| Mobile | RSS

Gyorsan terjed az omikron szubvariánsa is!

KÜLFÖLDKÖZÉLETKözzétéve 2022 jan 25.

Koronavírus – Szlovákia

A koronavírus omikron BA.2-es szubvariánsát már Szlovákiában is kimutatták, ami India és a Fülöp-szigetek után idén év elején már több skandináv országban is megjelent – olvasható a Paraméter oldalán.

Az egyik legnagyobb szlovákiai labor igazgatója, Peter Lednicky elmondta, hogy a Magyarországgal szomszédos országban eddig három esetben mutatták ki a BA.2 szubvariánst. A két héttel ezelőtti minták szekvenálásakor 212-ben állapították meg a koronavírus omikron-mutációját – háromban a BA.2 szubvariánst, egyben a BA.3 szubvariánst, a többi pedig BA.1 volt.

Korábban a szakértők a megfigyelést igénylő variánsok közé sorolták a BA.2-t, amelynek 38 közös mutációja van a BA.1-gyel, míg 27 esetben eltérő mutációval rendelkezik. A laborvezető szerint egyes országokban már dominánssá vált a BA.2, de egyelőre nem érzékelték, hogy új hullámot okozott volna a „klasszikus omikron” leküzdése után.

GettyImages-1221682407

Fotó: Amilcar Orfali / Getty Images Hungary

Brit szakértők szerint a Pfizer két adagja szinte egyáltalán nem véd az omikron BA.1 szubvariánsa ellen, a harmadik, erősítő adag viszont 50-70 százalékos védelmet nyújt attól függően, hogy mennyi idő telt el az oltás beadása óta. A Moderna valamivel nagyobb védelmet nyújt. Viszont mindkét oltóanyagra igaz, hogy nagymértékben véd a kórházba kerüléstől, illetve a fertőzés súlyos lefolyásától.

(via Paraméter)

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 53 megnézve, 1 alkalommal mai nap |