| Mobile | RSS

Két vírusvariánst mutattak ki egy elhunyt nő szervezetében

Kutatók szerint egyáltalán nem lehetetlen, hogy egyszerre két vírusmutáció is a szervezetünkbe kerüljön.

2021. július 12., 13:34

Szerző: 168/BBC

90 évesen elhunyt egy nő márciusban, akiről a vizsgálatok, halálát követően kimutatták, hogy egyszerre volt megfigyelhető a szervezetében a koronavírus brit és dél-afrikai variánsa – írja a BBC. A márciusban elhunyt idős nő nem oltatta be magát, és azt gyanítják: két külön személytől kaphatta el a két mutációt. A kutatók azt állítják, hogy ez lehet az első dokumentált eset, amikor egy páciens szervezetében két variánst is felfedeztek. Portugál és Brazil kutatók szerint viszont az ő országukban is történt már hasonló.

A hölgy romló eredményei után került kórházba, ahol hamar súlyos légzőszervi problémái is adódtak nála. Dr Anne Vankeerberghen, a belgiumi OLV kórház kutatási vezetője szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az idős nőnek a két variánssal való megfertőződés miatt romlottak-e rendkívül gyorsasággal az eredményei, kizárni azonban nem tudja ezt a lehetőséget. 

A Warwick Egyetem virológus kutatója, Lawrence Young professzor szerint egyáltalán nem meglepő az, hogy egyetlen alany szervezetében két variánst is felfedeznek. Hozzátette: ezeket egyetlen fertőzöttel való kapcsolatba lépés is előidézheti, de az is lehetséges, hogy több fertőző beteg adhatta át a variánsokat az idős hölgynek, aki egyébként egyedül élt, mégis sok segítő járt hozzá napi rendszerességgel.

(Kiemelt képünk illusztráció: Orvos és ápolók beteget látnak el a Jósa András Oktatókórház COVID-intenzív osztályán Nyíregyházán 2020. november 25-én.Fotó: Balázs Attila / MTI)

fecsego.eu/168 óra

Leave a Reply 60 megnézve, 1 alkalommal mai nap |