| Mobile | RSS

Az ördög ügyvédje: Orbán és sleppje nem ússza meg a börtönt és a teljes vagyonelkobzást!

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 szept 14.

Az ördög ügyvédjének bejegyzése változtatás nélkül.

Érdemes a bejegyzést elolvasni és széles körben terjeszteni.

Orbán és fideszes bűntársai nem fogják megúszni a hosszú börtönbüntetést és a teljes vagyonelkobzást sem!

Nemcsak a bűnszövetkezetben, különösen nagy értékre elkövetett gazdasági bűncselekményeik, azaz a sikkasztás, lopás és hűtlen kezelés miatt. Hanem a hazaárulás, népirtás és más, súlyos, emberiesség elleni bűntetteik miatt is. Hiszen a gátlástalan fideszes banda tényleg elárulta Magyarországot és a magyar népet azzal, hogy tudatosan szétzúzták a magyar jogállamiságot és alkotmányosságot, illetve azzal, hogy idegen hatalmaknak szolgáltatták ki saját hazájukat. Gondolok itt elsősorban a kínai kapcsolatra, arra, hogy Orbánék kínai uzsora hiteleket vettek fel és ennek fejében kínai hírszerzési központot akarnak létrehozni Budapesten, a FUDAN-egyetem égisze, azaz álcája alatt. De ugyanilyen súlyos bűn volt, amikor a türk diktatúrákkal karöltve intéztek sok ezer milliárdos pénzmosásokat, sőt NATO katonai titkokat szivárogtattak ki. Orbánéknak ezért felelniük kell majd, akár nemzetközi bíróság előtt. Az Európai Ügyészség is hamarosan megindítja a szükséges vizsgálatokat és jogi eljárásokat ennek érdekében. Bármit hisznek tehát a fideszes gazemberek és elvakult követőik, a szigorú számonkérés és büntetőjogi felelősségre vonás nem marad el!

Üdvözlettel: dr. Dániel Péter ügyvéd és nemzetközi jogász, alias az ördög ügyvédje

forrás:OLKT

Leave a Reply 79 megnézve, 1 alkalommal mai nap |