| Mobile | RSS

Orbán: nincs szégyenkezni valója a magyar kormánynak az infláció elleni küzdelemben

Megszorítási csomag nincs és nem is lesz – jelentette ki a kormányfő. 

Szerző
nepszava.hu

Publikálva:2022.06.27. 17:11

Orbán: nincs szégyenkezni valója a magyar kormánynak az infláció elleni küzdelemben
Fotó:Kovács Attila| Forrás:MTI

Az egész kontinenst egy „háborús infláció” sújtja, ha az áfát csökkentik, azt a kereskedők „elteszik”, éppen ezért az ársapkák politikáját kell alkalmazni – jelentette ki a miniszterelnök hétfő délután a Parlamentben az azonnali kérdések órájában. A kérdéssort a DK-s Kálmán Olga nyitotta. Az ellenzéki politikus arról érdeklődött, milyen kormány az, amelyik tétlenül nézi az árak emelkedését, a magyar családok pedig tudják, hogy a kormányfő tehetne ez ellen. Miért az Önök összeomló gazdaságpolitikája miatt kell bűnhődnie a magyar családoknak? – fogalmazott. 

„Kérdezett Ön már engem, emlékeim szerint akkor jobban ment…” – kezdte a válaszát Orbán Viktor. Majd felsorolta, hogy Európa több országában is magas az infláció, s Magyarország ebben a tekintetben nem áll rosszul. 

Kálmán Olga azzal vágott vissza, nem voltak nagy elvárásai, de a válasz még ezt is alulmúlta. Önök manipulálják a nyilvánosságot, az emberekkel fizettetik meg a hibás gazdaságpolitikát. Ismerje el a felelősségét miniszterelnök úr! – hangoztatta.

Orbán Viktor erre azt mondta, a kormány megvédi a munkahelyeket, a nyugdíjakat, a családtámogatásokat és a rezsicsökkentést is, akkor is ha háború van. A DK programjáról visszafogottan tudna nyilatkozni, a hétvégi választáson azonban az emberek erről is elmondták véleményüket.

Jobbik: csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját!

Nagy zúgolódás támadt, amikor Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője kapott szót. A politikus azt rótta fel, hogy noha a miniszterelnök felemelte a saját fizetését, aközben a dolgozók aranyáron veszik az élelmiszert és fizetésemelést sem kapnak. 

„Így akarják utolérni Ausztriát?! Elment Önöknek a józan eszük, halálra akarják dolgoztatni a magyart?!”

– méltatlankodott a nyugdíjkorhatár esetleges felemelésével kapcsolatos jegybanki felvetésekkel kapcsolatban.  

Orbán Viktor erre azt mondta, „ezeket már mind hallottuk, az emberek is mind hallották, ezért fenekelik el önöket rendre. Önt személyesen többször is.” A miniszterelnök kifogásolta, hogy a nők 40 éves nyugdíjba vonulását nem szavazta meg a Jobbik. Fizetésemelésével kapcsolatban pedig azt mondta, a Parlament döntött erről, ő pedig elfogadja a döntést. Megtiszteltetésnek tartja, hogy ezt a munkát végezheti, s helyesnek tartja, hogy a képviselők bérét hamarabb rendezték, mint az övét. Azért dolgozunk, hogy a magyarok egyre többet kereshessenek – tette hozzá. 

Jakab Péter erre azt felelte, „az Önök kormányában van hat gazdasági miniszter, egyiknek sincsen esze?!” Ő is az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését szorgalmazta.

Milyen jó, hogy az előző évek során a magyar kormány kimentette a magyar családokat a devizahitel-csapdából, különben most megnézhetnék magukat a 404 forintos euróval – replikázott Orbán. Az infláció és az áremelkedések elleni küzdelemben nincs szégyenkezni valója a magyar kormánynak. Semmilyen más eszköz nem működik, csak az árszabályozás, mellyel nagy vitákat folytatnak a kereskedőkkel. Nem káosz, hanem világos, áttekinthető rendszer van, mely reményei szerint hosszú hónapokig fenntartható. 

Fotó:Kovács Attila

| Forrás:MTI

Fekete-Győr András kínos bakit vétett

Fekete-Győr András, a Momentum frakcióvezetője azt kérdezte, titkol-e valamit a miniszterelnök. Van-e olyan szándéka, hogy olimpiát akar rendezni 2030-ban. Szerinte azonban Magyarország ezt nem lenne képes megrendezni anyagilag. Meg fogják-e kérdezni a magyarokat, hogy hajlandók-e több ezer milliárdot kifizetni az olimpiára? – tette fel a kérdést.

