| Mobile | RSS

Magyarország-államfő Áder: meg kell őrizni a sokféleséget a világ nemzetei javára



    Budapest, 2021. június 16., szerda (MTI) –

Meg kell őrizni a nyelvi, kulturális sokféleséget a világ minden nemzete javára – mondta Áder János köztársasági elnök a Finnugor Világkongresszuson tartott beszédében.

    Az államfő felidézte: az Orosz Föderációban élő finnugor népek kezdeményezésére a Komi Köztársaság fővárosában tartott első világkongresszus jó szándékú, egymással rokoni kapcsolatban álló nemzetek békés együttműködéséből született. Az összefogáshoz az alapot az egymás iránti bizalom szolgáltatta – tette hozzá.
    Közölte: Magyarország örömmel csatlakozott az együttműködéshez “a rokonságon túl a sorsközösség okán is”, hiszen magyarok milliói élnek már száz éve kisebbségi sorban.
    Kitért rá: az Európában beszélt csaknem 90 nyelv közül mindössze 37 a hivatalos, és a kontinens lakói közül mintegy 100 millióan tartoznak különféle nyelvi, etnikai kisebbségi közösségekhez. “A kisebbségi lét magában hordozza emberi létezésünk egyik nagy ellentmondását: miközben vágyunk rá, hogy csatlakozhassunk a többséghez, ugyanakkor azt is kívánjuk, ismerjék el és becsüljék meg egyediségünket” – fogalmazott.
    Megjegyezte: a jelenleg 27 tagállamot számláló Európai Unió elviekben értékként tekint a sokszínűségre, amit a közösség jelmondata így fejez ki: egység a sokféleségben.
    Áder János elmondta: az elmúlt 29 évben számtalanszor megtapasztalták, hogy mennyi jó származhat a finnugor népek együttműködéséből.
    Hangsúlyozta: büszke arra, hogy Magyarország is tagja a Finnugor Népek Világkongresszusának, amelyben minden résztvevő egyformán hallathatja hangját, hiszen minden nemzetnek egy szavazata van. Ebben a szervezetben a különféle népek egyenrangú partnerei egymásnak, és “a bizalomra épített, barátságos együttműködésünknek nemcsak múltja, hanem jövője is van” – vélekedett.
    Az államfő azt kérte, “őrizzük meg ezt a nyelvi, kulturális sokféleséget nemcsak a finnugor népek, de a világ minden nemzete javára”.

fecsego.eu/MTI

Leave a Reply 118 megnézve, 1 alkalommal mai nap |