| Mobile | RSS

Elképesztő pofon ez Orbánnak: Ferenc pápa Hitlerhez és Sztálinhoz “hasonlította”, teljes mértékben ellenzi a politikáját

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2021 szept 11.

Ferenc pápa

Nem övezi hatalmas médiaérdeklődés a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, de ez Ferenc pápa budapesti látogatása után megváltozik majd – számol be róla a Népszava.

Ám, a bécsi Die Presse megjegyezte, hogy a katolikus egyházfő húsz percet szán Orbán Viktor kormányfőre.  A lapban Erdő Péter bíboros is nyilatkozott, aki úgy foglalt állást, hogy a pápától

a szeretet, a megerősödés és az egység üzenetét

várja.

Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral ellentétben, aki a keresztény Nyugat védelmezőjeként tetszeleg, a Szentatya a menekültekkel szembeni irgalmas hozzáállásra szólít fel.

A bécsi konzervatív lap emlékeztet arra, hogy régóta keringtek olyan találgatások, melyek szerint a pápa egyáltalán nem akar találkozni Orbánnal.

A lap utalt arra is, hogy a kormányhoz közel álló magyar média a megelőző hónapokban élesen bírálta a pápát. A Vatikán hírszolgálata, a Vatican News is hosszabb cikkben foglalkozott az eseménnyel, bár a hírportál a politikai vonatkozásokba nem ment bele, ami azért érthető, mert a Szentszék több alkalommal is kiemelte:

a pápa lelkipásztori útra érkezik Budapestre, a kongresszust záró szentmisére és szó sincs államközi vizitről.

A patinás brit katolikus lap, a The Tablet azt a kérdést elemezte, miért preferálja a pápa Szlovákiát Magyarországgal szemben, hiszen északi szomszédunknál három napot tölt el. A lap utalt arra, hogy még a nyugalmazott szlovák főpap, Jozef Tomko egykori kuriális bíboros is „apró rejtélynek” nevezte az egyházfő döntését. A lap arra a megállapításra jut, hogy az okok a régió történelmében és politikájában keresendőek.

Azt hiszem, a látogatás egyik oka az, hogy Szlovákia elnöke lenyűgözte a pápát, amikor Ferenccel találkozott a Vatikánban

– mondta a lapnak egy pozsonyi diplomata.

A pápa azon döntését, miszerint több időt tölt Szlovákiában, mint Magyarországon, a nacionalista-populista vezetőkkel, például Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szembeni éles bírálatainak összefüggésében is értelmezni kell.

A pápa ezeket a populista vezetőket az 1930-as évek diktátoraihoz hasonlította, és teljes mértékben ellenzi Orbán Viktor menekültellenes politikáját, amelyet a „keresztény értékek” leple alatt folytat

– jegyzi meg a The Tablet.

A lap hozzátette, ha a pápa találkozik is Orbánnal, amivel kapcsolatban az egyházfő múlt héten megjegyezte, még ő maga sem biztos ebben,

ne számítsunk arra, hogy ott csak mosolyt láthatunk majd

Forrás: Népszava

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 79 megnézve, 2 alkalommal mai nap |