Szalmonella fertőzés – Kinder – Ferrero !!!
Lajos Szabó <szabo.lajos888@gmail.com> kűldőtől 2022-04-14 05:50
Több országban, köztük nálunk is vissza kellett hívni a gyártó több termékét szalmonella fertőzés veszélye miatt. A fertőzött édességek leginkább a kisgyermekek számára veszélyesek. Egy korábban készült jelentésből az is kiderült, hogy mitől szennyeződhettek az érintett édességek.
Az Index is beszámolt róla, hogy a Kinder több csokoládéját is vissza kellett hívni, mivel jó pár termékéről kiderült, hogy szalmonellás lehet. Az érintett termékekből Magyarországra is érkezett, ezeket a Nébih vissza is hívta.
Nemrég arra is fény derült, mitől lehetett bajuk az édességgyártó termékeinek: az
Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ
gyorsjelentése szerint a több embert is meg fertőző szalmonella törzset egy 2021 decemberében vett mintával azonosították.
A Sky News által ismertetett jelentés szerint lehetséges szennyeződési pontként az írót, vagyis a vajkészítés melléktermékét tartalmazó feldolgozási lépést azonosították.
A Kindert nem nevezik meg konkrét érintett markaként, arról viszont említést tettek, hogy az érintett csokoládé termékeket Európában és világszerte is több helyen forgalmazta a negatív szalmonella teszt után az érintett belga gyár.
A hatóságok korábban a Ferrerót nevezték meg érintett cégként, amely a Kinder márka tulajdonosa.
Leginkább a kisgyermekek érintettek
A belga élelmiszer-biztonsági hatóság április 8-án döntött arról, hogy a gyár nem tudja garantálni a termék biztonságot, ezért visszavonták a gyártási engedélyt.
A jelentés szerint a szalmonella kitörés egyre több embert érint, a súlyos fertőzés szempontjából
a kisgyermekek a leginkább veszélyeztetettek.
A további fertőzések kialakulásának esélyét csökkentik a termékvisszahívások, ugyanakkor a gyárban további vizsgálatokra van szükség a fertőzöttség kialakulásának idejét és a mögötte álló potenciális tényezőket figyelembe véve.
A jelentés arra a lehetőségre is kitér, hogy a szennyezett alapanyagot más gyárak is használhatták termékeik előállítására.
A Ferrero mindenesetre felfüggesztette a gyártást az arloni gyárban, amelyet csak akkor nyitnak meg újra, ha a további működést a hatóságok is biztonságosnak találják.
Az Egyesült Királyságban 67 gyermek lett szalmonellás a csokoládék miatt, a betegek nagy része öt év alatti.
A fertőzés tünetei általában néhány nap alatt enyhülnek, a kisgyermekeknél és az immunhiányos állapotú embereknél viszont akár súlyosakká is válhatnak – írja az Infostart.
Küldte: Szabó Lajos Ópusztaszeri államolgár