| Mobile | RSS

Kínosat bakizott Dobrev Klára Kecskeméten

2021. 07. 03. – 06:22M1 Híradó

Főoldal / Belföld / Belpolitika

A DK miniszterelnök-jelöltje nem tudta, hogy női polgármestere van a hírös városnak. Tévedésére az utcán megtartott fórum résztvevői figyelmeztették. Dobrev Klára egyik munkatársa később megpróbálta akadályozni az M1 stábjának munkáját.



A DK-s miniszterelnök-jelölt közönsége azonnal reagált a kínos bakira, és kijavították Gyurcsány Ferenc feleségét. Felhívták a figyelmét, hogy a városnak nem férfi, hanem női polgármestere van.

A kellemetlen helyzetet Dobrev Kára is próbálta menteni – hiába.

Dobrev Klára egyébként fél óra késéssel érkezett meg a kecskemétiekhez.

Beszéde így rövidebbre sikerült a tervezettnél, azt azonban elmondta: hogy milyen országot ígér, abban az esetben, ha megválasztják miniszterelnöknek. Az egyik legfontosabbnak a média szabadságát nevezte.

Nem sokkal később azonban Dobrev Klára egyik munkatársa megpróbálta akadályozni az M1 stábjának munkáját, a sajtós szerint ugyanis ekkor már magánbeszélgetések hangzottak el. Pedig a helyszín továbbra is az a közterület volt, ahol pár perccel korábban még az utcafórumot tartották – számolt be a Híradó tudósítója.

A címlapfotó illusztráció.

fecsego.eu/Hiradó.hu

Leave a Reply 209 megnézve, 1 alkalommal mai nap |