| Mobile | RSS

Hatalommal való visszaéléssel vádolja a kormány az Európai Bizottságot

Még a média is kiegyensúlyozott szerintük.

2021. augusztus 3., 08:11

Szerző: 168

„A Kormány elítéli az Európai Bizottság beavatkozási kísérleteit Magyarország független alkotmányos szerveinek tevékenységébe, és – mint Magyarország képviselője az  Európai Unióban – minden érintett szerv nevében visszautasítja az Európai Bizottság nyomásgyakorlását egyes konkrét ügyek elbírálását illetően” – olvasható a Magyar Közlöny keddi számában.

A kabinet kormányhatározat formájában tette közzé válaszát az Európai Bizottság 2021-es évi jogállamisági jelentésére, amelyben a jogállamisági jelentést elfogultnak, a megállapításait pedig valótlannak és tendenciózusnak nevezi. Válaszában a magyar kormány azt állapította meg, hogy az Európai Bizottság általános jogállamisági követelményeknek állított be olyan politikai követeléseket, amelyek – a kormány szerint – az unió hatáskörén kívül esnek. „Mindez hitelteleníti a jogállamisági jelentés intézményét” – állítja a magyar kormány.

A kormányhatározat szerint az Európai Bizottság külföldről, illetve saját maga által finanszírozott civil szervezetek véleményét ismétli meg. „Az állításokat nem ellenőrzi, indoklást és bizonyítékokat nem mutat be. A magyar alkotmányos szervek álláspontját figyelmen kívül hagyja” – vélekedik az Európai Bizottság jelentéséről a kormány.

A kormányhatározat szerint az Európai Bizottság 2021. évi jogállamisági jelentésének forrásai „egyoldalúak és politikailag elfogultak, emiatt ténymegállapításai pontatlanok és tendenciózusak, a jelentés értékelő megállapításai kettős mércét tükröznek: a Magyarországgal szembeni hátrányos megkülönböztetés más tagállamok jelentéseivel összevetve nyilvánvaló.” A magyar kormány szerint a bizottság visszaél a hatalmával, mivel az Európai Bizottság azt várja el Magyarország független alkotmányos szerveitől, hogy egyes konkrét ügyekben a Bizottság által kívánatosnak tartott döntéseket hozzanak – a  tényállásra és a  szabályozásra tekintet nélkül.

Az Európai Bizottságnak adott válaszában a kormány arra hívja fel a figyelmet, hogy nemzetközi fórumok vizsgálták a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét, szervezetét és igazgatását. „Ezek alapján megállapítható, hogy a magyar alkotmányos keretek összhangban állnak az európai normákkal, és számos uniós tagállam szabályozásához képest szélesebb körű intézményi garanciákat biztosítanak.”

Válaszában a kormány megalapozatlannak és politikailag motiváltnak nevezi az Európai Bizottság aggodalmait az itthoni korrupcióellenes fellépéssel kapcsolatban. „Magyarországon európai összehasonlításban is részletes antikorrupciós stratégia, hatékony bejelentővédelmi rendszer és szigorú büntetőjogi szabályok érvényesülnek” – tudhatjuk meg a keddi Magyar Közlönyből.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az Európai Parlament plenáris ülésén, 2019. szeptember 11-én. Fotó: Frederick Florin / AFP)

fecsego.eu/168óra

Leave a Reply 71 megnézve, 1 alkalommal mai nap |