| Mobile | RSS

Direkt provokálja a Fidesz az ellenzéki szavazókat? – Kásler miniszter mondatai megint kicsapták a biztosítékot

2022. 04. 26. Share Facebook Twitter VK

Dr. Kásler Miklós – fotó: Németh András Péter

Nehéz máshogyan értelmezni ezeket a mondatokat, minthogy a választások után most erőt demonstrál a Fidesz és ráront az ellenzéki szavazókra.

Azt mindannyian tudhatjuk, hogy az ellenzéki szavazók egy nyitott és világnézetileg semleges oktatási rendszert szeretnének. Ehhez képest most Orbán minisztere arról kezdett beszélni, hogy az okatás legfontosabb feladata, hogy hívő gyerekeket neveljen.

A leköszönőben lévő miniszter egy EU-s támogatással felújított állami iskolában mondta ráadásul ezeket a monatokat:
„Az oktatás alapkérdése a szeretet, az a törekvés, hogy a világra csodálkozó gyermekekből identitással rendelkező, hívő, értékorientált embereket neveljünk”

– jelentette ki az emberi erőforrás miniszter kedden Mórahalmon az MTI beszámolója szerint.

Az új kormány megalakulásával valószínűleg a posztjáról távozó miniszter mindezt az állami fenntartású Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola új, 693,1 millió forintból, uniós támogatással felújított és kibővített épületének átadásán fogalmazta meg.

Kásler Miklós hozzátette: „kétezer éves, keresztény kultúránkból, a magyar hagyományokból és az európai értékekből levezethető értékrend amely meghatározta a magyarság múltját, s meghatározza jelenét és jövőjét is”.

A miniszter hangsúlyozta, a magyar oktatás tradíciói rendkívüliek. Mint mondta, „a mi feladatunk az, hogy a múltunkból mindent kiválasszunk, ami érték, mindent próbáljunk megőrizni, amit útközben elveszítettünk, és helyreállítani, amit útközben elvettek tőlünk”.

Leave a Reply 134 megnézve, 1 alkalommal mai nap |