| Mobile | RSS

Ketyeg a bomba a Fideszben – Bármikor kitálalhat a bűncselekménnyel vádolt képviselő!

Írta G. Kovács Károly -2021-06-22   

Forrás: Facebook – Simonka György

A korrupciós bűncselekmények sorozatával vádolt Simonka György adott interjút a 24.hu-nak, melyben több érdekes dolgot is elkotyogott, ebből emeltünk ki mi párat.

A fideszes parlamenti képviselővel szemben az ügyészség 8,5 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozott, azonban Simonkát nemhogy nem ítélték el az évek óta tartó eljárásban, de még mindig aktívan részt vehet az országgyűlés munkájában.

  • Simonkát az interjúban például kérdezték arról, hogy mit mondott a kormányfő, mikor négyszemközt találkoztak:

“Futólagosan került szóba a per. Miniszterelnök úr mindig kérdezgeti, hogy hol tart az ügyem,

ÉN PEDIG EGY KICSIT KÉTELKEDVE FOGADOM, HOGY Ő KEVESEBB TUD RÓLA, MINT ÉN.

De mindig elmondom az aktuális állást” – tette hozzá Simonka.

  • Az interjú talán legérdekesebb része azonban nem az ügyéről, vagy az Orbán Viktorról mondott rész volt, hanem az, mikor Lázár Jánosról kérdezték:

“Lázár János nemrég azt mondta, hogy Mengyi és az ügye nem válik a Fidesz javára, és hogy ön a bíróságon fejezi be a pályafutását. Ez általános vélekedés a Fideszben?

ELŐSZÖR IS, ÉN LÁZÁR JÁNOSRÓL REGÉNYT TUDNÉK ÍRNI, ÚGYHOGY HA VALAKINEK CSÖNDBEN KELLENE MARADNIA, AZ PONT Ő.

Én a párttársaktól azt hallottam, hogy Lázár János szégyellje magát” – mondta a korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított fideszes képviselő, majd hozzátette:

“Amióta országgyűlési képviselő lettem, csak szegényebb lettem”, ezzel szemben Lázár “jóval gazdagabb lett”.

Simonka azt is elárulta a lapnak, hogy Kövér László házelnök írt levelet a bíróságnak azért, hogy kikérje őt a parlamenti szavazásokra múlt kedden, amikor elfogadták például a melegellenessé alakított pedofiltörvényt.

fecsego.eu/PestiBulvár

Leave a Reply 95 megnézve, 1 alkalommal mai nap |