| Mobile | RSS

Kevesebbet tankolhatunk, forró lesz a nyár az üzemanyagpiacon

Pénteken a Mol és az OMV is az eddigi korlát felére, 50 literre csökkentette a töltőállomásain egyszerre vásárolható üzemanyag-mennyiséget. Egész nyáron akadozhat az ellátás.

Szerző
Marnitz István

Publikálva:2022.06.25. 18:59

Kevesebbet tankolhatunk, forró lesz a nyár az üzemanyagpiacon
Fotó:Pavel Bogolepov| Forrás:Népszava

Tegnap óta száz helyett már csak ötven liter üzemanyag tankolható egy vásárlás keretében a hazai Mol-kutakon – közölte tegnap az olajtársaság. Az új határ is meghaladja a jellemző átlagos tankolást, így az meglátásuk szerint változatlanul elegendő a lakosság számára. Magyar forgalmi engedély felmutatásával a vásárló továbbra is jogosult a literenként legfeljebb 480 forintos, hatósági tarifára. A Mol célja, hogy a kormányrendelet betartása mellett biztosítsa minden vásárló kiszolgálását és a töltőállomások zavartalan működését – szögezik le.

A Shell péntek estig nem jelezte március óta érvényes, ügyletenként 25 ezer forintos – mintegy 52 literes – korlátozásai módosítását. A kisebb üzemanyag-hálózatokon, illetve magánkutakon általában ennél is szigorúbb, 20 vagy akár 5 literes korlátozások élnek. Sőt nem ritka, hogy egy-egy töltőállomáson – igaz, úgymond csak „átmenetileg” – egyáltalán nem kapni benzint vagy gázolajat.

Külön kannába ugyanakkor mostantól csak piaci áron adnak üzemanyagot. Ezért arra kérik vásárlóikat, hogy a gépjárművük mellett „külső edényzetbe” csak egy másik ügylet keretében vásároljanak. Együttes fizetés esetén a magyar rendszámú autók tankolását is piaci áron számolják el. (Információink szerint ezzel egyidejűleg a kannás vásárlásra vonatkozó 20 literes korlát megszűnik.)

Péntek délelőtt a második legnagyobb hazai szereplőnek számító OMV Facebook-oldalán tette közzé, hogy 11 órától – az OMV MaxxMotion Super 100plus és OMV MaxxMotion Diesel kivételével – szintén 50 literben korlátozták az egy ügylet során kiadható mennyiséget. (Az osztrák olajcég a Molhoz hasonlóan március elején állított be száz literes korlátot.) Kannába üzemanyag náluk is kizárólag piaci áron vásárolható. Lapunk érdeklődésére azt is leszögezték, hogy saját üzemeltetésű hazai kútjaiktól eltérően a 34, franchise-partner által működtetett egységükön eltérő, szigorúbb korlátozások is érvényesülhetnek.

fecsego.eu/népszava.hu

Leave a Reply 60 megnézve, 1 alkalommal mai nap |