| Mobile | RSS

Itt van, miért kellett hazajönnie a Márki-Zay családnak Amerikából


Személyes ismeretség nélkül tuningolta évekig tetemes összeggel Haas György, a “magyarországi szövetség vezetője” a Márki-Zay házaspárt – minderről maga a hódmezővásárhelyi polgármester mesélt Kálmán Olgának. Az újabban főpolgármesteri babérokra ácsingózó egykori televíziós azonban valamiért elfelejtett rákérdezni arra, hogyan is került kapcsolatba a keresztény értékeket hirdető família a fényevést propagáló férfival, akiről az sem derült ki, hogy milyen szövetség vezetője is volt akkoriban pontosan. Azt viszont megtudtuk: Haas egy igen komoly feltételhez kötötte a tetemes anyagi támogatást, melyet Márki-Zayék teljesítettek is.

Márki-Zay Péterék négyéves amerikai tartózkodás után – meglepetésszerűen – költöztek haza Magyarországra. A döntést akkor azzal indokolták, hogy azt szerették volna, ha gyermekeik magyar iskolába járnak. A Márki-Zay csemeték azonban minden bizonnyal jobban örültek volna, ha nem hurcibálják oda-vissza őket: 2005 és 2009 között először Magyarországról Kanadába, majd Kanadából az USA-ba (New Castle-ba) költöztek, ahonnét édesapjuk vezényletével végül Hódmezővásárhelyre költöztek – ekkor már heten voltak testvérek. A Délmagyar című lapnak adott interjúban Márki-Zay 2009-ben el is kottyintotta, hogy bár ők igen jól érzik magukat itthon a feleségével, a gyerekeknek nem volt könnyű a beilleszkedés, ráadásul még magyarul sem tudtak tökéletesen.

Íme, Márki-Zayék gyerekszobája az USA-ban. Igen, jól látják: az alagsorban rendezték be nekik. Fotó: Márki-Zay Péter

Az édesapa elárulta: pár hónapja vannak itthon, de a gyerekek egymás között még mindig szívesebben beszélnek angolul. Azt azonban eddig titkolták, hogy mi is volt az igazi oka annak, ami miatt a fél világon keresztülrángatták hét gyermeküket. Márki-Zay Péter most viszont elárulta, hogy a felesége tanulmányait finanszírozó férfinek tett ígéret miatt költöztek haza Amerikából. Az, hogy miért ez volt a több ezer dolláros támogatás ára, a Kálmán Olga által írt könyvből nem derült ki, erre valamiért elfelejtett rákérdezni az egykori független-objektív televíziós. De az is nyitott kérdés marad, hogy Haas György pontosan milyen magyarországi szövetség vezetőjeként tevékenykedett, hogyan ismerkedett meg a Márki-Zay házaspárral, és miért kötötte a hazaköltözéshez a több ezer dolláros támogatást. Tette mindezt úgy, hogy Márki-Zay szerint személyesen sosem találkoztak a fényevőként ismertté vált férfival.

Haas György sokféle pszichoterápiás módszerben szerzett jártasságot, sőt, saját műhelyt alapított, amely “kihozta a klinikum falai közül a személyiség- és készségfejlesztő, problémamegoldó módszerek egy részét.” Kezdeményezőként vett részt a Pszichoteam Mentálhigiénés Módszertani Központ (1983–1989) mentálhigiénés modellkísérleteiben (Pszichológiai Kultúra Hete, Lelki Kalauz, Válási szeminárium stb.). 1992-ben a ma is működő Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) alapítását szervező háromtagú előkészítő bizottság tagja volt. Az ezredfordulót követően figyelme a szülés/születés biológián túli (egyéni, családi, szociálpszichológiai, kulturális, lélektani, mentálhigiénés, spirituális) dimenziói felé fordult. 2002–2003 között az Alternatal Alapítvány kuratóriumi elnöke volt. Ezt követően elfogadta az Országos Bábaszövetség (OBSZ) elnökségének felkérését a szóvivői tisztség betöltésére (2003–2007), és a Közösség a Születés Méltóságáért által alapított Országos Bábaképző Intézet (OBI) kommunikációs igazgatója lett (2003–2007). Ezek az állások nyilván jól jövedelmeztek, hiszen ez volt az az időszak, amikor Márki-Zayné tanulmányait is finanszírozni tudta. Bár az is lehet, hogy ezt mégsem a szóvivői állásának köszönheti, hiszen saját bevallása szerint hálózatszervezőként alapozta meg családja anyagi biztonságát. Évekig járt pszichoanalízisre (Hidas György), tranzakcióanalízisre (Oldal Krisztina), tanult autogén tréninget (Bagdy Emőke), szimbólumterápiát (Szőnyi Magda), Rorschach-tesztet (Kapusi Gyula). A családállítást a Frankfurti Symbolon Terápiás Intézet és Hellinger Intézet képzésein tanulta, a metaverbális kommunikáció alkalmazását a gyógyításban pedig a Magyar Hipnózis Egyesület és a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika közös szervezésében tartott képzésén sajátította el – olvasható róla a Wikipédia-cikkében, mely arról azonban nem ír, hogy a férfi a fényevés hazai élenjárójaként lett ismert. Haas nevét 2013 tavaszán ismerte meg igazán az ország az agárdi másfél éves kisfiú halála kapcsán. Mint ismert, a szülők éheztették a kisfiút, aki végül belehalt az alultápláltságba. Az eset kísértetisen hasonlított arra a 2007-es esetre, amikor egy óbudai férfi tévképzetei miatt felesége meghalt, kétéves kislányukat pedig az utolsó pillanatban mentették meg az orvosok. A fényevők utáni nyomozás során merült fel Haas neve is, akinek azóta már eltűnt a fényevő blogja az internetről. Márki-Zay Péterék patrónusa 2010-ben Geréb Ágnes mellett kampányolt Márki-Zayné Vincze Felíciával – a TV2 Napló című műsorában. Mostanában sétáló serpaként aposztrofálja magát, neki bárki, bármit elmondhat – legalábbis a Sétáljvelem.hu oldal szerint.

