| Mobile | RSS

A koronavírus elleni vakcinák kölcsönös elismerését szorgalmazza Putyin és Hszi Csin-ping

KÜLFÖLDKORONAVÍRUS

A kínai elnök egyenlő bánásmódot emleget.

MTI

SZERZŐ
PUBLIKÁLÁS DÁTUMA

2021.10.30. 18:44

FRISSÍTVE: 2021.10.30. 19:58

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által jóváhagyott, koronavírus elleni vakcinák kölcsönös elismerésére szólított fel szombaton Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, akik videokapcsolaton keresztül szólaltak fel a G20-országcsoport római csúcstalálkozóján. A kínai elnök szerint azoknak a védőoltásoknak az esetében, amelyeknek vészhelyzeti alkalmazását a WHO jóváhagyta, “egyenlő bánásmódra” lenne szükség annak érdekében, hogy “még inkább hozzáférhetőbbé válhassanak a fejlődő országok számára”. A WHO eddig két kínai védőoltás, a Sinovac és a Sinopharm vészhelyzeti alkalmazását hagyta jóvá. Hszi – aki a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el Kínát – közölte, hogy országa több mint 1,6 milliárd adag védőoltást bocsátott a világ rendelkezésére, és 16 országgal működik együtt a közös vakcinagyártásban. A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Hszi azt mondta: országa hajlandó együttműködni minden féllel annak érdekében, hogy a fejlődő országok még könnyebben hozzájuthassanak a koronavírus elleni védőoltásokhoz. A kínai elnök kijelentette: támogatják, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a lehető leghamarabb döntést hozzon a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonjogi védelmének feloldásáról, egyúttal felszólította a vakcinagyártó cégeket, hogy bátran bocsássák a technológiát a fejlődő országok rendelkezésére. Hszi Csin-ping arra kérte a G20-tagállamokat, hogy mutassanak példát a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében, a fejlődő országokat pedig lássák el technológiával és finanszírozással ezen a területen. Az elnök hangsúlyozta a “közös, de különböző mértékű felelősség” elvét a klímaváltozás ügyében, egyúttal közölte: a kínai gazdaság már a “zöld átmenet” útján van. A kínai államfő megismételte a 2020-as G20-csúcson tett kijelentését, amelynek értelmében Kína még 2030 előtt megpróbálja elkezdeni szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését, mindezt annak érdekében, hogy még 2060 előtt megszüntesse a kibocsátást. A római G20-csúcson szintén videokapcsolaton keresztül részt vevő orosz elnök a koronavírus elleni védettségi igazolások gyors, kölcsönös elismerését szorgalmazta. A Kreml közleménye szerint Putyin kijelentette: javasolják, hogy a G20-tagállamok egészségügyi minisztériumai azonnal kezdjenek el foglalkozni ezzel az üggyel. Az államfő felszólította a WHO-t, hogy gyorsítsa fel az újabb készítmények tesztelését. A WHO nemrég kezdte el ismét vizsgálni a Szputnyik V lehetséges vészhelyzeti alkalmazását, a Európai Gyógyszerügynökség (EMA) azonban továbbra sem engedélyezte a védőoltást, amelyet hónapok óta vizsgál. Putyin felelősségteljes fellépésre szólított fel az energiapiacon a magas gázárak tekintetében. Ezenkívül intézkedéseket is szorgalmazott világszerte, elkerülendő a magas inflációt. A 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport vezetőinek kétnapos csúcstalálkozója szombaton vette kezdetét Rómában. A csoport vezetői először tartanak személyesen tanácskozást a koronavírus-világjárvány kezdete óta, ezen áttekintik, hogy milyen vállalásokat tesznek a tagállamok annak érdekében, hogy 2050-re felszámolják a szén-dioxid-kibocsátást, megvitatják a legalább 15 százalékos globális minimális társasági adó bevezetésének szükségességét, továbbá azt, hogy miként küldhetnének több, koronavírus elleni védőoltást a legszegényebb és legkevesebb forrással bíró országokba, illetve hogyan fokozhatnák a vakcinagyártást ezekben az országokban.

fecsego.eu/népszav.hu

Leave a Reply 449 megnézve, 2 alkalommal mai nap |