| Mobile | RSS

A szeszélyes hitszónok veszélyes játszmája/////A dangerous game for the whimsical believer

Zavargásokba torkolló tüntetések a választási eredmények hitelesítésére ellen, az ügyvezető kormányfő otthonát sújtó dróntámadás, politikai színezetű robbantások – már a tavaly októberi választás óta eltelt több mint nyolc hónapban sem éppen a béke és nyugalom jellemezte iraki közéletet. Az elkövetkezendő időszak azonban még veszélyesebbnek ígérkezik, miután a közel-keleti ország egyik legbefolyásosabb politikusa, Muktada asz-Szadr lényegében meghirdette a parlamentáris rendszer bojkottját.

Szerző
Rostoványi András

Publikálva:2022.06.18. 21:31

KÜLDÉS LEVÉLBENLINK MÁSOLÁSA

A szeszélyes hitszónok veszélyes játszmája
Fotó:QASSEM AL-KAABI| Forrás:AFP

A populista síita hitszónok vasárnap jelentette be, hogy az általa vezetett Szadrista Mozgalom, azaz a legnagyobb parlamenti frakció tagjai lemondanak képviselői mandátumokról, melyek így a választáson mögöttük végző jelöltekhez kerülhetnek. Szadr egy szerdai pártgyűlésen azt is közölte, hogy a következő választásokon sem fognak elindulni, amennyiben a “korrupt” ellenfelei részvesznek azon. Szadr azért nyúlt ilyen drasztikus eszközökhöz, mert megelégelte azt, hogy partnereivel a parlamenti többség birtokában sem tudtak kormányt alakítani a riválisaik obstrukciója miatt.

Az iraki politikai rendszer soha sem működött olajozottan, de a legutóbbi választások óta még a szokásosnál is súlyosabbnak bénultság uralkodott el. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az urnáknál leszereplő Irán-barát erők, az úgynevezett síita “Koordinációs Keretszövetség” pártjai és a hozzájuk tartozó milíciák foggal-körömmel ragaszkodnak politikai hatalomhoz. A választások után keserű vesztesként, szinten rögtön csalást kiáltottak és a híveik utcára szólításával kívánták meggátolni a végeredmény kihirdetését. Miután ez a kísérlet kudarcba fulladt, másképp próbálták kompromisszumra kényszeríteni Szadrt és szövetségeseit. Erre kiváló lehetőséget biztosított az államfőválasztás, melyhez az alkotmány szerint a képviselők kétharmadának részvétele szükséges – az Irán-barát erők és szövetségeik így pusztán távolmaradásukkal háromszor is megakadályozták, hogy a parlament szavazhasson a jelöltekről. A köztársasági elnök megválasztása nélkül, pedig lehetetlen kormányt alakítani, hiszen az új államfőnek kellene felkérni a következő miniszterelnököt.

Az egykori Amerika-ellenes milíciavezérből, Iránnal szemben is kritikus iraki nacionalistává átvedlett Szadr azonban nem kívánt alkut kötni riválisaival, inkább hátat fordított a parlamentarizmusnak. Papíron ezzel éppen politikai ellenfeleit hozza helyzetbe, a szadristák lemondásával felszabaduló mandátumok legnagyobb része a Koordinációs Keretszövetség pártjaihoz kerülhet át, melyek így esélyt kaptak arra, hogy feloldják a patthelyeztet és végre felállítsák az új kormány. Hiba lenne azt hinni azonban ezt úgy értelmezni, hogy Szadr bedobta a törülközőt.

A populista hitszónok alighanem arra számít, hogy riválisai megint gyengekezű miniszterelnököt jelölnek ki, aki képtelen lesz úrrá lenni az Irak előtt tornyosuló kríziseken, köztük az ukrajnai háború miatt fenyegető élelmezési krízisen. Mindez tovább csökkentheti a politikai rendszer egyébként is alacsony legitimációját, a parlamentből demonstratíve kivonult szadristák pedig ideális pozícióban lesznek arra, hogy meglovagolják az elégedetlenséget. Ez még robbanékonyabbá teheti a helyzetet Irakban, kiváltképp, ha Szadr elkötelezett hívei és a 2019-es rendszerellenes tüntetéseket (a biztonsági erőkkel együtt) vérbefojtó Irán-barát síita milíciák az utcákon feszülnének egymásnak.

