| Mobile | RSS

Idén sem marad el a Szegedi Papucs Napja

Idén sem marad el a Szegedi Papucs Napja

Június 26-án, szombaton rendezik meg harmadik alkalommal a Szegedi Papucs Napját. 120 táncos vonul fel papucsban Szeged utcáin, kihirdetik a Szegedi Papucs újragondolására kiírt pályázat eredményeit, új papucskiállítás nyílik a Szent-Györgyi Albert Agórában, valamint vásár és konferencia is várja az érdeklődőket.

A járványhelyzet az eredeti időpontban, február elején lehetetlenné tette a III. Szegedi Papucs Napja megrendezését, de a szervezők úgy döntöttek, hogy június végén megtartják az eseményt, amely a nyári időnek köszönhetően különleges papucsos felvonulással egészül ki. A szegedi papucs népszerűsítéséért létrejött esemény június 26-án 13 órakor a Szegedi Papucsok Néptánctársulás felvonulásával indul a Móra Ferenc Múzeumtól, 13 szegedi és Szeged környéki tánccsoport, 120 táncos részvételével vonul a Szent-Györgyi Albert Agóráig. Az Agóra szabadtéri rendezvény helyszínén fél háromkor lesz a Szegedi Papucs Napja hivatalos megnyitója, amelyen közreműködnek a Szeged Táncegyüttes, a ruzsai Tündérrózsa Táncegyüttes és a Hatetudnád Tánccsoport. A tavasszal a Szegedi Papucsért Alapítvány, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza közös pályázatot hirdetett a szegedi papucs készítésének újragondolására, amelynek eredményhirdetésére és ünnepélyes díjátadására is e jeles szegedi ünnepen fog sor kerülni. A legjobb pályamunkák és díjazott alkotások bekerülnek a legújabb papucs kiállítás anyagába, amit dr. Bárkányi Ildikó etnográfus, a Szegedi Papucsért Alapítvány kurátora, a Móra Ferenc Múzeum főmuzeológusa nyit majd meg. A kiállításon a díjazott alkotások mellett láthatóak lesznek Sallay Tibor kalocsai, uszódi, bácskai, bánáti papucsai, Ticzer Beáta Mária, a Népművészet Ifjú Mestere papucsai és papucskiegészítői, Fetter Ferencné, a Népművészet Mestere és okleveles papucshímzők munkái, Attalai Zita tervezte új szegedi papucsok, valamint a ma még aktív papucskészítők papucsai.
A bárki által látogatható szabadtéri helyszínen vásár és mesterségbemutatók várják egész délután az érdeklődőket. Lehetőség lesz papucsot vásárolni és rendelni Bárkányi István, Megyesi Sándor, Sallay Tibor és a vajdasági Nyers Attila papucskészítőktől, az okleveles papucshímzők mesterségbemutatót tartanak, valamint a papucshoz kötődő pipacsos népművészeti és kézműves termékek vásárolhatóak. Az Agóra előadótermében a megnyitó és a díjátadó után konferencián lehet még jobban megismerni a szegedi papucs múltját és jelenkori innovációit. Előadást tart Attalai Zita iparművész, cipőszobrász, bemutatja alkotását a2021. évi újragondolt papucspályázat I. helyezettje, szó lesz az új szegedi papucs imidzskampányáról, a papucs történeti kutatásáról és a Szegedi Papucsért Alapítvány tevékenységéről is, valamint ekkor lesz az Elephant Studio által készített, „Így készül a szegedi papucs” film premierje is.
A rendezvény fővédnöke Sebestyén Márta Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas népdalénekes, a Szegedi Papucs Jószolgálati Nagykövete.

fecsego.eu/

Leave a Reply 89 megnézve, 1 alkalommal mai nap |