A Napló felvételén Márki-Zayné kinézete kísértetiesen hasonlít az amish nőkéhez, ami egyáltalán nem meglepő annak tudatában, hogy az amish közösségben több tucat szülésnél is segédkezett, a házaspár pedig rendszeresen látogatta ezeket a családokat. Erről 83 fotót találtunk Márki-Zay internetes fotótárában, ahol az albumokba rendezett fotókon nyomon lehet követni a család Amerikában töltött éveit. Ezek között találni egyébként Hillary Clinton kampányzáróján és Barack Obama kampányestjén készült képeket is – ez utóbbira egyébként kislánya nyolcadik születésnapjáról lépett le a családfő. De láthatjuk az állampolgársági eskün készített fotókat is 2007. novemberéből.

Nagy az öröm: Hillary Clinton aláírta Márki-Zay baseballsapkáját! Hurrá!

Az amish közösséget előszeretettel fotózta Márki-Zay

A házaspár az USA-ban többször járt az amish közösségben, Felícia pedig előszeretettel segített a vallási csoport tagjainak az otthonszülésben. Az amishokról érdemes tudni, hogy a hívő felekezetek közül talán a legmarkánsabb, keményvonalas csoportként tartják őket számon szerte a világon; ők maguk konzervatív keresztényként aposztrofálják magukat.

Az amishok több ágra oszlanak. A „régimódi amishok” (Old Order Amish) csak lovakat használnak a föld megművelésére és lovaskocsit a közlekedésre. Öltözetük jellemzően egyszerű, XVIII. századi öltözék. Elektromos áramot és telefont nem használnak. A közösség tagjai nem vonulnak be a hadseregbe, nem veszik igénybe a szociális juttatásokat, nem fogadnak el semmilyen formában anyagi segítséget az államtól és nem kötnek semmilyen biztosítást. A „partvidéki amishok” (Beachy Amish) és az „újmódi amishok” (New Order Amish) kevesebb megkötéssel élik életüket. Néhányuknak van autója, és otthonaikba bevezetik az áramot is. (De például az autóik krómozott lökhárítóját feketére festik, mert az autót elfogadják, a „flancolást” nem.) Az amishok központi tana a Biblia szó szerinti betartása és a felnőttkeresztség. Legfeltűnőbb vonásuk a modern társadalomtól való elkülönülés. Nagyon egyszerű életet élnek, mert hitük szerint a modern életvitel és technika káros az emberre, túl büszkévé teszi őt. Úgy gondolják, hogy a technika fejlődése túlnőtt az emberen, így ők inkább az egyszerű és tiszta életvitelt folytatják. Az Old Order és más konzervatív amish csoportok általában nem térítenek, ezért az amish hitre térés elég ritka, bár nem lehetetlen (az önkéntes áttérés a radikális környezetvédők körében népszerű). A „partvidéki amishok” ezzel szemben lényegesnek tartják a missziós munkát. Amish nem utazhat repülőgéppel, vonattal vagy más géperejű járművel a közösség hozzájárulása nélkül.

Az amishok elutasítják a gyógyszeres terápiát, így például az oltásokat és a kemoterápiát. Amennyiben egy gyermek meghal, az az ő hitük szerint “Isten akarata”. Mint arról korábban írtunk: Márki-Zayné nem tartotta felelősnek magát L. Endre halálában; a törékeny kisfiú 1 hónapot és 27 napot élt. Már születése pillanatában nem sok esélyt kapott: szigorúan oltásellenes szülőket és a gyermekgyógyászati irányelveket, csecsemőtáplálási egészségügyi szabályokat bevallottan nem ismerő szülésznőt, és mindezek mellé egy oltásellenes háziorvost rendelt mellé a sors. A csecsemővel korai vérzékenység végzett, ami a vádirat szerint nem következett volna be, ha születése után megkapta volna a csecsemőtáplálásról 2010 óta hatályban lévő rendeletben kötelezően előírt  K-vitamint. A szülést Márki-Zayné Vincze Felícia vezette le a szülők budakörnyéki otthonában. Vallomásából kiderül, hogy bár tud a jogszabályról, mindig is inkább annak hiányosságaival foglakozott, a csecsemők táplálásáról szóló gyermekgyógyászati irányelveket nem ismeri – ez talán az amish közösségben szerzett tapasztalata alapján nem is annyira meglepő. A hódmezővásárhelyi polgármesterné azonban a nyilvánosságra került hangfelvételek tanúsága szerint azzal védekezett, hogy nem rendezett a K-vitamin beadásáról rendelkező szabályozás.

Fotó: DM/DV

fecsego.eu/PestiSrácok

Leave a Reply 128 megnézve, 1 alkalommal mai nap |