| Mobile | RSS

Orbán végső bosszúja – Teljesen leszámolna az ellenzéki városokkal!

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 22.

Orbán Viktor

A Fidesz-kormány az önkormányzati választások bukása után, melyben a legtöbb nagyváros mellett a fővárost is elvesztette, céljául tűzte ki, hogy pénzelvonásokkal kivérezteti az ellenzéki városokat.

Karácsony Gergely főpolgármester most közösségi oldalán számolt be arról, hogy Orbánék újabb elvonásokkal tennék teljesen tönkre az önkormányzatokat. Mint bejegyzésében írja, egy javaslat szerint a kormány úgy emelné a minimálbér összegét, hogy a munkaadók számára elengednék a teljes iparűzési adót.

“Tavaly decemberben az volt a karácsonyi „ajándék” az önkormányzatoknak, hogy az iparűzési adó felét elengedték a kis-, és középvállalkozásoknak, amely komoly anyagi problémákat jelentett Budapestnek is” – emeli ki a főpolgármester.

A Fővárosi Önkormányzatnak az iparűzési adó az egyetlen bevételi forrása, és habár mélyen egyetért azzal Karácsony, hogy emelni kell a minimálbért, és segíteni kell a vállalkozásokat, szerinte azt a kormánynak a saját kontójára kellene tennie, és nem az önkormányzatok kárára.

A minimálbér emelésével keletkezett plusz adó ugyanis újabb bevételt jelent a kormány számára, miközben Budapest teljesen ellehetetlenül.

JAVASLOM, INKÁBB NE VADÁSZATI KIÁLLÍTÁSOKRA, LUXUSJACHTOKRA ÉS KASTÉLYOKRA KÖLTSÉK AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉT, HANEM ÉRDEMBEN SEGÍTSÉG AZOKAT, AKIK MEGSZENVEDTÉK A VÁLSÁGOT”

– írja Karácsony, majd hozzáteszi, hogy “ha nincs iparűzési adó, nincs tiszta ivóvíz, nincs közlekedés, nincs szemétszállítás.”

A tavalyi évben Budapest 17 milliárd forinttól esett el, csak az iparűzési adó elvonása miatt, ami rengeteg beruházásra lett volna elég. Ennyi pénzből például épülhetett volna 217 bérlakás vagy vásárolhatott volna a főváros 95 új trolibuszt, hogy frissüljön a járműpark.

Karácsony szerint a már elvont összeg háromszor annyi, amennyiből épp felújítják a Blaha Lujza teret, de bejegyzésében kiemeli, “hogy a kormány is értse”:

EZ EGY MÁSFÉL GROUPAMA ARÉNA ÁRA.

Szerinte Orbánék az önkormányzati választások óta arra használják hatalmukat, hogy politikai bosszút álljanak Budapesten. Ez az újabb szög a koporsón ékes bizonyíték arra, hogy ebben az országban sosem lesz béke, ha Orbánék maradnak. Olyan kormányra van szükség, amely tiszteletben tartja az embereket, és a hozzájuk legközelebb álló önkormányzatokat, nem tesz különbséget fideszes vagy nem fideszes település között.

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 114 megnézve, 1 alkalommal mai nap |