| Mobile | RSS

Ukrajnai háború/ Putyin: az EU nem vett tudomást a Donyeck elleni rakétacsapásról////Ukraine war / Putin: EU ignores rocket attack on Donetsk

Figyelmen kívül hagyták az ukrán hadsereg bűnös és embertelen akcióját.2

Nehezményezte a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetése során Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy az EU vezetése nem vett tudomást a Donyeck ellen intézett ukrán rakétacsapásról – közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.

A két vezető a tájékoztatás szerint megvitatta a Moszkva által “a Donyec-medencei köztársaságok védelmét célzó orosz különleges hadműveletnek” nevezett ukrajnai háborúval kapcsolatban kialakult helyzetet, beleértve a humanitárius szempontokat, így a civilek evakuálását is.

“Az orosz elnök külön felhívta a figyelmet arra, hogy az EU vezetése a fejlemények nyilvános értékelésekor figyelmen kívül hagyta az ukrán hadsereg tegnapi bűnös és embertelen akcióját – a Donyeck központjában lévő lakónegyedre kazettás robbanótöltettel mért rakétacsapást, amely számos civil áldozatot követelt” – állt a moszkvai közleményben.

Putyin ismertette az orosz-ukrán tárgyalásokra vonatkozó álláspontját, “amelyek célja megállapodások kidolgozása, az ismert orosz követelések figyelembevételével”. Az orosz elnök hangot adott álláspontjának, miszerint Kijev “nem tanúsít komoly hozzáállást a kölcsönösen elfogadható megoldások kereséséhez”.

Az orosz-ukrán tárgyalások február 28-án kezdődtek. Március 10-én Szergej Lavrov orosz és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is találkozott egy, a törökországi Antalyában tartott diplomáciai fórum alkalmából.

Az orosz-ukrán tárgyalások négy, Fehéroroszországban személyesen megtartott tárgyalási forduló után videókonferencia keretében folytatódnak.

fecsego.eu/ma.hu

Ukraine war / Putin: EU ignores rocket attack on Donetsk

March 16, 2022 | post Constitutional Court, Current News, Events, Court of Justice of the European Union, Court / Prosecutor’s Office / Szeged Judgment Board, Ministry of Public Life, Ministry of Life, Pictures of Life, EU Press Room, Council of the European Union, europarl.europa.eu/news/en, europarl .hu, Chattering News, Consumer Protection, Editor-in-Chief Blog, Public Life, Culture, Szeged Court, Science / Economy, White House
The guilty and inhumane action of the Ukrainian army was ignored.2

During a telephone conversation with Charles Michel, president of the European Council, Russian President Vladimir Putin complained that the EU leadership had not taken note of the Ukrainian rocket attack on Donetsk, the Kremlin’s press service said on Tuesday.

The two leaders reportedly discussed the situation surrounding the war in Ukraine, which Moscow called a “special Russian operation to protect the Donetsk Basin Republics,” including humanitarian considerations, including the evacuation of civilians.

“The Russian president specifically drew attention to the fact that the EU leadership ignored yesterday’s guilty and inhumane action by the Ukrainian army in a public assessment of developments – a rocket attack on a residential area in the center of Donetsk, which claimed many civilian lives,” Moscow said. Communication.

Putin outlined his position on the Russian-Ukrainian talks, “which aim to work out agreements that take into account known Russian demands.” The Russian president voiced his position that Kyiv “does not take a serious approach to finding mutually acceptable solutions.”

Russian-Ukrainian talks began on 28 February. On March 10, Russian Foreign Minister Sergei Lavrov and Ukrainian Foreign Minister Dmitro Kuleba also met for a diplomatic forum in Antalya, Turkey.

The Russian-Ukrainian talks will continue by videoconference after four rounds of talks in person in Belarus.

fecsego.eu/ma.hu

Leave a Reply 145 megnézve, 1 alkalommal mai nap |