| Mobile | RSS

Terrorizmussal vádolt iszlamista: a nők megerőszakolása kötelesség


Önök ezt erőszaknak nevezik, mások pedig születéstől fogva kötelességnek – így reagált a jazidi nők ellen elkövetett tömeges nemi erőszak kérdésére Mohamed Arbini, a párizsi terrorcselekmények egyik gyanúsítottja. 

Az Origo külföldi sajtóforrásokra hivatkozva arról ír, hogy kedden hallgatta meg a párizsi bíróság a 2015. november 13-i párizsi terrorcselekményekkel kapcsolatban Mohamed Abrinit, akit terrortámadás előkészítésében való részvétellel vádolnak. Bár Abrini tagadta, hogy bármilyen része volna a 120 halálos áldozatot követelő cselekménysorozatban, azt azonban kijelentette, nem ítéli el a terrortámadást, sőt, azt arányos válasznak nevezte a szíriai bombázásokért. Amikor a marokkói származású belga vádlottat az Iszlám Állam katonái által a jazidi nők ellen elkövetett tömeges nemi erőszakról és egyéb kínzásokról kérdezték, Abrini így felelt:

Önök ezt erőszaknak nevezik, mások pedig születéstől fogva kötelességnek.

Mohamed Abrini ügyvédje, Stanislas Eskenazi védence kijelentéseit tompítani próbálta és azzal magyarázta, hogy Abrini hat éve teljesen egyedül van elzárva börtöncellájában, és túl sok időt tölt azzal, hogy egymagában, saját gondolatain rágódjon.

Forrás: origo.hu; vezetőkép: MTI

fecsego.eu/Pesti Srácok

Leave a Reply 80 megnézve, 1 alkalommal mai nap |