| Mobile | RSS

Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtotta Iránt

Két dandártábornokot és két iráni vállalatot érintenek a szankciók. 

2021. október 30., 06:21

Szerző: 168/MTI

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma pénteken szankciókkal sújtott az iráni Forradalmi Gárda drónprogramjához köthető két dandártábornokot és két vállalatot.

„Irán és a vele szövetséges szélsőségesek drónokat vetettek be amerikai csapatok és a partnerországok erőivel szemben, illetve a nemzetközi tengeri szállítmányozás megzavarására” – jelentette ki Wally Adeyemo amerikai pénzügyminiszter-helyettes. A politikus elmondta, hogy az iráni vezetés drónokat adott a Hezbollahnak, a Hamásznak és a jemeni Húszi síita lázadóknak is. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint iráni drótokat használtak Etiópiában is, ahol a válság már a térség destabilizálódásával járhat együtt. 

Az amerikai kormány szerint Irán drónexportjával egy sor konfliktust táplál a térségben. A mostani szankciók érintik Szaíd Aghadsáni dandártábornok, az iráni Forradalmi Gárda drónparancsnokságának vezetője, Abdullah Mehrabi dandártábornok, az elitalakulat kutatási szervezetének vezetője, illetve a Kimia Part Szivan és az Oje Parvasz Mado Nafar nevű cégeket. Az büntetőintézkedések értelmében az érintettek esetleges amerikai vagyonát zárolják, emellett amerikai állampolgárok és vállalatok semmilyen üzletet nem köthetnek velük.

Az újabb szankciókat mindössze néhány nappal azt követően jelentették be, hogy Irán beleegyezett a 2015-ben kötött nukleáris megállapodás felélesztését szolgáló, júniusban megszakadt tárgyalások újraindításába. Joe Biden amerikai elnök többször is jelezte, hogy hajlandóak visszatérni a 2015-ben kötött nukleáris megállapodáshoz, de kormánya egyre nagyobb csalódottságának adott hangot az elhúzódó késedelem miatt, amely az új, keményvonalas iráni kormány megalakulása után keletkezett. Az iráni külügyminisztérium egyik szóvivője most élesen bírálta Joe Biden kormányát a szankciók elrendelése miatt, mert véleménye szerint az amerikai kormány nem éppen bizalomgerjesztő üzenetet küld a tárgyalások újrafelvételével kapcsolatban.

(Fotó: MTI/EPA)

fecsego.eu/168óra

Leave a Reply 45 megnézve, 1 alkalommal mai nap |