| Mobile | RSS

Strasbourgi ítélet: a rendőrség jogsértően tiltotta be hét éve a tüntetést Orbán Viktor házánál

Nem ez az első elmarasztalás a magyar hatóságok – bírósági asszisztálással jóváhagyott – önkényes döntése ellen.

nepszava.hu

SZERZŐ
PUBLIKÁLÁS DÁTUMA

2021.10.21. 18:53

Orbán Viktor háza előtt is tüntettek volna a devizahitel-károsultak, a rendőrség azonban a törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva, feltételezésekre alapozva tiltotta meg a 2014 végén szervezett demonstrációt. Az előzetes tiltás jogsértő volt – ezt a szervezőt képviselő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közölte a Népszavával a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága döntése után. Mint azt a jogvédők felidézték, a tüntetés szervezői több budapesti helyszínen is demonstrálni szerettek volna a bankok és a kormány ellen. A rendőrség azonban számos helyen, köztük Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt megtiltotta a gyűlés megtartását, annak ellenére is, hogy a szervezők több ponton elfogadták a rendőrség kérését: tíz percre rövidítették a tüntetés időtartamát, és nem hajtottak volna be autóval az utcába.

A rendőrségi tiltást a bíróság helybenhagyta, és az Alkotmánybíróság is elutasította az emiatt tett panaszt. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azonban csütörtöki ítéletében úgy határozott, hogy a tiltás jogellenes volt, a magyar állam megsértette a TASZ ügyfelének gyülekezési szabadságát.A hatósági tiltás indokai között szerepelt, hogy a lakóövezetben megtartott tüntetés sértené a környéken lakók családi és magánélethez fűződő jogát, mert a gyülekezők beláthatnak a kertekbe és a lakóknak nincs módjuk kitérni a rendezvényen elhangzó közlések elől, sértené a szabad mozgáshoz való jogot, mert a munkából és iskolából hazaérkező lakóknak kerülőutat kellene igénybe venniük, a gyülekezés félelmet kelthet a környékbeli iskolába járó gyerekekben, illetve a miniszterelnök utcájában a Terrorelhárítási Központ személy- és létesítménybiztonsági intézkedést rendelt el. A bíróság most megállapította: „a történtek idején hatályos magyar gyülekezési törvényben a fentiek közül egyik indok sem szerepelt, mint amire hivatkozva előzetesen meg lehetne tiltani egy tüntetést. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az indokok lényegtelenek lennének, de nem előre, hanem a gyűlés megtartása közben kell mérlegelnie a rendőrségnek, hogy ezek a helyzetek valóban bekövetkeznek-e, és ha jogsértővé válik menet közben a tüntetés, feloszlathatja azt.”A TASZ megjegyezte, a csütörtöki ítélet már a második döntése, amely jogellenesnek találta a magyar miniszterelnök háza elé szervezett tüntetés megtiltását. Amint azt lapunk is megírta: tavaly egy másik, szintén a TASZ által képviselt devizahitel-károsult aktivista ügyében mondta ki a strasbourgi bíróság, hogy az általa szervezett tüntetést nem lehetett volna önkényes, törvényen kívüli indokkal megtiltani.
„A mostani döntésnek azonban különös jelentőséget ad, hogy az Alkotmánybíróság ebben az ügyben bár az alkotmányjogi panaszt elutasította, jogalkotói mulasztást állapított meg: mégpedig azt, hogy az akkori gyülekezési törvény nem szabályozta a magánszférához és gyülekezéshez való jog ütközésének feloldását”

– szögezte le a TASZ.Hozzáfűzték azt is, hogy kormány az alkotmánybírósági döntés nyomán dolgozott ki új gyülekezési törvényt, amit a parlament 2018-ban el is fogadott, és aminek kapcsán számos kritikát a TASZ számos kritikát megfogalmazott. (Képünkön a devizahitel-károsultak egyik tüntetése

fecsego.eu/népszav.hu

Leave a Reply 50 megnézve, 1 alkalommal mai nap |