| Mobile | RSS

Háromszáz éve fogadta el a magyar országgyűlés a Pragmatica Sanctiót

D KOS20200824028
Sereg András

SEREG ANDRÁSK

A magyar országgyűlés ma háromszáz éve, 1722. június 30-án fogadta el a Pragmatica Sanctiót, amely kimondta a Habsburg-dinasztia nőági örökösödését. A dokumentumot szentesítő 1723. évi törvénycikkek két évszázadon át, egészen 1918-ig meghatározták Magyarország birodalmon belüli közjogi státuszát.

pragmatica sanctio kifejezés magyarul „gyakorlati rendelkezést” jelent. Olyan királyi rendeleteket neveztek így, amelyek kiemelten fontos államügyeket igyekeztek rendezni. Ezt a nevet viselte például VII. Károly francia király 1438. évi rendelkezése is, amiben korlátozta a pápa befolyását a francia egyház felett.

A nőági örökösödés

Ami a magyar történelmet is meghatározó Pragmatica Sanctiót illeti, VI. Károly német-római császár, aki III. Károly néven 1711 és 1740 között magyar királyként uralkodott, titkos családi szerződést kötött az öröklésről. A dokumentumot 1703-ban csak szűk udvari körben hirdették ki. Ez a szerződés kimondta, hogy

A CSALÁD LEGUTOLSÓ FÉRFI TAGJÁNAK LEÁNYAI ÖRÖKLIK A TRÓNT A HABSBURG-TARTOMÁNYOKBAN ÉS ORSZÁGOKBAN.

III. Károly aztán 1713. április 19-én hirdette ki Bécsben a Pragmatica Sanctiót, ezzel lehetővé téve a Habsburg-háznak a nőági örökösödést.

Károlynak négy gyermeke is született, közülük azonban egyetlen fiú volt, Lipót János, aki azonban csak hét hónapig élt. 1717. május 13-án jött világra a későbbi örökös, Mária Terézia. A Pragmatica Sanctio értelmében Károly halálát követően elsőszülött leánya foglalhatta el a trónt. Csakhogy a szerződést még meg kellett erősíttetni a birodalom rendjeivel, és ez a folyamat jó egy évtizedig tartott a császárnak.

A spanyol örökösödési háború

V. Károly 1556-ban két részre osztotta a dinasztia birtokait: a császár fia, Fülöp II. Fülöp király kapta a hatalmas gyarmatbirodalmú Spanyolországot, a burgund örökséget és a Nápolyi Királyságot, míg öccse, Ferdinánd magyar királyként az Osztrák Örökös Tartományokat és a császári címet szerezte meg. A dinasztia tehát egy spanyol és egy osztrák ágra szakadt, előbbi azonban 1700-ban, II. Károly elhunytával kihalt. Ennek következtében kitört a spanyol örökösödési háború, mert XIV. Lajos francia király unokáját, Fülöpöt, I. Lipót császár pedig kisebbik fiát, Károlyt akarta a trónra ültetni. Tarján M. Tamás történész szerint a császár az osztrák ág birtokait idősebbik fiának, Józsefnek szánta, az ifjabbik főherceg jelölésébe a Napkirály ellen harcoló holland–brit koalíció is beleegyezett. Aztán I. József 1711-ben bekövetkezett halála után VI. Károly örökölte meg az osztrák ág koronáit, így a spanyol örökösödési háború Bourbon (V.) Fülöp trónra emelésével és birtokosztozkodással zárult.

Két országgyűlés

Az 1716–18-as sikeres török háborút lezáró 1718. július 21-i pozsareváci békével a Temesköz is felszabadult a török uralom alól, amivel végérvényesen helyreállt a középkori Magyar Királyság területi épsége. A kedvező háttérrel együtt az udvar úgy látta, hogy érdemes a magyarországi előtt az erdélyi országgyűlésen elfogadtatni az új örökösödési rendet.

A török elleni visszafoglaló háború idején, 1690. december 4-én kiadott Diploma Leopoldinum értelmében Erdély sajátos státuszt élvezett: nem került vissza a magyar Szent Koronához, ugyanakkor nem került az örökös tartományokba sorába sem, az országot a Gubernium (kormányzóság) irányította. Ebben a helyzetben 

AZ ERDÉLYI REFORMÁTUS NEMESSÉG, AZ EVANGÉLIKUS SZÁSZSÁG ÉS A HABSBURG-KORMÁNYZAT KÖZÖTTI KOMPROMISSZUM ÉRVÉNYESÜLT.

Az erdélyi országgyűlést 1722. február 19-ére hívták össze Nagyszebenbe. Az erdélyi rendek véleményének formálásában a király által kijelölt, szándékát képviselő országgyűlési biztos, Bornemissza János (1672–1742) erdélyi alkancellár játszotta a főszerepet, aki szolgálataiért amúgy számos kiváltságban és adományban részesült. Az erdélyi országgyűlés 1722. március 30-án adta áldását a Pragmatica Sanctióra.

