| Mobile | RSS

Móricka mesél…Orbán hazugságait kiröhögik Amerikában

KÖZÉLETFrissítve: 2021 aug 10.

Orbán talán el is hitte, hogy most egész Amerika megeszi a NER-modellt, és vágyakozik, hogy olyan fasiszta diktatúrában élhessen, mint amilyen a centrális erőtérben úszó Magyarország, amit egy olyan hazug, korrupt és gyűlölködő bűnöző vezet, mint ő. De a nála nagyobb hazudozó Trumpot is kirúgta Amerika, még az oroszok sem tudták ezt megakadályozni. Orbán teljesen hülyének nézte az amerikaiakat, akik elhiszik ezt a sok hazugságot és nem látnak át rajta. Ehhez QAnon-hívőnek kell lenni, aki azt is elhiszi, hogy a demokraták gyerekek vérét isszák, hogy sokáig éljenek.Orbán megint előadta azt, hogy aki őt gengszternek és diktátornak nevezi, az személyesen minden magyart megsért. Amerikában intelligens individuumok élnek, akik különbséget tudnak tenni egy embert érintő kritika és egy nép között. Elég diktátort láttak, hogy beazonosítsák az ilyeneket, és az olyan szövegeiket, hogy őket tulajdonképpen csak azért kritizálják, mert sikeresek. Amerikában tudják, mi a valódi siker, tisztában vannak Mészáros Lőrinc és gazdája sikereinek értékével. Az ilyen “sikerekért” Amerikában harminc év börtön jár.Azt is tudják, hogy az ilyen “sikeres” emberek hogyan szokták végezni, pedig az amerikaiak jobban szeretik, ha valaki inkább bíróság elé kerül.

Nem tudni, miért hiszi azt két hazudozó, hogy ha leülnek egymással beszélgetni, és a legképtelenebb állításokat teszik olyan tényekről, amelyeket az emberek a mindennapi életben tapasztalnak, elhiszi bárki. Nem azokról beszélünk, akik elhiszik azokat az álhíreket, hogy Bill Gates-t letartóztatta az amerikai hadsereg és elrabolt gyerekeket találtak a pincéjében, a vírus elleni oltásban chipet helyeznek az emberekbe, vagy Trumptól elcsalták a választást (hiába igazolják republikánusok, hogy minden szavazatot kézzel is megszámoltak), mert ilyen emberek elhisznek mindent.

De ilyenek nem sokan vannak, még akkor is, ha a kelleténél többen. A Fox News hírhedten beteges hazudozó műsorvezetője Tucker Carlson (aki egy felmérés szerint a vizsgált időszakban egyetlen egyszer sem mondott igazat) készített Orbánnal interjút, ami láthatóan nagy megtiszteltetés volt Orbánnak, aki úgy beszélt az amerikaiaknak, mint egy nagyotmondó túlfizetett utazási ügynök, aki lehazudja a csillagot is az égből. Mintha egy távoli bolygóról beszélne, amit még senki nem látott.

Orbán talán el is hitte, hogy most egész Amerika megeszi a NER-modellt, és vágyakozik, hogy olyan fasiszta diktatúrában élhessen, mint amilyen a centrális erőtérben úszó Magyarország, amit egy olyan hazug, korrupt és gyűlölködő bűnöző vezet, mint ő. De a nála nagyobb hazudozó Trumpot is kirúgta Amerika, még az oroszok sem tudták ezt megakadályozni. Orbán teljesen hülyének nézte az amerikaiakat, akik elhiszik ezt a sok hazugságot és nem látnak át rajta. Ehhez QAnon-hívőnek kell lenni, aki azt is elhiszi, hogy a demokraták gyerekek vérét isszák, hogy sokáig éljenek.