Orbán Viktor úgy válaszolt, a magyar kormány nincs felhatalmazva, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság helyett nyilatkozzon, ugyanakkor felhívta a figyelmet, 

2030-ban nincs olimpia, a 2032-esnek pedig már van gazdája.

Legközelebb a 2036-os olimpiáról beszélhetnek. Ebben a tekintetben áll a politikus rendelkezésére „ha akkor még ön is itt lesz velem.”

Fekete-Győr András erre a pedagógusok, a rendőrök vagy az egészségügyi szakápolók fizetésemelését emlegette fel, s arra kérte, tegye meg ezt a kormány. Válaszul a kormányfő Gyurcsány Ferenc ifjúsági tagozatának nevezte a Momentumot, amellyel nehéz lesz az együttműködni. 

MSZP: nem érdekli Önt több százezer ember sorsa? 

A szocialista Harangozó Tamás szerint van három terület, ahol a kormánypártok nem szálltak le a földre április harmadika óta. Ez az oktatás, az egészségügy és a rendvédelem kérdése. „Biztos nem tájékoztatták Miniszterelnök urat”, de kórházakat és osztályokat zártak be, emellett több száz rendőr adott be leszerelési kérelmet. Egy huncut fillér nincs a nővérek, a tanárok, vagy a rendőrök béremelésére.

Orbán Viktor azt mondta, biztosan kapnak a pedagógusok minden évben tíz százalékos béremelést kapnak A rendőrséget a szocialisták leépítették, s azt Pintér Sándor építette vissza. Harangozó Tamás visszaidézete azon kormányzati nyilatkozatokat, miszerint a rendvédelem területén legyen béremelés. De ez sem változtat, hogy tömegesen szerelnek le a rendőrök és nincs elég pedagógus. Amikor kormányon voltak, miért vettek el a pedagógusoktól és az egészségügyi dolgozóktól? – vágott vissza a kormányfő. 

Mi Hazánk Mozgalom: menjenek neki a disznófejű nagyuraknak!

A Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint úgy tűnik, mintha a kormány elmenne a lényeges kérdések mellett. Toroczkai László jelezte, ők támogatják a vármegyék és a főispáni elnevezéseket. Kifogásolta, hogy a kaszinók vagy az óriás techcégek nem szenvedték meg a járványt. A párt 15 százalékos adó kivetését javasolta ezen vállalatokra. 

„Menjenek neki a disznófejű nagyuraknak”

– szólította fel a kormányt a szélsőjobboldali politikus. 

Ez is egy új kezdet – reagált Orbán Viktor arra, hogy a politikussal most először vitázik. Egyúttal reménykedését fejezte ki, hogy a párt „nem szaladnak be Gyurcsány Ferenc hóna alá”, szabad levegőt szívni, mint „elődpártjuk” – mivel így lehetőség nyílik az együttműködésre. Extraprofitadót csak azokra a területekre tudnak kivetni ahol ez lehetséges, a koncessziós piac nem ilyen. A techcégek megadóztatása érdekében pedig az EU államainak együtt kell fellépni, mert egyedül nem megyünk semmire.  

Toroczkai László szerint a migráció kérdésében is megkerüli a kérdést a kabinet, mivel 160 ezer forintért kockáztatják az életüket a rendőrök a déli határon. A migránsokat Ruandáig kellene deportálni, remélem a magyar kormánynak is lesz ehhez bátorsága – tette hozzá. 

Orbán Viktor minderre azt mondta, a belügyminiszternek szeptemberig fel kell állítania egy új, a rendőrség keretein belül működő testületet, mely kizárólag a határvédelemmel fog foglalkozni. Ebben a tervek szerint katonák és rendőrök szolgálnak majd. 

Párbeszéd: az orbáni megszorítást az emberek fizetik meg 

A párbeszédes Tordai Bence úgy látja, a Fidesz milliókat foszt meg a hiteles tájékozódás szabadságától és a döntés lehetőségétől. Az ellenzéki politikus „megszorító Orbán-csomagról beszélt”, amelyre szerinte nem kértek és nem kaptak felhatalmazást a kormánypártok. Ezt pedig a magyar emberek fizetik meg, emellett rekordgyenge a forint, eközben a miniszterelnök fizetését megduplázzák.

Megszorítási csomag nincs és nem is lesz, mert ez az MSZP-kormányok idején volt

– felelte a miniszterelnök.

Egyúttal figyelmeztette a képviselőt, „az fog történni önnel, amit nekünk szán”, mivel a következő négy évben is, az „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”- elvet követik. 

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 102 megnézve, 1 alkalommal mai nap |