| Mobile | RSS

Szél Bernadett egy olyan nemzetközi kutatást hozott nyilvánosságra, aminek Orbánék nagyon nem fognak örülni

2021. 06. 24. Share Facebook Twitter VK

Megosztom másokkal is:

Újabb elemzés mutatta ki, hogy nemzetközi összehasonlításban is brutálisan magas volt Magyarországon a koronavírus-halálozás.

Emlékezzünk arra is, hogy nemrég adatkérésben jutottam hozzá a COVID-halálozás hazai definíciójához, vagyis ahhoz, ki számít hazánkban a koronavírus áldozatának. Ezt is sokáig titkolta a kormány, ködösítettek, de végül kiderítettük: abszolút a WHO ajánlásait követi hazánk.

Már ez alapján is látni lehetett, hogy érvényes az a fájdalmas kép, amit az összehasonlító statisztikák mutatnak és hazánk vesztesége nemzetközi összehasonlításban is tragikusan magas.

A Telex által közölt elemzés pedig most megerősíti ezt: eszerint Magyarország a többlethalálozások tekintetében az utolsó harmadban van az EU-ban.

Amit látunk, hogy a kelet-közép-európai országok rosszul teljesítettek, és ami még közös ezekben az országokban, a lakosság rossz egészségi állapota.

Ezek az országok, köztük kiemelten Magyarország sereghajtó a korai halálozásokat, a daganatos, a szív-és érrendszeri betegségeket mérő statisztikákban.

Azt is tudjuk, milyen pocsék állapotban van az egészségügyi ellátórendszer is a krónikus forráshiány miatt, és hány orvos, ápoló kényszerült távozni a rendszerből a rossz bérek miatt.

Nagyon fontos lenne egy alapos elemzést végezni a járvány elmúlt évéről és levonni a tanulságokat és egy korrekt kormány pontosan ezt tenné — a Fidesz nem fogja, inkább megy tovább a titkolózás meg a propaganda.

Ők azok, akik az elmúlt 10 évben végletesen hagyták lepusztulni az egészségügyet, zéró teljesítményt produkáltak az egészségügyi mutatók javításában, a járvány kellős közepén egy nap alatt átszervezték a komplett egészségügyet, dilettáns módon tömegesen hazaküldtek embereket a kórházakból és még arra is képesek, hogy saját zsebre kérjenek PCR-teszteket egészségügyi ellátásra szoruló emberekről, amikor nemzetközi szinten a józan kormányok kb. szórják az ingyenes teszteket, mert ez az ésszerű.

Túl sok fájdalom érte Magyarországot az elmúlt másfél évben — rengeteg honfitársunkat elvesztettük. Lehetett volna máshogy is, és ezt ők is tudják.

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 92 megnézve, 1 alkalommal mai nap |