Orbán megint előadta azt, hogy aki őt gengszternek és diktátornak nevezi, az személyesen minden magyart megsért. Amerikában intelligens individuumok élnek, akik különbséget tudnak tenni egy embert érintő kritika és egy nép között. Elég diktátort láttak, hogy beazonosítsák az ilyeneket, és az olyan szövegeiket, hogy őket tulajdonképpen csak azért kritizálják, mert sikeresek. Amerikában tudják, mi a valódi siker, tisztában vannak Mészáros Lőrinc és gazdája sikereinek értékével. Az ilyen “sikerekért” Amerikában harminc év börtön jár.

Azt is tudják, hogy az ilyen “sikeres” emberek hogyan szokták végezni, pedig az amerikaiak jobban szeretik, ha valaki inkább bíróság elé kerül. Itt látható az interjú felvétele:

Orbán azt hiszi, hogy Amerikában teljesen hülye emberek élnek, akik elhiszik, hogy egy közép-európai kis posztkommunista ország, amely az Európai Unió pénzén él, a “mindennapi élet szintjén megelőzte a liberális Nyugatot”, amibe beleértendő Amerika is, és “Magyarországon szabadabban élnek az emberek, mint Amerikában”. Egy magyar átlagember egyhetes amerikai turistautat nem tudna kifizetni, ha nem a NER oligarchája, Amerikában pedig olyan gazdagok vannak, és nem a közpénz meglopásából, mint a NER-ben a strómanok, akik saját űrhajóval mennek az űrbe.

Amerikában és Nyugat-Európában is vannak szegények, de a középosztályt vagy a felső rétegeket nem lehet hasonlítani egymáshoz. Egyszerűen hülye ez az ember, nem tudja, mit beszél, pedig járt Amerikában. Carlson mondta el a műsor felvezetőjében, hogy Magyarország GDP-je kisebb, mint New York állam költségvetése, és New York állam nem a leggazdagabb amerikai állam az 50 közül, hanem 14. a sorban. A háztartások éves átlagjövedelme 72 ezer 108 dollár, havi 6 ezer dollár, havi 1 millió 800 ezer forint. Az árak is mások, de az életszínvonalat így sem lehet a magyarországihoz hasonlítani.

Azt állítja Orbán, hogy a mindennapi élet szintjén megelőzte Németországot, Franciaországot, a Benelux országokat, a skandináv jóléti államokat. Ha kihúznák alóla az uniós támogatásokat, vagy ha kivonnák a magyar költségvetésbe az elmúlt tíz évben érkezett uniós pénzeket (a “liberális Nyugat” pénzét), amelyek Magyarországra befolytak, akkor Orbán koszos illiberális rendszere percek alatt omlana össze. Aki járt már Nyugat-Európában, az nem hiszi el ezt az eszveszett baromságot a hanyatló Nyugatról. Orbán hülyének néz mindenkit, ezt a hazugságot kiröhögik Amerikában.

Magyarországon egy kórház úgy néz ki, mint egy bombatámadás után úgy maradt szegényház Grúziában, ahol normális ételt sem tudnak adni a betegnek, egyes kórházakban egész osztályokat zárnak be, mert nincs rá orvos és személyzet. Egy életmentő gyógyszer felírásához fél évet kell várni, akkorra van időpont (konkrét eset). Amerikában pedig a kórházak olyanok, mint a szállodák, szuperül felszerelve a legkorszerűbb eszközökkel, ahol menüből választhat a beteg, mint az étteremben. Ez is a mindennapi élet része, hol van ehhez Magyarország? Orbán züllesztette le ezeket.

Egyetlen világszínvonalú egyetem volt az országban, Orbán azt is elüldözte. A többi meg sem felel a nemzetközi követelményeknek, aki teheti külföldre megy tanulni. Az amerikai egyetemek a világ legjobb egyetemei, az EU demokratikus országainak egyetemeiről nem beszélve. Hol előzte meg az ő fasiszta diktatúrája a liberális Nyugatot? A kínai kommunista diktatúra egyetemét hozzák Magyarországra, az orosz és kínai kémközponttal együtt. A magyarországi korrupció latin-amerikai méreteket öltött, a legkorruptabb bűnöző, aki állami szinten szervezi a közpénz lopását, maga a miniszterelnök. Ez is a mindennapi élet része.

