< Böngészés > Főoldal / Archive: október 2021

| Mobile | RSS

Polt Péter tökéletesen elégedett az általa vezetett ügyészség munkájával

Lényegében megdicsérte önmagát és sikerjelentést adott le a legfőbb ügyész az Országgyűlésnek benyújtott éves beszámolóban. A világjárvány ellenére, a jogi és technikai újításoknak köszönhetően, az ügyészség hatékonyan működött 2020-ban- közölte a Legfőbb Ügyészség lapunkhoz is eljuttatott közleményében annak kapcsán, hogy a legfőbb ügyész benyújtotta az Országgyűlésnek az ügyészi szervezet munkájáról szóló éves beszámolóját. Polt Péter […]

Fegyveres NAV-ellenőrök szálltak ki Iványi Gáborék egyik iskolájához

A lelkész üzent: kitartanak. “Tegnap egyik iskolánk ellenőrzése ügyében a NAV előre bejelentett helyszíni szemlét tartott nálunk. Annak ellenére, hogy az ellenőrzés kezdete óta a hatóságokkal együttműködve járunk el, az iratokat rendelkezésre bocsátottuk, a NAV indokolatlanul nagy erőkkel szállt ki hozzánk. Erejét demonstrálva, összesen nyolc embert, köztük négy fegyverest küldtek intézményünkbe” – áll az Iványi […]

Czeglédy Csaba már utalt arra, hogy a DK bekebelezi az MSZP-t

Azt a fél évet már kibírom – mondta Fiala János reggeli műsorában Czeglédy Csaba arra a kérdésre válaszolva, hogy miért nem lép ki az MSZP-ből, ha a párt nem támogatja.  2021. október 4., 09:20 Szerző: 168 Új évaddal jelentkezik Fiala János immár 21 éves műsora, a Keljfeljancsi. A hétfői adás első vendége Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció […]

Nincs megegyezés Karácsony és Márki-Zay között, külön indulnak

Két és fél óra után eredménytelenül zárult a tárgyalás. 2021. október 6., 21:26 Szerző: 168 Eredmény nélkül zárult a két és fél órás tárgyalás Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter között.  Karácsony Gergely nem sokkal a tárgyalás után azt írta Facebook oldalára: „Elmondtam pénteken, elmondtam szombaton, vasárnap, hétfőn, kedden és szerda este is Márki-Zay Péternek: Magyarország újraegyesítésének […]

Fizetnie kell a kamu-tv-nek!

KÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 7. A csatornának 2,5 millió forint sérelemdíjat kell fizetnie Juhász Péternek a Tényekben megjelent lejárató riportok miatt. Pert nyert a TV2 ellen Juhász Péter, az Együtt korábbi politikusa – szúrta ki a 24.hu Juhász erről beszámoló Facebook-posztját. A bíróság másodfokon 2,5 millió forint sérelemdíjat ítélt meg az expolitikusnak a Tényekben 4 évvel ezelőtt megjelent összesen 18 darab lejárató riport miatt, amelyekben változatos formákban azt állították, […]

Rendkívüli: Sztrájkra készülnek a pedagógusok, azonnali béremelést követelnek

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 6. Azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követelve közös sztrájkbizottságot alakít a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) – jelentették be a két szervezet közös sajtótájékoztatóján kedden, a pedagógusok világnapján Budapesten. A PSZ és a PDSZ közös, négy pontból álló követelést fogalmazott meg. Ezeket Szabó Zsuzsa, a PSZ […]

Gratulálunk a Fidesznek: Óriási a tanárhiány

KÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 7. Indulnának a zempléni gyerekek az iskolába, de ott nem várja őket senki. A Fidesz szerint ez jól van. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 124 állást hirdettek ki az iskolák. Mindenhova tanár kellene. De honnan? A Fidesz évek óta hadjáratot folytatott a tanárok ellen. Ők azt szeretik, ha a magyar ember elbutul, és arcon lehet hazudni. […]

Sajtóközlemény Európai Tanács Az Európai Unió Tanácsa /Media advisory – Justice and Home Affairs Council of 7-8 October 2021

05/10/2021 19:49 | Press release | Media advisory – Justice and Home Affairs Council of 7-8 October 2021 Indicative programmeAll times are approximate and subject to changeChairs:Marjan Dikaučič, Minister for Justice of SloveniaAleš Hojs, Minister for the Interior of SloveniaThursday 7 OctoberJUSTICE+/- 11.15 Arrivals (live streaming).+/- 11.30 Doorstep by minister Dikaučič+/- 12.30 Working lunch – […]

Sajtóközlemény Európai Tanács Az Európai Unió Tanácsa/ Brdo Nyilatkozat, 2021. október 6

Az EU – Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra 2021. október 6-án került sor a szlovéniai Brdo pri Kranju-ban. Az EU vezetői egyetértettek a Brdo-nyilatkozatban, amelyhez a nyugat-balkáni partnerek is csatlakoztak. Az EU – Nyugat-Balkán csúcstalálkozó Brdo-nyilatkozatának teljes szövege További elérhető nyelvi változatok: Deklaracija iz Brda Deklaracija Brdo Декларација од Брдо Deklarata és Brdos Декларација из Брда Látogasson el […]

Dr. Magyar György nyilvánosságra hozta ami a Fidesz vesztét okozza? – Döbbenetesen elképesztő aljasságra készül a kormány

2018. 09. 25. Share Facebook Twitter VK Megosztom másokkal is: Dr. Magyar György ügyvéd megállíthatatlan a Fidesz elleni harcban, s abban hogy jó legyen Magyarországon élni. Egészen elképesztő aljasságra készül a kormány párt, az ország totális leépítésén dolgoznak…, most erről is lerántotta a leplet. ÁLLÍTSUK MEG A FIDESZ FALUROMBOLÁSÁT! Orbán Viktor 2018 márciusi (dátum és iktatószám nélküli) miniszterelnöki kampánylevelében […]

Bele kellene állni nem?! – Mièrt támogatja csak fèl szívvel Klárát a legszorosabb szövetsègese?