Három hónappal később, június 20-ára hívták össze a magyar országgyűlést Pozsonyba. A főrendek részéről megjelent 33 főpap, nyolc zászlósúr, két koronaőr, 16 főispán, 38 gróf és 59 báró, míg az alsó táblán a királyi tábla hét tagja, 89 vármegyei, 43 káptalani, 70 városi követ és a távollevő mágnások 64 képviselője. A magyar rendek – bécsi felszólítás nélkül – maguk ajánlották fel a Pragmatica Sanctio elfogadását, ami a „szent Koronához tartozó minden királyság és tartománya részéről értendő“. A határozat egyhangú volt, amelyet küldöttség vitt Bécsbe.

Oszthatatlanul és elválaszthatatlanul

A Pragmatica Sanctiót szentesítő 1723. évi törvénycikkek kimondták, hogy a birodalom tartományai egyben és oszthatatlanul szállnak a mindenkori császár, illetve király egyenes ági fiú vagy annak hiányában leányutódjára. A magyar korona országai oszthatatlanul és elválaszthatatlanul (indivisibiliter ac inseparabiliter) részei a birodalomnak.

A törvénycikkek szerint Magyarországnak, amíg Habsburg él, mindig az lesz a királya, aki ura az oszthatatlan örökös tartományoknak, de egyéb közösséget, mint az uralkodóház és az uralkodó személye azonosságát, nem ismer el. A Pragmatica Sanctio nem szabályozta Magyarország és Ausztria államjogi viszonyát, a király ugyanis nem engedte meg a magyar és osztrák rendek közötti közvetlen tárgyalást. A kormányzást a király maga irányította, korlátlan hatalommal.

A Pragmatica Sanctiót, miután az egész Habsburg-birodalomban törvénnyé vált, az európai hatalmak is elismerték: Poroszország 1728-ban, majd Anglia és Hollandia, sőt, 1738-ban még Franciaország is, miután semmi reménye nem lehetett közeli török támadásra, még kevésbé magyar felkelésre.

KÁROLY HALÁLA ÉS LEÁNYA, MÁRIA TERÉZIA TRÓNRA LÉPÉSE UTÁN MÉGIS KIROBBANT AZ OSZTRÁK ÖRÖKÖSÖDÉSI HÁBORÚ,

miután a bajor és a spanyol uralkodó, valamint a szász választófejedelem elutasította a leányági öröklést. A Porosz Királyság a kedvező helyzetet kihasználva, katonai erővel ragadott el osztrák területeket. Anglia és Franciaország belépésével a konfliktus európai háborúvá szélesedett, sőt a harcok kiterjedtek a gyarmatokra is. A háborút 1748-ban az aacheni békeszerződés zárta le.

Deák Ferenc értelmezése

A Pragmatica Sanctio (újra)értelmezése a reformkorban ismét felerősödött. Deák Ferenc már 1835-ben igyekezett tisztázni az Osztrák Császárság és Magyarország viszonyát. Az örökös tartományoktól való különállás hangsúlyozva kijelentette, hogy

MAGYARORSZÁG NEM RÉSZE AZ OSZTRÁK CSÁSZÁRSÁGNAK.

Gergely András történész szerint ezzel a megállapításával elsőként teremtett két politikai entitás között dualitást, addig mindig csak többes számban, az örökös tartományokhoz való viszonyról beszéltek, amelyből persze egy asszimmetria (Magyarország különleges jogai) kiérezhető volt, dualitás azonban nem. Deák így fogalmazott:

Az, hogy Magyarország más tartományoktól független, még nem fejezi ki azon önállást, mellyel hazánk az ausztriai ház örökös tartományainak ellenében bír, s bírnia is kell. Csehország független Ausztriától, Ausztria is független Lombardiától és viszont, de azért mindnyájan egészítő részei az ausztriai császárságnak. De mi magyarok nemcsak függetlenek vagyunk a nevezett és a többi örökös tartományoktól, hanem része sem vagyunk az ausztriai császárságnak, mégpedig semmi tekintetben.

A Pragmatica Sanctio azon értelmezésével egészítette ki álláspontját, hogy az abban olvasható oszthatatlanul és elválaszthatatlanul szavak kizárólag az örökös tartományokra vonatkoznak, vagyis azt jelentik, hogy a birodalom nyugati felét, az örökös tartományokat, a későbbi osztrák császárságot sem lehet felosztani, és ezzel magából a Pragmatica Sanctióból is levezeti a birodalom dualitását, hiszen a „magyar korona” országainak (regnumainak) oszthatatlansága, elválaszthatatlansága a magyar közjog évszázados alaptétele lévén, az egész monarchia áll két, egyenként feloszthatatlan részből.

Az alsó tábla aztán egyhangúlag elfogadta Deák érvelését, a felső tábla viszont tizenhétszer visszautasította azt, míg végül az uralkodó meghátrált, és további értelmezés nélkül áttért az V. Ferdinánd cím használatára.

A Pragmatica Sanctióból elhíresült kifejezés, az indivisibiliter ac inseparabiliter az Osztrák–Magyar Monarchia jelszavává vált, és bekerült a közös címerbe is. Vagyis a Pragmatica Sanctio egészen 1918-ig meghatározta Magyarország birodalmon belüli közjogi státuszát.

(Borítókép: A Pragmatica Sanctio 1723-ból a Nemzet emlékezete  –  A magyar történelem mérföldkövei kiállításon a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2020. augusztus 24-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

fecsego.eu/index.hu

Leave a Reply 84 megnézve, 1 alkalommal mai nap |