| Mobile | RSS

Átlátnak és nevetnek a diákok a homofób jogszabályon

A pécsi gimnáziumi tanárok szakmai és lelkiismereti alapon az iskolában betarthatatlannak látják azt a törvényt, ami tiltja a fiatalkorúak előtt a homoszexualitás megjelenítését.

– Nem tudom, és nem is akarom a szexuális másság témáját megkerülni, ha ezt megkerülhetetlennek ítélem – mondta Vatai Éva, az egyik legelismertebb pécsi gimnázium francia, dráma és magyar szakos tanára. A 62 esztendős pedagógus a szakmájának legendás személyisége Pécsett és országosan is, hisz ő volt iskolájában a francia-magyar kéttannyelvű oktatás megalapítója, és munkáját számos kitüntetéssel – így a Francia Nemzeti Érdemrend Lovagkeresztjével – is elismerték. Vatait arról kérdeztem, hogy a középiskolába mennyire betartható az a júniusban elfogadott törvény, amit a gyermekek védelmére hivatkozva szavazott meg a parlament, sokak szerint viszont épp a fiatalok és főképp a nem heteroszexuális fiatalok kiszolgáltatottságát erősíti. A törvény leginkább támadott paragrafusa így fogalmaz: „tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.” A jogszabály azért aggályos, mert tiltja a heteroszexuálistól való eltérés minden formájának megjelenítését a fiatalok számára, márpedig, ha a pedagógusok betartják ezt a jogszabályt, akkor a világ egy részét eltagadják diákjaik elől. Persze, a 14 évesnél idősebb diákok – egymástól, az internetről és szüleiktől információt gyűjtve – így is, úgy is „képbe vannak” a szexualitás elméleti kérdéseiben (és néha a gyakorlatiakban is), vagyis a törvény nem vesz tudomást a valóságról. A tilalom különösen a magyar és a drámatanárok oktatómunkáját korlátozza, hisz a szerelem és a testiség szerves része az irodalomnak, a színház- és a filmművészetnek. Öt pécsi magyar- és drámatanárral is beszéltünk a törvény betarthatóságáról. Valamennyien úgy vélték, hogy ha lelkiismeretesen teszik a dolgukat, akkor jogszabály betarthatatlan. Hárman név nélkül osztották meg lapunkkal véleményüket, ugyanis iskolájuk és a tankerület nem engedi, hogy nyilatkozzanak, ketten viszont vállalták nevüket, s azért tették ezt, mert szerintük nem iskolai ügyről, hanem szakmai alapelvekről van szó, s abba – az oktatási szabadság miatt – nincs beleszólása az őket alkalmazó intézményeknek, illetve azok fenntartójának. Mivel saját nevükben és nem iskolájuk tanáraként szólaltak meg, ezért az intézményüket nem nevezzük meg. A már említett Vatai Éva így beszélt:
– Nádasdy Ádám költő, műfordító vélekedett úgy, hogy „nem szabadna úgy kiengedni a fiatalokat az iskolából, hogy a homoszexualitásról nem hallanak józanul, értelmesen, irodalmi vagy történelmi példákkal.” Magam is így gondolom, hisz ez a jelenség ugyanúgy hozzátartozik az életünkhöz, mint a telihold vagy a káposztás cvekedli. A fiatalokkal nem a nemi életről akarok cseverészni, de ha például Verlaine-t és Rimbaud-t tanuljuk, akkor mondjam azt, hogy gyerekek, menjetek haza, és kérdezzétek meg a szüleitektől, miért volt a két költő olyan mély és inspiráló kapcsolatban egymással? Vagy ha Shakespeare-hez érünk, akkor hallgassam el, hogy miért keveredtek olyan furmányosan a nemek az ő drámáiban? Vatai Éva évtizedek óta diákszínjátszó-csoportot vezet a gimnáziumban, s ezek a francia nyelvű előadások száznál több nemzetközi fesztiválon vettek részt és nyertek el díjakat. Ennek kapcsán Vatai így folytatta:
– Minden előadásban a szerelem az egyik fő téma, ezért a próbákon a szereplők szexualitása óhatatlanul felmerülhet. S ha egy szerep a szerző szándéka vagy az azt játszó gyerek szerepfelfogása miatt nem heteroszexuális, akkor mondjam azt, hogy elég, ne tovább, erről tilos szólnunk, ezt nem ábrázolhatjuk! Ugye, ez képtelenség?!HIRDETÉS

