| Mobile | RSS

Nem a szavazókért ment Londonba Márki-Zay – Órákon át egyeztetett Bajnai Gordonnal a Mester

PestiSrácok


Márki-Zay Péter londoni kiruccanásának talán legfontosabb indoka az volt, hogy találkozhasson Bajnai Gordonnal, hiszen a fórumára mindössze két órát szánt – így kommentálta a Mandiner azt a fotót, amelyen Márki-Zay és Bajnai kedélyesen vacsorázgatnak a brit fővárosban.

A portál felidézte, a Városháza-ügy világított rá arra, hogy Bajnai Gordon a legfontosabb külföldi összekötő az ellenzéki összefogás számára, ezért is különösen fontos, hogy miért töltött Márki-Zay Péter lényegesen több időt a vele való tárgyalással Londonban, mint a saját szavazóival. A Mandiner úgy tudja, a közös vacsora hosszúra nyúlt, körülbelül három órán keresztül ettek és beszélgettek. Ezzel kapcsolatban a portál felidézi a Városháza-gate egyik hangfelvételét is, amelyen az hangzik el feltehetően Gansperger Gyulától:

Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött, ugye én azt gondolom, a külföldi erők és finanszírozók állnak. (…) Ugye, egyik része a Soros-birodalom, fogalmazzunk így. A másik része, azok a nagytőkés csoportok, Németország, Egyesült Államok főleg, akik itt szeretnék, hogyha befolyással rendelkeznének. Én azt gondolom, hogy ezeknek az embere a Gordon.

Fotó: mandiner.hu

fecsego.eu//

Leave a Reply 172 megnézve, 1 alkalommal mai nap |