapcsolatos határozatok megfogalmazásának vonatkozásában. Azt hangsúlyozta, hogy Kínának nincs köze az észak-atlanti térséghez, a NATO-tagországok nem katonai kapcsolatokat tartanak fenn Pekinggel. Mint emlékeztetett, a NATO-csúcs hétfői zárónyilatkozatában a tagállami vezetők aggodalmukat fejezték ki Kína katonai fellépése, valamint technológiai tevékenysége miatt.

Nem szabad elfogultnak lenni a Kínával való kapcsolatokat illetően, nem szabad hagyni, hogy a kérdés elterelje a szövetségesek figyelmét a NATO-n belüli kihívásokról – mondta Macron. Alexander De Croo belga miniszterelnök a Kínáról folytatott megbeszélésről azt mondta, a távol-keleti ország világhatalommá válik, mind gazdasági, mind katonai értelemben. Ez azt jelenti, hogy a szövetségnek tisztában kell lennie a prioritásaival Peking vonatkozásában. Világosnak kell lenni a tekintetben, hogy a NATO értékalapú szervezet, amely az emberi jogok tiszteletben tartását és a demokrácia erejét hangsúlyozza. Gazdasági oldalon az üzenet szintén világos: a közösség nyitott az üzleti tevékenységre Kínával, de kölcsönösségre tart igény – mondta.

De Croo azt is hangsúlyozta, hogy szoros együttműködésre van szükség Washingtonnal, azonban – mint mondta – az elmúlt évek egyértelművé tették azt is, hogy az európaiaknak ki kell bújniuk az Egyesült Államok árnyékából, és meg kell határozniuk a saját prioritásainkat. Recep Tayyip Erdogan török elnök sajtótájékoztatóján azt hangoztatta: a Törökország és Görögország között régóta fennálló vitás ügyek rendezése érdekében folytatott, csaknem öt éve megszakadt tárgyalások újjáélesztése a „stabilitást és a jólétet” szolgálja a földközi-tengeri régióban.

A Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett nagy kiterjedésű földgázmezőre vonatkozó jogaik kapcsán kiújult feszültségekkel összefüggésben Erdogan azt mondta: Görögország Ankara „szomszédja és szövetségese, a párbeszéd csatornáinak felélesztése és a kétoldalú kérdések megoldása régiónk stabilitását és jólétét szolgálja”.

A török elnök tájékoztatóján nehezményezte, hogy a szövetségesek nem támogatják kellőképpen Törökországot a terrorizmus elleni küzdelmében. Törökország az összes vonatkozó nemzetközi platformon, különösen a NATO-ban a terrorizmus elleni küzdelem élvonalában áll, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet mintegy négyezer harcosát „semlegesítette” a határokon átnyúló műveletekben – hangsúlyozta. Törökország az egyetlen NATO-szövetséges, amely szemtől szemben küzdött, és fiait adta a terrorizmus leküzdésének sikeréért – mondta. Sajnálatát fejezte ki, hogy országa nem kapta meg azt a szolidaritást a szövetségeseitől és partnereitől, amelyet várt a terrorizmus elleni harcban – közölte Erdogan.

(Kiemelt képünk illusztráció: Angela Merkel német kancellár. Fotó: Reuters/POOL/DPA/Picture-Alliance/AFP | Michele Tantussi)

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 102 megnézve, 1 alkalommal mai nap |