| Mobile | RSS

Újabb kellemetlen pillanat Orbánéknak: Be kellett mondani a tévében az igazságot

2022. 01. 15. Share Facebook Twitter VK

A kevés ritka alkalmak egyike: kénytelen volt igazat mondani a TV2, mert eleget kellett tenniük a bíróság jogerős ítéletének. – írja közösségi oldalán Czeglédy Csaba, az az ellenzéki ügyvéd, akit a hatalom minden eszközzel megpróbált elhallgattatni.

A politikus szerint ennek csak részben tett eleget a csatorna.

Szerinte: “szándékosan még így sem tettek eleget, mert a hírműsor legvégén és a bíróság által meghatározott felirat nélkül közölték a helyreigazítást”

Így szólt az ítélet: “a 18 órakor kezdődő Tények című műsorban a belpolitikai hírblokk legelején, a sérelmezett közléssel azonos módon, tehát szóbeli közléssel, vágóképek nélkül, az alábbi szöveg olvasható méretű feliratozásával:

„Czeglédy Csabáról valótlanságot állítottunk”, a feliratnak a helyreigazítás beolvasása ideje alatt végig történő megjelenítésével”

Semmi gond, hétfőn megindítom ellenük a végrehajtási eljárást, így aztán még egyszer kénytelenek lesznek beolvasni a helyreigazítást -zárja sorait az ügyvéd.

fecsego.eu/BalraMagyar

Leave a Reply 89 megnézve, 1 alkalommal mai nap |