Magyarországon független tájékoztatás szinte nem létezik, a szabad és viszonylag függelen sajtó kis szigete a médiának, és alkalmatlan, képtelen betölteni a tájékoztatás funkcióját, nem juthat el minden emberhez. Az emberi jogokról nem beszélve, a civil társadalmat üldözik, megbélyegzik. Magyarországon az amerikai szabadságot elképzelni sem tudják, hogy az államnak, a kormánynak a civilszférához semmi köze nincs. Magyarországon az ellenzéki képviselőket a lábuknál fogva hajítják ki a közmédiából, ha megpróbálnak bemenni. Kémprogrammal figyelnek meg újságírókat.

Ezt nevezi Orbán Amerikánál nagyobb szabadságnak. Erre csak egy olyan immorális fasiszta hazudozó álhírgyáros nem kérdez rá, mint Tucker Carlson, aki ugyanebben a műsorban képes olyan hazugságot állítani, hogy aki kritizálni meri Bident Amerikában, annak fegyveres testőrökkel kell járni. Ő a legnagyobb hazudozó Amerikában, aki a legképtelenebb hazugságokat állítja Bidenről. Ő fegyveres testőrökkel jár? Mitől mentenék meg a fegyveres testőrök? Biden rendőreitől? De a rendőrök a helyi önkormányzat alá rendelve működnek. Kit vittek el Amerikában a véleménye miatt?

Orbán úgy állította be, mintha a határra érkező menekültek jogszerű menekültkérelemmel bejuthattak volna az országba. Arról miért nem beszélt Orbán az amerikaiaknak, hogy nem fogadtak be senkit, csak bűnözőket, kémeket és terroristákat pénzért? Ennek oka az, hogy Orbán kijelentette, nem engedik, hogy más bőrszínű, vallású, származású emberek keveredjenek a magyarokkal, mert homogén országot akar. Ezt kellett volna megmondani az amerikai feketéknek, ázsiaiaknak, latinóknak, spanyoloknak, európaiaknak, hogy a kevert ország veszélyes. Néztek volna egyet.

Orbán előadta az összeesküvés-elméletet, hogy szándékosan küldték a muszlimokat Európára, miközben megszűntek egyes országokban az élet feltételei, ő pedig beléjük rúgott a nagy keresztény szívével. De aki leperkálta Rogánnak a pénzt a letelepedési kötvényekért, az jöhetett. Akkor nem számított, milyen a bőrszíne, lehetett muszlim, terrorista, bűnöző. Ez a magasabb rendű illiberális alternatíva a liberális demokratikus jogállamokkal szemben. Meg a diszkrimináció, a megbélyegzés, a jogfosztás, a kézzel vezérelt igazságszolgáltatás, a korlátlan hatalom és az elcsalt választások.

Bidennek tökéletesen igaza van, hogy Magyarország egy diktatúra, Orbán pedig egy gengszter, aki próbálja eladni magát Amerika és a Nyugat barátjának, miközben Putyin és Kína szálláscsinálója, az EU és a NATO árulója, a nyugati civilizáció elleni keleti támadás trójai falova. A korlátolt, populista, demagóg és hazudozó Carlson pedig ezt próbálja eladni és népszerűsíteni Amerikában. Vajon mit szólna Carlson, ha Amerikában “nemzetstratégiai” okokból központi médialapítványba kerülne több mint 400 amerikai újság, rádió, TV-csatorna, amit egy propagandagyár működtetne?

Ez a minta. Ez az amerikainál is nagyobb szabadság? Az amerikai jobboldal szégyene, hogy már fasiszta diktatúrákat tekintenek mintának. Remélhetőleg, ez az interjú felrázza Amerikát, beindítja az önvédelmi reflexeit.

forrás:OLKT

Leave a Reply 74 megnézve, 1 alkalommal mai nap |