| Mobile | RSS

Megjelent Gattyán György Szegeden is, és letarolhat mindent az országban!

SZERZŐ: KAG 2021. DECEMBER 21. KEDD2021. DECEMBER 21. KEDD

Kiábrándítónak nevezte Botka László tanácsadója, Ruff Bálint a Szabad Európának adott nyilatkozatában, hogy Márki-Zay Péter pártot alapít. Szerinte, “négy hónappal a parlamenti választás előtt pártot alapítani, bejegyeztetni, működtetni, prominens tagokat és tisztségviselőket castingolni az erőforrások teljes pazarlása. Van egy olyan mítosz a magyar politikában, hogy létezik egy Fideszből kiábrándult, jobboldali közösség, ami már várja, hogy legyen végre egy pártja, amire szavazhat. Én ezt számmal, vagy bármilyen kutatással még nem láttam alátámasztva“. 

Gattyán György egy szegedi óriásplakáton (Fotó: SzegedMa)

78% potenciális Gattyán szavazó lehet: választást nyerhet

Nem csak ez az érdekes megjegyzése volt azonban a szakembernek, amire felfigyeltünk, hanem Gattyán György megjelenéséről is meglepőt nyilatkozott. Ruff azt mondta:

Felmérésből tudjuk, hogy 22% a Fideszt látja mögötte. Ezek szerint 78% nem, azaz

FÜGGETLEN, ÖNCÉLÚ JELÖLTNEK GONDOLJÁK. HA EL AKARUNK VINNI PÁR SZÁZALÉKOT AZ ELLENZÉKTŐL, FŐLEG AMIKOR AZ LÁTSZÓLAG INAKTÍV, AKKOR EGY SIKERES EMBER, MÉDIAKÉPES ÉS JÓ ÜZENETEKKEL KÉPES ERRE.

Ezzel akár választást is lehet nyerni, persze nem magának” – magyarázta az interjúban.

MM: Megoldás Mozgalom

Gattyán a napokban jelentette be pártja nevét, ami a Megoldás Mozgalom névre hallgat – írtuk meg. Azt nem tudjuk, hogy véletlenül lett-e ez a neve, és a két M betű, mert van már egy MMM, ami a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, vagyis Márki-Zay Pétert takarja, és persze ott van az M, ami a Momentumot jelöli.

Gattyán György először az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt részletesebben a pártjáról:

Az önerőből lett milliárdos üzletember a műsorban kifejtette,

TENNI AKAR AZ ORSZÁGÉRT, DE NEM FELTÉTLENÜL AKAR MINISZTERELNÖK LENNI, MERT A POLITIKA NEM ÉRDEKLI. ÚGY ÉRZI, MEG TUDNÁ OLDANI A MAGYAROK PROBLÉMÁIT

– ebben segíthet a digitalizáció, és ha miniszterelnök is lenne, maximum négy évre vállalná el a tisztséget.

Észtország európai példa lett a digitalizáció miatt

Észtországot régóta Európa Szilícium völgyének nevezik, elképesztő sebességgel fejlődik ott minden, tudás alapú gazdaság épül a digitalizáció miatt. Nem csoda, hogy Gattyán a korábbi észt köztársasági elnökkel közösen rúgta be a kampánymotort.

Digitalizáció ’22 címmel indított előadás-sorozatot a Kodolányi János Egyetemen Gattyán György vállalkozó – közölte a Docler-cégcsoport. Első előadására meghívta Toomas Hendrik Ilves volt észt köztársasági elnököt, aki egyike azoknak, akiknek Észtország a teljes digitalizációs átalakulást köszönheti. Észtország teljes lakossága használja ma is aktívan az e-közigazgatást; az ország a digitalizáció tekintetében Európa mintaállama.

Szegeden is megjelent

A milliárdos kampányának előszele már Szegedre is megérkezett: Gattyán György a város számos pontján mosolyog az emberekre. Úgy tudjuk, hamarosan országjárásra is indul az üzletember, ennek során Szegedre is érkezik majd.

Az egyik szegedi óriásplakátja Gattyán Györgynek (Fotó: SzegedMa)

Szegeden erős hangsúlyt fektetett Botka László az IT-szektorra, gyakran példaként hivatkozik erre a város polgármestere. Gattyán emiatt – vagyis a Szegeden élő, tanuló egetemisták, IT szakemberek miatt – különösen érdekes vendég lehet.

Balról és jobbról is húzhat el szavazatokat: de lehet-e nevető harmadik?

A kormányellenes, baloldali tömb kétségbeesetten kommunikálja egy ideje, hogy a Gattyán megjelenése a Fidesznek kedvez. Ez még igaz is lehet azzal a kitétellel, hogy Gattyánék célcsoportja leginkább a középen állók lehetnek, akik se balra, se jobbra nem elkötelezettek. Csakhogy a baloldal – különösen Márki-Zay Péter – nagyon épít erre a célcsoportra, ezt hangsúlyozzák is. Így érthető, hogy Gattyán ebben komoly konkurencia lehet, ráadásul hitelesebb is, hiszen eddig kerülte a politikát, egyik szekértáborhoz sem kötődik (sőt: a NAV-hoború miatt nem igazán kedvelheti a kormányt sem – írta meg a Telex korábban).

Gattyán azonban nem csak a baloldalon, hanem a jobboldalon is veszélyes. Pont arra a közönségre, amelyiknek elege van a bal-jobb megosztottságból, amelyik nem fideszes, de azért szavaz a Fideszre, mert az ellenzék teszetosza, illetve a politikai árok-logika hidegen hagyja: arra szavaz, aki többet ad. Az ilyen típusú Fidesz-szavazókból nem kevés lehet, egyes mérések szerint akár 1 millió is.

HA EZ A TÖMEG, A FIDESZBŐL ÉS A BALOLDALBÓL EGYARÁNT KIÁBRÁNDULT TÖMEG, VALAMINT AZ APOLITIKUS, POLITIKÁT NEM KÖVETŐ TÖMEG FELÁLL A FOTELBŐL A VÁLASZTÁSOK NAPJÁN ÉS GATTYÁNRA SZAVAZ, ABBÓL KOMOLY EREDMÉNY IS KIJÖHET.

Nagyon komoly is

fecsego.eu/Szeged!Ma

Leave a Reply 116 megnézve, 1 alkalommal mai nap |