Szijjártó Péter elmagyarázta, hogy miért nem adja vissza az oroszoktól kapott Barátságért érdemrendet
Mert Gyurcsány Ferenc.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt tegnap este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, ahol kérdésre válaszolva az is szóba került, hogy miért nem adja vissza a külföldieknek adható legrangosabb orosz kitüntetést, a Barátságért érdemrendet.
„Nem gondolkoztam el rajta, mert minden, ami a háború előtt, békeidőben történt, annak semmi relevanciája nincsen most, a háború alatt”
– mondta a külügyminiszter a tavaly decemberben Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől átvett kitüntetése kapcsán.
Szijjártó természetesen nem tudta megállni, hogy ne hozza fel Gyurcsány Ferencet is, így azzal hárított:
„Majd egyszer kérdezzék meg Gyurcsány Ferencet is, hogy miért fogadta Vlagyimir Putyint a saját házában.”
fecsego.eu//