Az sem kizárt azonban, hogy felettébb szeszélyes hitszónok meggondolja magát és visszatér a parlamenti keretek közé, előfordult hasonló Szadr karrierje során: 2014-ben például “végleg” visszavonult, tavaly pedig meghirdette a választás bojkottját, mielőtt visszakozott volna.

fecsego.eu/Népszava.hu

A dangerous game for the whimsical believer

19 June 2022 | post Constitutional Court, Current News, Events, Court of Justice of the European Union, Board Public Life, Pictures of Life, Social Press Hungarian Helsinki Committee, Szeged Court, Science / Economy, White House
Unrest protests against the verification of election results, a drone attack on the executive prime minister’s home, and political bombings – more than eight months since last October’s election, peace and quiet have characterized Iraqi public life. However, the coming period promises to be even more dangerous after one of the most influential politicians in the Middle East, Muktada as-Sadr, essentially announced a boycott of the parliamentary system.

Author
András Rostoványi
Posted: Jun 18, 2022 21:31

COPYING YOUR SENDING LETTER

A dangerous game for the whimsical believer
Photo: QASSEM AL-KAABI | Source: AFP
The populist Shiite preacher announced on Sunday that members of the Sadrist Movement, the largest parliamentary faction he led, were relinquishing seats that could go to the candidates behind them in the election. At a party meeting on Wednesday, Sadr also said he would not run in the next election if his “corrupt” opponents took part. Sadr resorted to such drastic means because he was satisfied that his partners, even with a parliamentary majority, could not form a government because of the obstruction of their rivals.

The Iraqi political system has never been oiled, but paralysis has been even more severe than usual since the last election. One of the main reasons for this is that the pro-Iranian forces at the ballot box, the parties of the so-called Shiite “Coordination Framework Alliance” and their associated militias are clinging to political power. As a bitter loser after the election, they immediately shouted fraud and, by calling their followers to the streets, wanted to prevent the announcement of the final result. After this attempt failed, they tried to force Sadr and his allies to compromise differently. The constitutional election, which required two-thirds of MPs to attend, provided an excellent opportunity to do so, with the pro-Iranian forces and their alliances preventing Parliament from voting on candidates three times in their absence. Without the election of the President of the Republic, it is impossible to form a government, as the new Head of State would have to invite the next Prime Minister.

However, Sadr, who was transformed from a former anti-American militia leader into a critical Iraqi nationalist for Iran, did not want to bargain with his rivals, but turned his back on parliamentarism. On paper, this is just putting its political opponents in a position, and most of the seats vacated by the resignation of the Sadrists could be transferred to the parties in the Coordinating Framework Alliance, giving them a chance to break the stalemate and finally form a new government. It would be a mistake, however, to believe that Sadr threw in the towel.

The populist preacher is likely to expect his rivals to once again appoint a weak prime minister who will be unable to cope with the crises looming in front of Iraq, including the food crisis threatening the war in Ukraine. All of this could further reduce the already low legitimacy of the political system, and sadrists who have demonstratively withdrawn from parliament will be in an ideal position to ride out dissatisfaction. This could make the situation in Iraq even more explosive, especially if Sadr’s devoted followers and Iranian-friendly Shiite militias that stifled anti-regime protests in 2019 (along with security forces) were straining each other on the streets.

However, it is also possible that an extremely capricious believer will change his mind and return to the parliamentary framework, as has happened during Sadr’s similar career: in 2014, for example, he retired “permanently” and announced a boycott of the election last year before resigning.

fecsego.eu/Népszava.hu

Leave a Reply 128 megnézve, 1 alkalommal mai nap |