Zsombori Barbara

Zsombori Barbara Fotó: Huszár Dávid / NépszavaZsombori Barbara ugyancsak egy rangos pécsi gimnázium – pszichológia- és médiadiplomával is „felfegyverkezett” – magyar tanára, s ő is Verlaine és Rimbaud homoszexuális viszonyát hozta fel első példaként, majd hozzátette, hogy az erről szóló filmet sok diákja megnézte. – Ezzel semmi gond nem volt az órákon, a gyerekek normálisan értelmezték a történetet – mondta az 50 éves pedagógus. – A kilencedikes diákok már a tanév kezdetén megismerkednek Szapphó költészetével. Olyankor miért ne lehetne megemlíteni, hogy Szapphó valószínűleg homoszexuális volt. Miután ezt megemlítem, azt is hozzáteszem, hogy ennek a jelenségnek a megítélése minden korban és társadalmi rendszerben más és más. Erről miért ne lehetne legalább ennyit szólni? A törvény óv minket a szexualitás öncélú ábrázolásától. Ez is egy felesleges tilalom, hisz az irodalmi művekben a szerelem és a szexualitás ábrázolása sosem öncélú. Ha az, akkor már nem is irodalom, hanem pornográfia, viszont a pornó oktatása soha, egy iskolában se jött szóba. A táncművészetben is meghatározó a szexualitás jelenléte, ezért megkerestük az egyik iskola tánctanárát, aki – iskolája kérésére – név nélkül foglalta össze gondolatait: – A művész dolga, hogy ábrázolja a világot és folyamatosan reagáljon annak jelenségeire, és erre a művész csak akkor képes, ha nyitott személyiség. Számomra továbbra is a nyitottság és a másik ember elfogadása a legfontosabb eleme a művészetnek és a pedagógiának, és ezt a nyitottságot várom el a diákjaimtól is. Ezért eszembe se jut ez a törvény, hogy nekem emiatt másképp kellene tanítanom. Egyébként a művésztársadalomban sem beszédtéma a törvény, ezután is mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig. Noha a kérdezett pedagógusok egyike sem akar változtatni a törvény miatt tanítási módszerein, azt azért többen elmondták, hogy az új jogszabály óvatosságra int. Nem az órán, hanem azon kívül, a törvényt ugyanis csak olyan kollégával tudják (érdemes és merik) megbeszélni, aki hozzájuk hasonlóan gondolkozik. Zsombori Barbara szerint a törvény és az annak okán eluralkodó légkör megfélemlítő hatású. Ezt bizonyítja a tanár következő története: – A pécsi színházban évek óta sikerrel játsszák az Addikt című darabot, úgy volt, hogy a tanulóink megnézik ezt az előadást. Ám mivel az emberek függőségeiről szól ez a mű a szervező elbizonytalanodott, és inkább lemondta az előadást. Ez mutatja, hol tartunk… Később Zsombori Barbara hozzátette: – Ez a törvény és az lmbtq mozgalmat ért támadások is hozzájárulnak ahhoz, hogy végletesen megosztott a társadalom, és ezt a gyerekek is érzik. A napokban nyelvtanórán azt a mondatot kellett elemezniük, hogy „ma meleg idő van”, mire az osztály felnevetett. Nem a melegeken nevettek, hanem azon, hogy a melegek lejáratása része lett a közbeszédnek. Ők elég okosak ahhoz, hogy átlássák, mi történik nálunk, és nem félnek, hanem mernek nevetni a butaságon. A kérdezett pedagógusok beszéltek arról is, hogy azok a diákok, akik érzik nemi identitásuk másságát, a törvény megszületése óta még inkább stigmatizált helyzetbe kerültek. – Előfordult többször is, hogy egy-egy diákunk nekem vallotta be először: ő a saját neméhez vonzódik – mondta Vatai Éva. – És abban kérte a segítségemet, hogy miképp ossza ezt meg a szüleivel. Mert addig ezt nem volt képes megtenni, annyira félt, hogy szülei szívét összetöri. A másságukra ráébredő fiataloknak a törvény azt üzeni, hogy ők nem egyenlők a többiekkel, és bűnösök lesznek, ha társaik előtt beszélnek a nemi identitásukról. Ettől ők végképp kitaszítottnak érzik magukat. Mielőtt valaki arra gyanakodna, hogy a megszólalók „hazabeszélnek”, a tények kedvéért rögzítsük: a megszólaló pedagógusok mindegyike heteroszexuális, és családjukban összesen több mint tucatnyi gyereket nevelnek, illetve neveltek fel.

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 40 megnézve, 3 alkalommal mai nap |