| Mobile | RSS

Bemutatjuk a valódi Novák Katalint: nem hinnéd el, mivel foglalkozott az utóbbi években

Leleplező közleményt tett közzé Novák Katalinról, a Fidesz államfőjelöltjéről a Budapest Pride. Bár a Fidesz a politikust a női egyenjogúság élharcosának, jelölését pedig a nemi egyenlőség felé tett történelmi lépésnek állítja be, a Pride közleménye egy egészen másik politikus képét rajzolja elénk, mint amit a Fidesz próbál a nyilvánosság előtt bemutatni.

“Ha Novák Katalin lesz Magyarország következő államfője, az komoly veszélyt jelent majd a magyar nőkre, az LMBTQ-jogokra, a szólásszabadságra és a magyar demokráciára nézve”

– írja a szervezet, hozzátéve: az emberi jogok sárba tiprása lenne, ha Novákot tényleg megválasztanák.

Ki is fejtették, miért gondolják így: “Novák Katalin veszélyesen közel került olyan orosz oligarchákhoz, amerikai szélsőséges csoportokhoz és vallási fundamentalistákhoz, akik bármit képesek megtenni azért, hogy más országokban lobbizva érvényesítsék a politikai céljaikat”.

“Novák Katalin államtitkári kinevezése óta éjt nappallá téve dolgozik nemzetközi gyűlölet-exportőrökkel“

– írja a Pride, kifejtve, hogy Novák olyan szélsőséges szervezetekkel dolgozik együtt, akik például részt vettek az orosz “LMBTQ-propagandát” tiltó törvény megszövegezésében, akik azért lobbiztak, hogy Ugandában halálbüntetés járjon a homoszexualitásért, hogy afrikai országokban ne töröljék el a saját nemükhöz vonzódó emberek számára a börtönbüntetést, és az LMBTQ-emberek jogi szintű diszkriminációjának népszerűsítéséről konferenciáznak világszerte, Lengyelországtól Ausztrálián át Nigériáig.

Ilyen szervezetek a Pride szerint:

  • World Congress of Families, egy olyan amerikai szervezet, ami a Kremlin legnagyobb támogatását élvezi és milliárd dolláros támogatásokat kap orosz oligarcháktól és az orosz ortodox egyháztól. A WCF 1997 óta lobbizik azért, hogy belefolyva más országok törvényhozásába, minél több homo- és transzfób intézkedést foganatosítson.
  • a CitizenGo és a Brian Brown által vezetett International Organization for the Family, amit az orosz oligarcha, Alexej Komov vezet, és ami szinte kizárólag dezinformációs, nőgyűlölő, abortuszellenes és LMBTQ-ellenes petíciókat ad ki.
  • Novákhoz olyan személyek kötődnek, mint pl. Scott Lively, aki háborúként tekint az LMBTQ-emberek jogi és társadalmi egyenlősége ellen folytatott harcára. Lively olyan eszméket terjeszt a világ minden táján, mint hogy a melegek felelősek a holokausztért és a ruandai népirtásért.
  • Novák szakmai partnerei között van még a Katolikus Család és Emberi jogi Intézet (Catholic Family & Human Rights Institute, C-FAM), ami egy USA-ban nyilvántartott gyűlöletcsoport.
  • Nemzetközi mintára itthon is elkezdte kiépíteni a Fidesz a nő- és LMBTQ-ellenes gyűlöletcsoportokat. Az orosz titkosszolgálathoz köthető oligarchák platformjában, a CitizenGo-ban különleges stratégiai partnerre talált a magyar kormány: az Alapjogokért Központ, a szintén kormányközeli Emberi Jogokért Központ és a Citizengo együtt adták a “civil” és “társadalmi” lendületet az Isztambuli Egyezményből való kilépéshez.

“A Novák Katalin által kiépített kiterjedt nemzetközi szélsőjobboldali kapcsolatok révén a Fidesz kormány importálta a stratégiáikat, retorikáikat és intézményeiket, mintájukra pedig elkezdte kiépíteni a témára szakosodott “civil” szervezeteit, amik dezinformációs kampányokkal próbálják radikalizálni a magyar társadalmat“

– figyelmeztet a szervezet.

További részletek a Pride közleményében.

forrás OLKT

Leave a Reply 81 megnézve, 1 alkalommal mai nap |