| Mobile | RSS

Kuncze Gábor: Csak Orbán lecserélésével lehetne visszaszerezni az EU bizalmát/////Gábor Kuncze: Das Vertrauen der EU konnte nur durch die Ablösung von Orbán zurückgewonnen werden

KÖZÉLETFrissítve: 2022 júl 17.

MegosztásOrbán Viktor addig folytatja a hazugság- és pávatáncsorozatot, amíg el nem fogynak azok, akik hisznek neki. A miniszterelnök annyira elhiteltelenedett, hogy a hatalom csak egy esetleges kormányfőváltással szerezhetné vissza a hitelét az Európai Bizottság előtt, azonban erre semmi esély – mondta Kuncze Gábor egykori belügyminiszter a Megbeszéljük adásában.„Az Orbán-kormány nem tud kormányozni, de jól tud kommunikálni” – összegezte a tizenkét éve regnáló Fidesz politikáját Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori belügyminisztere. Ez idő alatt semmilyen érdemi előrelépés nem történt se az oktatás-, se az egészségügy, se a szociális szféra terén. Jelenleg pedig a kormánynak szembe kell néznie az infláció, a költségvetési hiány, a háború és az energiaválság jelentette problémákkal. Kuncze szerint ebben a helyzetben őszinte beszédre és kemény intézkedésekre lenne szükség a Fidesz részéről. Erre példaként említette, hogy ’95-ben Bokros Lajos, illetve 2009-ben Bajnai Gordon is őszintén kommunikálta a gazdasági megszorításokat. Azonban ez a fajta hiteles beszéd mára elképzelhetetlen, mert az Orbán-kormány eddig folyton bűnbakot keresett a politikai problémák felvállalása helyett.Kuncze Gábor szerint a miniszterelnök már nem is tudna máshogy kormányozni. A pávatánc definíció szerint a hím madár csábítási kísérlete annak érdekében, hogy a nősténnyel közelebbi viszonyba kerüljön. Azonban „a brüsszeli tojó” szívét már aligha melengeti meg Orbán közeledése. Kuncze azt a gondolatot vetette fel, hogy már csak egy személyi változással – tehát Orbán Viktor lecserélésével – szerezhetné vissza a kormány az Európai Bizottság bizalmát. Egy ilyen cserével az ellenzéket is a maga oldalára állíthatná a kemény megszorítások bevezetéséhez a kormány. Azonban erre az egykori belügyminiszter szinte semmi reális esélyt nem lát.https://www.klubradio.hu/…/kuncze-csak-orban…

fecsego.eu/OLKT

Gábor Kuncze: Das Vertrauen der EU konnte nur durch die Ablösung von Orbán zurückgewonnen werden

  1. Juli 2022 | Kommentar | Verfassungsgericht, Aktuelles, Veranstaltungen, Gericht der Europäischen Union, Gericht/Staatsanwaltschaft/Jury von Szeged, Profile/Boulevard, EU-Presseraum, Europäische Union Rat der Europäischen Union, europarl.europa.eu/news/en, europarl. hu, Chattering News, Verbraucherschutz, Blog des Chefredakteurs, Öffentliches Leben, Kultur, Ungarisches Helsinki-Komitee, Szeged-Tribunal, Wissenschaft/Wirtschaft, Weißes Haus
    ANSATZ Aktualisiert: 17. Juli 2022

Teilen Viktor Orbán setzt die Reihe der Lügen und Pfauentänze fort, bis die Menschen, die ihm glauben, ausgehen. Der Premierminister ist so diskreditiert, dass die Macht ihre Glaubwürdigkeit vor der Europäischen Kommission nur mit einem möglichen Wechsel des Premierministers wiedererlangen könnte, aber darauf besteht keine Chance – sagte der ehemalige Innenminister Gábor Kuncze in der Megszlégyuk-Sendung Die Orbán-Regierung kann nicht regieren, aber sie kann gut kommunizieren“ – fasste Gábor Kuncze, der ehemalige Innenminister der SZDSZ, die Politik der seit zwölf Jahren regierenden Fidesz zusammen. Während dieser Zeit wurden keine nennenswerten Fortschritte in den Bereichen Bildung, Gesundheit oder Soziales erzielt. Derzeit muss sich die Regierung den Problemen der Inflation, des Haushaltsdefizits, des Krieges und der Energiekrise stellen. Laut Kuncze seien in dieser Situation eine ehrliche Sprache und harte Maßnahmen seitens des Fidesz erforderlich. Als Beispiel dafür nannte er, dass Lajos Bokros 1995 und Gordon Bajnai 2009 die wirtschaftlichen Einschränkungen ebenfalls ehrlich kommunizierten. Allerdings ist eine solche authentische Rede nicht mehr vorstellbar, weil die Orbán-Regierung ständig nach Sündenböcken gesucht hat, anstatt sich politischen Problemen zu stellen, anders könnte der Ministerpräsident laut Gábor Kuncze gar nicht mehr regieren. Per Definition ist der Pfauentanz ein Versuch, das Männchen zu verführen, um dem Weibchen näher zu kommen. Doch das Herz des „Brüsseler Eies“ wird durch Orbáns Vorgehen kaum erwärmt. Kuncze brachte die Idee auf, dass die Regierung mit nur einer personellen Veränderung – nämlich der Ablösung von Viktor Orbán – das Vertrauen der EU-Kommission zurückgewinnen könnte. Mit einem solchen Austausch könnte die Regierung auch die Opposition für harte Sparmaßnahmen auf ihre Seite ziehen. Der ehemalige Innenminister sieht dafür jedoch kaum eine realistische Chance. https://www.klubradio.hu/…/kuncze-csak-orban…

fecsego.eu/OLKT

Leave a Reply 86 megnézve, 1 alkalommal mai nap |