| Mobile | RSS

A külügy hazahoz 26 magyart, de bevallották, nem tudnak a többiekről

Kudarcba, káoszba, vérrontásba forduló akciónak írta le a külügyi államtitkár az afganisztáni mentési kísérletet. 

2021. augusztus 18., 14:07

Szerző: Csák Gergely

Siralmasnak állította be az afganisztáni kivonulást és az egész helyzetet a külügyi parlamenti államtitkár a sajtótájékoztatóján. „Katonai szövetségeseinknek köszönhetően biztosított annak a 26 magyar állampolgárnak a hazahozatala, akik nem a magyar állammal voltak szerződéses viszonyban, attól függetlenül voltak Afganisztánban” – közölte Magyar Levente. A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, a tálibok jóindulatán múlik, hogy ki tudják-e menekíteni az állampolgáraikat a NATO-tagországok. 

„Azon tálibok jó indulatára vagyunk utalva, akik ellen 20 éve háborúzunk” – mutatta be a helyzetet az államtitkár. Magyar Levente nem tudta megmondani, hogy pontosan hány magyar élt Afganisztánban, csak annyi információval szolgált, hogy egy 26 főből álló csoport hazahozatalát megszervezték, ők, ha minden simán megy, belátható időn belül Európában lesznek. Ígéretet tett a többi magyar hazahozatalára és arra is, önálló, magyar mentőakciót fognak végrehajtani, de részleteket nem közölt.

Az államtitkár azt viszont nem ígérte meg, hogy a magyarok segítő afgánokat is kimenti a magyar állam, attól végképp elzárkózott, hogy az országból menekülteket fogadjunk be. A miniszterhelyettes nem tudta megmondani, mennyi embert tudnak majd kimenekíteni az érintettek közül, de elismerte, hogy „ezek az emberek halálos veszélyben vannak.” Magyar Levente szerint csak azoknak az afgánoknak a kimenekítéséről és közvetlen családtagjaikról lehet szó, akik „a magyar katonák bajtársaiként” segítették a magyar misszió munkáját.

A miniszterhelyettes szerint nem vétett a külügyminisztérium azzal, hogy nem tudta, vannak-e magyar állampolgárok Afganisztánban. „Nincs ilyen automatikus mechanizmus”, amely alapján ezt tudniuk kellene a magyar hatóságoknak, mondta. Ők akkor jelentkeztek, amikor kiderült, hogy az ország, amellyel kapcsolatban állva kint vannak, nem tud gondoskodni hazaszállításukról.

Kritizálta a NATO-t és az Egyesült Államokat

Ezek a cikkek is hasonló témákról szólnak

Előző

KÜLFÖLD

2021. augusztus 18., 11:08

Türkmenisztán felett tűnt fel újra az afganisztáni magyarokat szállító gép

Leszállt Grúziában az a C-17-es, amely a magyarokat hozhatja haza.Következő

A külügyi államtitkár a sajtótájékoztatón hosszasan kritizálta a NATO-t és az Egyesült Államok afganisztáni beavatkozását. Elmondta, hogy hibás nagyhatalmi döntés nyomán zajlott le a kivonulás úgy, ahogyan megtörtént. Magyar szerint az EU sajnálkozik azon, hogy veszélybe kerültek az emberi jogok Afganisztánban. „Hát igen, veszélybe kerültek” – mondta Magyar, aki szerint a most kiadott nyilatkozatok az EU részéről az európai cinizmus és arrogancia bizonyítéka. Ehelyett korábban kellett volna érdemben lépni az amerikai szövetségeseknél, jelezve a megoldási javaslatokat, vagy most érdemben segíteni kellene a szomszédos országok határőrizetének megerősítését.