2021. 10. 06. Facebook Twitter VK Viber Megosztom másokkal is: Konkrétan nem értem hogy miért nem lehet beleállni a Dobrev Klárázásba. A napnál is világosabb az hogy a Jobbik és a Demokratikus Koalíció szoros választási szövetséget kötött. Ennek a két pártnak a delegáltjai közösen szavaznak a választási bizottságban. Számtalan jelöltet léptettek vissza egymás javára, és tudható Jakab Péter Dobrev […]

Izrael-bűnügy-pénzügy-gazdaság Letartóztattak több mint két tucat, kriptovalutákkal csaló izraelit

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:    Jeruzsálem, 2021. október 6., szerda (MTI) – Letartóztattak 26, kriptovalutákkal csaló izraelit – jelentette szerdán a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.     Az izraeli rendőrség és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közös nyomozása alapján azzal gyanúsítják a letartóztatottakat, hogy becsapták külföldön élő ügyfeleiket, akiknek befektetési lehetőséget ígértek virtuális […]

Világgazdaság-kiskereskedelem-Románia Romániában 12,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban

    Bukarest, 2021. október 6., szerda (MTI) – Romániában a nyers adatok szerint 12,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.     A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 11,2 százalék volt.    A nyers adatok szerinti növekedés főleg […]

EP-robotika-jog Az EP ellenezi a mesterséges intelligencia felhasználását tömeges megfigyelésre

    Strasbourg, 2021. október 6., szerda (MTI) – Az Európai Parlament (EP) szerdán elfogadott állásfoglalásában a testület képviselői ellenezték a mesterséges intelligencia (AI) tömeges megfigyelésre való felhasználását.     A strasbourgi plenáris ülésen megszavazott jelentésben a képviselők hangsúlyozták: emberi felügyeletre és erős jogi hatáskörökre van szükség az AI használata által okozott diszkrimináció megelőzése érdekében, különösen bűnüldözéssel vagy határátlépésekkel […]

Czeglédy Csaba: Nocsak Szíjj László!

KÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 5. Szíjj László építési vállalkozó a Fidesz kegyeltjeként pár év alatt az ország egyik leggazdagabb emberévé vált. Vett is magának 7 milliárd forintért egy luxusjachtot, aminek – mivel László vicces fiú – a Lady Milliárd (MRD) nevet adta. A hajó havi fenntartása több tíz millió forintba kerül. Telik rá a sok elnyert közbeszerzésből. […]

Medián: Dobrev-re, majd Márki-Zay-ra szavaznának a legtöbben, Karácsony pedig eléggé lemaradt a második forduló előtt

BELPOLITIKAKÖZÉLETFrissítve: 2021 okt 5. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül jelenleg Dobrev Klára vezet, szorosan őt követi Márki-Zay Péter, és messze le van maradva tőlük Karácsony Gergely, derül ki a Medián friss felméréséből, amit a HVG-nek csináltak. Az október elején készített felmérés részletei szerdán jelennek meg, de annyit már lehet tudni, hogy a szavazni szándékozók körében Dobrev Klára […]

Ne beszèljük mellè – Kövèr elvtárs már lövetne

2021. 10. 06. Share Facebook Twitter VK Megosztom másokkal is: A nemzet házmesterénél egy picit elgurult a gyógyszer megint. Valahogy előjöttek a régi szép népfrontos idők esetleg az agitprop osztály anyaga érkezett meg későn mindenesetre Kövér elvtárs és most is bizonyította, azért azokból a régi jó dolgokból még mindig maradt. Az Országgyűlés elnöke szerint átlépik a büntetőjog határát azok, […]

Megfagyott a levegő a parlamentben amikor feltettèk Orbánnak ezt a kèrdèst

2021. 10. 06. Share Facebook Twitter VK Megosztom másokkal is: Gyakorlatilag megfagyott a levegő a parlamentben amikor elhangzott az a kérdés ami már mindannyiunkat foglalkoztat. Mi is beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor saját lábra állt kedves kislánya és férje hirtelen úgy érezték nem biztos hogy Magyarországon kell folytatni az életet. Többünknek a fejében megfogalmazódott, egyáltalán nem biztos, hogy itt […]

Brüsszel szerint Orbánèk trükközni fognak a választásokon

2021. 10. 06. Share Facebook Twitter VK Megosztom másokkal is: Ez természetesen eddig is tudtuk. Most már azonban úgy tűnik, Orbánéknak papírjuk is lesz arról hogy tisztességtelenek. Az Európai Parlament múlt héten Magyarországon járt küldöttségének vezetője szerint a jövő évi választások nem lehetnek valóban tisztességesek, ha az ellenzék nem kap megfelelő teret a közmédiában – mondta Gwendoline Delbos-Corfield az […]

Szél Bernadett: Kásler Miklós egy flúgos öregember!

BELPOLITIKAKÖZÉLETKözzétéve 2021 okt 6. „Megkérdeztem Káslerékat, hány végzett pedagógus lépett pályára tavaly és idén. A válasz: nincsenek ilyen adataik. Sőt: nem kötelesek azokat előállítani. Kásler Miklós közoktatásért felelős miniszter nem tudja, hány pályakezdő pedagógus van, és nem is érdekli” – írja Facebook-oldalán Szél Bernadett független képviselő, hozzátéve, hogy szerinte „tudják ők, csak nem árulják el”, mert 2019-ben még megkapta […]