| Mobile | RSS

A fideszes Simonka Györgyöt újabb bűncselekmény miatt hallgatták ki

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 14.

Simonka György, volt fideszes parlamenti képviselő.

Megosztás

Újabb bűncselekmény miatt hallgatták ki gyanúsítottként Simonka Györgyöt. A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a fideszes parlamenti képviselő és társai ellen korábban bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A megalapozott gyanú lényege: miután Simonka György – gyanúsítotti kihallgatása előtt – tudomást szerzett a szervezetten elkövetett bűncselekmények kapcsán indított büntetőeljárásról, pénzért azt akarta elérni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, valamit az egyik tanú előre egyeztetett tartalmú vallomást tegyen kihallgatása során.

Simonka György nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészsége szerint a fideszes politikus cselekménye két rendbeli, vesztegetés hatósági eljárásban bűntettének megállapítására alkalmas.

Simonka György és társai ellen korábban bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A Központi Nyomozó Főügyészség 2019. augusztus 21-én harminchárom ember ellen emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken.

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 71 megnézve, 1 alkalommal mai nap |