Újságírói kérdésre válaszolva Magyar Levente elmondta: 20 év jelenlét után, miután a NATO-csapatok integráns részévé váltak a mindennapoknak Afganisztánban és új világ nyílt a helyieknek, a kislányok iskolába járhattak, a nők felszabadultak, ezek után „sebbel-lobbal, egyik hétről a másikra eltűnni a színről és utánunk a vízözön-alapon levonulni”, nem volt megfelelő reakció a szövetségesek részéről. Megengedhetetlennek nevezte, hogy nem volt előkészítve a kivonulás és a nyugati országok számára presztízsveszteségnek írta le, ami az utóbbi időben Afganisztánban történt, amelyet nem tudnak kiheverni egyhamar. „Kudarcba, káoszba, vérrontásba forduló akció, mint Irakban, vagy Szíriában is” – mondta az államtitkár, kritizálva a demokrácia exportját. – Milliós nagyságrendben beszélünk halottakról, Amerikának át kellene gondolni a demokrácia exportját – utalva az iraki, vagy a szír helyzetre Magyar Levente.

Az államtitkár szerint az amerikaiak alá-fölé rendeltségi viszonyba kerület a tálibokkal és ők vannak alul. „Hogyan engedhette az amerikai adminisztráció, hogy idáig fajuljon a helyzet? Milyen mélyre kellett jutnia az amerikaiaknak, hogy arról kelljen beszélniük a tálibokkal, hogyan tudnak kimenekülni, kimenekíteni az embereket?” – tette fel a kérdést az államtitkár. 

Hol van Szijjártó Péter?

A sajtótájékoztatón az államtitkártól azt is megkérdezték az újságírók, hogy hol van Szijjártó Péter. (A külügyminiszter utolsó posztja Facebookon egy dzsudzsákos poszt volt – emlékezetett a Telex.) „Nem tudom, hol van miniszter úr, annyit tudok, hogy szabadságon van” – mondta Magyar Levente, aki azt se tudta megmondani, hogy meddig lesz szabadságon a külügyminiszter és újságírói felvetésre azt válaszolta: nem gondolja, hogy a külügy vezetőjének meg kellett volna szakítania a szabadságát az afganisztáni helyzet miatt.

Elmondta: az uniós külügyminiszteri csúcson ő helyettesítette a minisztert és megerősítette, hogy a honvédség, belügyminisztérium,  valamint a külügyminisztérium „uralja a helyzetet” és nem kell megszakítania a szabadságát a külügyminiszternek, hogy mindenkit ki tudjanak menteni az országból. 

Jönnek a migránsok

Magyar Levente több millió fős menekültáradattól tart a tálibok hatalomátvétele után. Ezzel kapcsolatban kérdésre azt mondta, néhány nap múlva lehet tisztább a kép, amikor látszik, hogy „mit lépnek a tálibok”. A milliós nagyságrendre vonatkozó menekült-előrejelzés NATO-anyagokon alapszik, „megalapozott, amit mondok” – közölte a miniszterhelyettes. Emlékeztetett: Törökország a szíriai konfliktus után 4 millió menekültet fogadott be és nem akarnak többet, ezért húztak fel 300 kilométeres falat az iráni határon.

Az államtitkár elmondta: a nemzetközi közösség egy része azt várja, főleg azok, akik Afganisztánban voltak, hogy Magyarország és a szövetsége sek befogadják azokat a személyeket, akik el kívánják hagyni Afganisztánt. „De erről szó sem lehet” – mondta. hozzátette: Magyarország elzárkózik attól, hogy „mindenfajta elosztási mechanizmusok mentén kinyissuk ezt a kérdéskört”. 

Az afganisztáni magyar missziót segítő afgánokkal kapcsolatban az államtitkár elmondta: néhány tucat személyről beszélünk, akik segítették a magyarokat, de nem tudni, hányan vannak pontosan, nem tudni mi van velük és azt sem tudni, tudnak-e rajtuk segíteni. Mindezt az államtitkár a kivonulás körüli káosszal magyarázta. 

(Kiemelt kép: Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az abaújszántói Patay-kastély felújításának projektindító sajtótájékoztatóján 2021. május 15-én. Fotó. Vajda János / MTI)

fecsego.eu/168óra

Leave a Reply 78 megnézve, 2 alkalommal mai nap |